Batumi- Dzsavanrud

Batumi- Karsz

Elindulunk Batumiból. Nagy lépés ez, mert eddig igazán hazai pályások voltunk, most jön az a rész, ami új. Bár már jártunk Iránban, de kíváncsian várjuk, mert minden bizonnyal nagyon sokat változott ez elmúlt 10 év alatt.

Gyönyörű napsütéses időnk van. Mindenkivel beszélünk még néhány szót telefonon. Simán megy a határátkelés, nem kell sokat várni. Kisvártatva a török oldalon el is kanyarodunk a hegyek irányába. Még néhány kilométeren keresztül látjuk a Tengert aztán búcsút intünk neki és a helyét a havasabbnál havasabb hegyesebbnél hegyesebb csúcsok veszik át. Azért a történtek miatt nem mondhatom, hogy nem tartunk egy kicsit az előttünk magasodó hegységtől de annál azért mégis kevésbé, mint elvárható lenne. Lenyűgöző a látvány és próbálnánk is jó felvételeket vagy képeket készíteni, de ahogy az lenni szokott, mire a gép előkerül és üzemkész a pillanatnak máris oda.IMG_0318

Elérjük Artvint persze füstöl az osm végig és már mondja is Peti az általunk már jól ismert „Tudok egy rövidebb utat” mondatát amitől nálam már ki is gyúltak a piros lámpák. Én is mondom az én szokásos „De Peti ….kezdetű mondókámat, miszerint nem lenne mégis jobb a hó miatt a főúton maradni?! Persze tudom, hogy mindegy mert ha már ő eltervezte…..Haladunk bájos kis hegyi településeken és egy gyönyörű kanyonon keresztül (olyan vadnyugati a táj), elvétve van egy két hófolt az úton de alapvetően száraz. Aztán azért mégiscsak lezárt útszakaszt találunk és fordulhatunk vissza. Jól jött ez az extra közel 70 km de próbálunk pozitívan hozzáállni. Haladunk tehát tovább a főúton Ardahan felé. Azt már a fűtött kocsiban is érezzük, hogy igen hűl az idő. Átkelünk egy majd 3000 m-es csúcson. Érdekesség képpen mondom, hogy a Törökök fáradságot nem kímélve építik a falakat, korlátokat stb. mindenfelé. De tényleg, meg is jegyeztük, hogy egy itteni átlag melós egyedül is megépítette volna a 4-es metrót annyi idő alatt, ameddig nálunk elkészült. Mindezek dacára itt még egy cölöp sem volt leverve. Bevallom félelmetes volt mert még a szél is süvített. A táj persze pazar, de én nem bántam túl lenni rajta. Ardahanban vacsoráztunk egyet. Azért a gyerekeknek nagy kihívás szegényeknek az új íz világ, gondos keresés és mérlegelés után sem biztos, hogy olyat tudunk találni, amit megesznek. Nos, itt sem sikerült pedig azt hittem, a rizzsel nem lehet melléfogni. Magam pedig választottam egy levest csirkének látszó hússal hátha alapon, az pedig nem meglepő módón bárány hús volt. Nem volt egy kellemes csalódás. Bár már sötét volt, azért tovább mentünk a 70 km-re lévő Kars városába és ott töltöttük az éjszakát. Itt is jártunk 10 éve, ahhoz képest rengeteget változott. A populáció is 30000-el nőtt a tíz év alatt az akkori 55000-hez képest. Kedvelt turista hellyé nőtte ki magát, ami azért kedvező, mert sok a szállás és érdemes is körbejárni a lehetőségeket, mert nagy a szórás színvonal és árértékarányban. A gyerekek nagy örömére volt gyorsétterem hálózat, amit utóbbi időben valósággal vadászunk. A turizmus annak köszönhetően is fejlődik, mert 2016-ban Ani, az egykori örmény főváros fölkerült az UNESCO világörökség listájára. A Kars Ardahan-i régió azért is nevezetes, mert ezt nevezik Török ország Szibériájának mivel az egykori Örmény felföld átlagos magassága 1700 és 1900 m között váltakozik. Most is -20 volt itt. További érdekesség, hogy ez a két megye az 1921-es Batumi békeszerződés előtt 45 évig a cári Orosz ország része volt. Az egykori orosz laktanyák és pravoszláv templomok fellelhetőek a régióban, igaz utóbbi Török szokásoknak megfelelően mecsetté alakították lásd Erzurum vagy Famaguszta (É-Ciprus).

Kars- Maku út

A karsi vár megtekintése után Igdir irányába vettük az irányt 2200-2300 m-es hegyek között párhuzamosan az örmény határral haladtunk. Végig nagy hóban mentünk, és nagyon csúszós jeges volt az út. Reméltük látni fogjuk az Aragac hegyet, régi emlékeink színhelyét, de a köd miatt ez nem volt lehetséges. Viszont láttunk két farkast a szántásban. Jerevántól mindössze 20 km-re voltunk.

IMG_0345

Ez a régió is nagyon fejlődik a város és a populációt tekintetében egyaránt.

Sarptól az iráni határig ezt a régiót nem csak kurdok lakják, hanem az ardahanit és az igdirit azeriek, az Artvinit grúzok, migrelek és lazok. (utóbbi egyfajta kaukázusi nép mint a grúz). A karsi és ardahani megyék az első világháború előtt (1918 előtt) 45 évig a cári Oroszország része volt.

A nahicseváni tranzitvízum próbánk nem sikerült, ezért mentünk vissza Igdirbe. A azeri konzulátuson Batumiban nem mondtak igazat, hogy a magyaroknak is létezik határon felvető tranzitvízum a azeri exklávéra, Nahicsevánra. Igdir mellett és Dogobayazit mellett is az Ararátot sűrű köd borította nem látszott belőle semmi sem. Biztonsági okból, mivel sokat keveregtünk még Bayazitban tankoltunk LPG-t, pedig tudtunk, hogy Iránban töredéke az üzemanyagár. A bazargani határátkelés késő este kezdtük meg, a Carnet de Passage-al a határátkelés gördülékeny volt most. Az egyedüli nehézség, hogy a -10 fokban a gyereknek ki kellett szállni még a török oldalon és csak a belső szalonon keresztül sétálhattak át Iránba. A határon nem volt senki előttünk, de így is min 2 óra volt a teljes határátkelés, az iráni bürokrácia még mindig körülményes, keresni kellett pár ember, hogy ki írja alá a Carnet belépő pecsétjének bélyegzőjét, vagy a kilépési őrbódénál, az ügyintéző keresése. Kiderül csak elment WC-re, de elég sokáig maradt távol. Az első városban éjjel Makuban a szálláskeresés kész rémálom volt, mivel üresek voltak az utcák, és a térkép is ahol mutatott hotelt nem volt kivilágítva vagy nem működött. Végül az ITTI (állami iráni turista szálló hálózat) hoteljében aludtunk meg szép szobát, kaptunk reggelivel, de az árak eléggé felmentek a 10 évvel ezelőttihez képest. A szállodaportás, csak az autókürtre kelt fel, mert a recepciót éjszakára bezárják. A szálloda szoba szép és tiszta volt, reggelit is tartalmazott. Az iráni szállodaárakat nem tudtunk, csak netes és baráti forrásból. 4 ágyas szoba 1.745.000 IRR volt (kb. 13.000 Ft). 10 éve mi csak sátraztunk és iráni családoknál aludtunk, szállodában nem jártunk.

Pár szóban az iráni pénzről. Iránban a nemzetközi embargók hatására a 1979 előtt még erős riál elinflálódott. Az infláció az utóbbi 10 évben is jelentős. 2007-ben amikor Iránban jártunk még 9.500, 10.000 riált ért 1 USD, most a bankban 32.500, a feketepiacon 38.000 és 39.700 között van. A bankjegyre riál van írva, de a valóságban tumánnak nevezi a köznép. 10.000 riál= 1000 tumán. 1 riál= 10 tumán=135 Ft (jelenleg). (A szomszédos azeri manattal picit hasonló a helyzet, ott a pénznem manat, de a köznyelv sírván-ként hívja, 1 sírván=2 manat.) Azonban Batumiban az Omár váltósnál sikerült jó árfolyamon venni riált 40.500-at adott egy dollárért, ő úgy is nyomott áron vette nyáron az iráni turistáktól. (Grúziában vízum nélkül utazhatnak az irániak és a georgiaiak is Iránba. Grúziát, ugyan úgy ismerik mint a törökök, farsziul Gürcsisztán, ez a rendszám miatt is többször felmerülő kérdés.) Az iráni bankrendszer a több évtizedes embargó hatására nagyon zárt. Utazási csekkek és nemzetközi bankkártyák elfogadása nagyon korlátozott. Az amerikai Visa, Mastercard, Maestro, American Express-t egyáltalán nem lehet használni, csak pár külföldi szállodalánc és nagyobb szőnyeg kereskedő fogadja el Iszfáhánban, Sirázban…, mivel ők emirátusi vagy ománi kártyaterminált használnak, ha a netkapcsolat is megfelelő. Az elmúlt pár évben a kínai UnionPay, a japán JCB és az örmény ARMCA kártyákkal lehet fizetni Iránon belül. Ezek a kártyák Európában nem rendelhetők, max. az UnionPay a Bank of China-nál Pesten. Lehet felesleges volt megszüntetnünk pár éve a Procredit Bankban a számlánkat, arra kérhettünk volna Armca kártyát Jerevánban. Az amerikai kártyák nemzetközi elfogadását szorgalmazza a mostani iráni vezetés, de nem rajtuk múlik, mert a nemzetközi pénzügyi piacon sehol sem áll Irán. Az utazási csekkek elfogadása esetén pár japán, koreai és dél-afrikai csekket fogad el a Mellat Bank Iránban. Ebből is látszik, hogy nem a szokványos kerékvágáson jár mint a legtöbb ország.

Általánosságban Iránról. Irán a történelmi Perzsa Birodalom maradványából jött létre. Az Irán nevet (értsd: Ájran), az indoeurópai népek őshazájának tekintett Perzsia névváltoztatása 1935.március 21-én (perzsa újévkor, Perzsa időszámítás: 1314-ben) vette fel hivatalosan. A névváltoztatást a perzsa-német bilaterális (kétoldalú) kapcsolatok elmélyülése eredményezte, amely által a Hitleri Németország árja fajelméletéül szolgált a névváltoztatás, Irán/ Ájrán vagyis az árják földje, az árja népek őshazája. A 30-as években a német birodalom több vasútépítési projektet indított el, és támogatta a perzsa/iráni hadsereg modernizálását. A fejlesztések a világháború és a nemzetközi helyzet végett abbamaradtak. Iránt 1941 után fokozatosan brit és 1943-tól észak Irán szovjet befolyási övezetté vált, mert várható lett volna, hogy a tengelyhatalmak oldalán beszáll a háborúba és kőolajjal ellátja Japánt és Németországot. Azonban a nagy távolságok végett ez kivitelezhetetlen lett volna és Törökország részleges semlegessége is inkább a szövetségeseknek kedvezett. Irán az 50-es 60-as években a nemzetközi segélycsomagok által az imperialista államok félgyarmati státuszába süllyedt vissza. Az iráni kőolajtermelő lelőhelyek kivétel nélkül a nagy multinacionális cégek birtokában voltak BP, Shell, Texaco. Woodstock után egészen 1979-ig az iráni forradalomig Irán, az amerikai és európai hippi szubkultúra gerincútvonala volt az Isztambul- Delhi-Goa útvonalon. Az 1970-es években számos disco, éjszakai klub működött Iránban. A sah idejére a köznép mint, a kizsákmányoló uralkodóra és a korrupciós időszakra tekint vissza. Pahlavi sah nagyon jó kapcsolatokat ápolt az európai uralkodó dinasztiákkal, Amerikával és az új közel-keleti állammal, Izraellel. A nép ezt nem nézte jó szemmel, és a tüntetések már a 70-es évek elejétől elkezdődtek a sah uralma ellen, és a nyugati kizsákmányolás és elnyomás megállítására. Az siíta iszlám forradalom végül 1979-ben győzött és elűzték a sahot, minden multinacionális vállalatot azonnal államosítottak. Ezt nem nézték jó szemmel a nagyhatalmak és természetesen az olajipari vállalatok sem. Több úton próbálkoztak a hatalom visszaszerzésére, belső ellenzék és ellenforradalom létrehozása, tüntetések. Azonban ezeket a Kojemni ajatollah által vezetett iszlám forradalmi gárdisták rendre leverték. A szomszédos államban Irakban az örök siíta-szunitta megosztott országban egy új katonai vezetőt kezdtek támogatni a nagyhatalmak (USA, Britek). Ő volt Szaddam Husszein, aki már az új iráni iszlám államot egy éven belül megtámadta 1980-ban. Irakban a siíta vallású lakosságot háttérbe szorította és elnyomta. A nyolc évig tartó irak-iráni háborúban először az irakiak kerekedtek felül elfoglalták Ilám, Huzisztán és Kermanshahr tartományok jelentős részét, de ezt követően az irániak visszafoglalták és állóháború zajlott több, mint négy évig. Mivel Szaddám Husszeint és országát Irakot, hiába fegyverezték fel a nagyhatalmak, már 1988-ban befejezett Irán elleni eredménytelen háború következtében elveztette fokozatosan az amerikai és angol támogatást. Azonban a nyugati és amerikai fegyverek Irakban maradtak, a megnövekedett iraki hadsereggel is kezdeni akart valamit Szaddam. A szomszédos államok közül csak a legkisebbet merte megtámadni, ez volt az első öböl háború Kuvaitban, pedig még elismerésben is részesülhetett volna, ha 1991-ben Szíriát támadja meg, ahol Asszad akkor sem élvezte a nagyhatalmak kegyeit.

Az Irán elleni kőolaj embargó több, mint 35 évig tartott, amelyet csak tavaly liberalizált Obama elnök. Az embargó nem tudta megfojtani az iszlamista Iránt. A teheráni vezetés mindig próbált alternatív útvonalakat keresni a gazdasági kapcsolatokban. A sah idején is jó francia-iráni kapcsolatok még megmaradtak, de jelenleg az ország legfőbb külkereskedelmi partnerei ázsiai országok: Dél-Korea, Japán, Kína, Tajvan, Indonézia, Malajzia, Thaiföld, Omán, Örményország, Georgia, Türkmenisztán. Jelenleg az új amerikai vezetés Trump, megint szigorítja az olaj embargót, és további gazdasági és pénzügyi megszorításokat sürget. Jelenleg nem kaphatnak irániak vízumot az USA-ba, Obama idején kaphattak. Kaliforniában és Kanadában nagy számú iráni kisebbség él, főkként akik nem akartak részt venni az 1979 utáni új iráni állam megteremtésében és inkább a nyugati liberális kozmopolita világot választották.

Iránban az idő is másképpen jár. Vissza az időben, mondtuk az Ajsának, mivel az iráni kalendárium szerint jelenleg 1395-öt írnak. A mostani perzsa időszámítás Kr. u. 621-től számolja a siíta időszámítást, vagyis Mohamed Mekkából Medinába futásától, de ők a nap állása szerint számolják. A szunitta többségű államok Szíriától Mauritániáig a holdnaptár szerint számolják a hónapokat, éveket, így ők már előrébb járnak a siítákhoz képest, ők 1430 körül járnak. A perzsa naptár is másképpen van, náluk az újév, mint a természetvallásokban a tavasz első napja március 21-e (Norduz). Vagyis minden más, egy teljesen más világ, a gyerekek számára, mikor átlépték a török-iráni határt. A hónapok nevei is eltérőek, ami természetes, a mi eurólatinizált naptárunkhoz képest. A jelenlegi perzsa ABC az arabból származik. A perzsa számok a négyes és a hatos kivételével megegyeznek. Azonban, amit otthon matematikából arab számoknak oktatnak, azok már az európanizált arab számok. Az egyes, kilences és a nulla nagyon hasonlít, de a többi teljesen eltérő, a hetes, nyolcas perzsa szám hasonlít az etruszk és a rovás számokra. A számokat már 10 éve megtanultuk, meg tudtunk kb. 100 alap perzsa szót a minimális kommunikációhoz, mivel idegen nyelven kevesen beszélnek. A fiatalok nagyvárosokban már meg tudnak szólalni angolul. A vidéki lakosság körében kevesebb az idegen nyelvet beszélők száma, ezért is fontos a napi társalgás végett a perzsa nyelv minimális használta számunkra. A perzsa nyelvet, saját maguk farszinak nevezik, mivel az ó-Perzsa Birodalom is, a mai napig létező Farsz tartományból fejlődött ki Taht-e Dzamsir/Perszepolisz, Paszargrad, Siráz városok. A farsz/parsz –ból eredetezhető etimológiailag a parszian, perzsa szó is, amely makedón-görög nyelv közvetítése által került be az európai nyelvekbe. A farsz/parsz különben eredetileg azt jelenti, hogy lótartó, ló szerető emberek. Talán ezért lett a perzsák egyik jelképe a lófej, amely I. Kurusztól használatban van. A gyerekeknek viccesen azt mondtuk, hogy Perzsia a Paciföld, vagy a Pacikországa. A modern Irán megosztott még nyelvileg, kulturálisan és természet földrajzilag is. Iránban jelenleg 31 tartomány van és hét szabad kereskedelmi terület (Arvand: Abadan és Khorramshahr; Csabahár, Kish és Qeshm sziget, Dzsolfa körzete, Maku térsége, és Bandar Anzali kikötőváros a Kászpi mellett Gilánban). Az ország nyugati részén a török és az iraki határ mellett Qash-e Shirine magasságáig a kurd nyelvet beszélik, Urmia, Tabriz, Ardabil térségében az azerit, Raszt-ban vagyis Gilánban a gilánit, Asztara térségében az azeri határnál a talüst, Mazandaranban a mazandaranit, délen Huzisztánban és Kish, Abu Musza szigeteken az arabot, Lorisztánban a lurt, Szisztán és Beludzsisztánban a beludzsot, észak Khoraszanban a türkmént. Ezen kívül több kisebb nyelvet beszélnek a bandarit a tenger felé, a minabit kelet Horomozgánban, a kaskajt az ország közepén, Farsz déli részein. A nagyvárosokban (Teherán, Iszfahán, Siráz, Hamadán) jelentős zsidó közösség él több mint 2000 éve, az ókortól. Az ő nyelvük kis közösségekben a farszi és az óhéber keveréke. Iszfahánban, Urumiában nagyszámú örmény közösség is él. Az örmény-perzsa/ iráni kapcsolatok jelenleg is nagyon jók. A georgiaiak/grúzok a régi történelmi főváros (Iszfahán) közelében (Faridanban) élnek, mivel kézművesként telepedtek le még a Perzsa Birodalom idejében. Régen Grúzia is a Perzsa Birodalomhoz tartozott. Teheránban, Sirázban, Iszfahánban vannak keresztény perzsák, akik az angolszász hittérítők által lettek keresztények (többségük anglikán vagy presbiteriánus). A jelenlegi missziósi tevékenységet Pakisztánból vagy Indiából látják el. Az afgán határ térségében élnek pastuk/patánok. A pakisztáni határ menti sávban dravida nyelvet beszélő darahul népet is találunk kelet Beludzsisztánban. Másik érdekesség a Hormozi-tengerszoros mellett élő fekete közösség, akik jelenleg a perzsa nyelv bandari dialektusát beszélik, állítólag több mint 500 éve kerültek ide rabszolgaként, akiket az ománi szultánátus és a portugálok hurcoltak be. A kis szomáli közösség nomádként él a pusztánban Mináb és Jask között kelet Hormozgán tartományban.

A perzsa/farszi nyelv hasonlóságai:

10 éve is már feltűnt számos nyelvi hasonlóság a magyar és a perzsa között. Nem vagyunk nyelvészek, de pár érdekességet leírunk: – száz(100)- szad; ezer (1000)- hezar, nem tudom- nemi tunem, kard- kard; ki?-Ki?;  kicsike- kücsulu, ide-oda, itt-ott-  indzsa-ondzsa; majom-mejmún; húst-gust; puszi/busz; húsz-bisz (nyelvújítás előtti magyar nyelvben hisz volt egyes vidékeken). Gondolom több ilyen szó is van, de mivel nem beszéljük a perzsát ezért több példát nem tudunk felsorolni. A perzsák is Magyarországot, mint a türk népek Mádzsárisztánként hívják, Lengyelországot Lehisztánnak, Görögországot Yunanisztánnak, Georgiát Gürcsisztánnak. Ezek az ország nevek teljesen megegyeznek az Oszmán Birodalom idején használt ország nevekkel, a középkori és koraújkori diplomáciai megnevezés által maradhatott meg a fárszi köznyelvben. A török/türk/azeri szavak jövevényszavak használata is jelentős a fársziban  teserküre/tesekürt/köszönöm; javas/yavas/lassan (lassíts); hava/hava/levegő; qaleh/kale/vár (erőd); kilisze/kilisze/ templom. Az orosz nyelvbe a tea/чай; szamovár/самовар ; pohár/стакан, vagy a létige a bud szavak a perzsából származhatnak. Az oroszban meghonosodott perzsa szavak szerintem a 18. és 19. századi perzsa-orosz háborúk idején vehették át az alább szavak használatát, amikor az orosz érdekszféra része lett Örményország és Georgia, amely területek hosszú idei a Perzsa Birodalom részei voltak.  Azonban a legtöbb jövevényszó nyelvvészek szerint az arab és arámi nyelvekből származik. A modern kori fársziban meghonosodott a francia nyelvből a merszi (merci), mint a román vagy a bolgár nyelvekben. Egyéb érdekesség a csimpánz/ sampanze elnevezése.

A khoraszani perzsa dialektus, nyelvjárásban a nem  tudom, nem úgy mondja mint a perzsa, hogy nemi tunem, hanem ne tudom.  A tapasztalatok alapján könnyen tanulható a perzsa nyelv, és számunkra jobban felfedezhető a nyelvrokonság, mint az elő uráli ugor népek esetében említett rokonság kapcsán. Amely rokonság gramatikai rokonságot tükröz. Az általános és középiskolában nyelvtani példákban említett hanti és manysi, vogul szótő és rag példák sokkal nagyobb különbséget mutatnak, mint a fárszi nyelv esetében.

A farszi /perzsa nyelv:

A hét napjainak nevei is érdekes. A szombattal kezdődik a munkahét, a szombat sanbe. Innét indul a számolás öt napon keresztül: jek sanbe/ vasárnap, du sanbe/ hétfő (mint a tádzsik főváros), sze sanbe/ kedd, csar sanbe/ szerda, pándzs sanbe/ csütörtök. Az ötödik nap, vagyis a csütörtök már szinte szabadnap félmunkanap, mint nálunk a szombat. A teljesen ünnepnap a péntek/dzsóme, mint a legtöbb muzulmán országban. Azonban a bazárok egyes részei ekkor is nyitva tartanak.

Irán demográfiája: A forradalom után is töretlen a perzsásítás, 1964-ben még első nyelvként a lakosság 51 %-a beszéte a perzsát/farszit, 2004-ben 63%, 2016-ban 67%. Legjobban az azeri, kurd, giláni és mazandarani nyelveket beszélők aránya fogyott %-osan. A többségi társadalomhoz képest csak a beludzsok aránya növekedett, a 10 gyermekes „családtervezés” végett. A népesség boom még töretlen Iránban, az 1979-es hatalomátvételkor az ország lakossága 39 millió volt, jelenleg 82 millió, tíz éve 2007-ben 73 millióan voltak. Azonban a milliós nagyvárosi lakosság gyermekvállalása 1-2 gyermek. Az észak teheráni milliomosok jelentős része egyedülálló/szingli. A teheráni családok gyermekvállalási hajlandósága is egy gyermek. Úgy tűnik a világ számos része nagyon hasonló, a jóléti társadalmak a megteremtett vagyon  és a saját szabadságának elvesztése végett nem vállalnak gyermeket.  A vidéki népességszaporulat húzza fel a statisztikát, egyes vidékeken az átlag még az öt gyermek. A több nejűség nagyon ritka, mint a fehér holló, mivel anyagilag nem sokan engedhetnek meg maguknak több feleséget és háztartást.

A néphagyományok tekintetében is tapasztalható, hogy a központi perzsa részeken a többség a 60-as, 70-es (európai kalendárium szerint) években már elhagyta a népviseletet, és a modern öltözet hordja. A peremvidékeken a kurdoknál, beludzsoknál, bandariáknal, minábiaknál mai napig a népviselet szerves része a hétköznapoknak, még fellelni a nagyvárosi életben is.

Migráció, modern kori népvándorlás.

A jelenkor gazdasági népvándorlási hulláma Iránt sem kerüli el. A szíriai polgárháborúban Irán a siíta szabadcsapatok és Hezbollah miliciák támogatása révén, ténylegesen részt vesz Asszád oldalán a szunitta és vahábita terroristák elleni harcban. A szíriai örmények egy része Iránba menekül, az arab menekültek száma sem jelentéktelen. Irakból az amerikai megszállás óta becslések szerint 1 millió iraki menekült él csak Huzisztánban. Irán geopolitikai okokból 3-4 irányból is állandó menekült áradatnak van kitéve. Nyugatról a törökországi kurdok a jobb megélhetés és elnyomás végett sokan Iránt választják. Az iraki Kurdisztán valóságos gazdasági csencselési paradicsom a kurdoknak (iráni és török kurdoknak is). A több mint 15 éve tartó afganisztáni háború végett több millió afgán él országszerte a becslések is nagyon eltérőek 2 és 5 millió közötti. Főként nyugat afgánok Herát térségéből, a háború és a talibán vahabita terroristák elől menekülnek a jobb élet reményében. Sok afgán az építőiparban egyesek a kereskedelemben dolgoznak. Az afgánoknak nyelvi nehézségeik sincsenek, mert a perzsához nagyon közeli dari vagyis keleti perzsa nyelvet beszélnek. Északról Örményországból, Nahicsevánból és Azerbajdzsánból jelentéktelen a migrációs hullám Irán irányába.  Türkmenisztánból sem lehet beszélni bevándorlásról. Tádzsikisztánból nagyon jelentős a gazdasági migráció az iráni nagyvárosok irányába. A tádzsikoknak nyelvi akadályuk sincsen, mivel a nyelvük közös, és a perzsák is, a távoli perzsa rokonként tekintenek rájuk. A poszt-szovjet térség más területeiről jelentős a népvándorlás sok üzbég és kirgiz dolgozik és próbál új életet kezdeni Iránban.  Pakisztánból beludzsok, szindek és dél pándzsábiak szivárogtak be a déli hormozgani területekre. Akik főleg bakisból/ kunyerálásból tengődnek, ruházatuk inkább indiai mint pakisztáni. Kish szigetén, az iráni turista paradicsomban jelentős muszlim filippínó dolgozott, a többségük a jobb fizetés végett a közeli emirátusokban próbált szerencsét. A jelenlegi új bevándorlási hullám Bangladesből, Sri Lankáról, Szomáliából, Jemenből, és a távoli Komore-szigetekről érkezik. A bangladesiek aránylag jól beszélik a fárszit, mivel a többségük beszéli még az egykori Kelet-Pakisztán maradványaként megmaradt keleti urdut, amely által könnyen megtanulható a perzsa. A jemeni és szomáliai menekültek az anarchia és a több tíz éve tartó polgárháború elől menekülnek. Az iráni állam csak a jemeni siítákat fogadja szívesen. A tengerparti Busher térségében az iráni atomprogram keretében jó néhány orosz, ukrán, fehérorosz, és örmény mérnök él ott. A közvetítő nyelv az orosz, számos perzsa is megtanult oroszul.

Maku- Urmia út

A szállodában későn keltünk 10 óra után, mivel éjjel érkeztünk. A reggelit még sikerült elcsípni. A reggelit követően, indultunk is útnak Khoy és Urmia irányába. Az első dolgunk volt tankolni, kiderült amire számítottam is hogy az LPG nagyon ritka, mivel főként CNG (metán gázos) kocsik vannak. Az iráni Smartcard még kell tankoláshoz, de minden kúton van. Üzemanyagárakról pár szó: a benzin (97-es oktánszámú) 1000 tumán (kb. 75 Ft), gázolaj 600 tumán (tíz éve 16 tumán volt), CNG 500 tumán, és egységáras az egész országban.  Az út végig 1200 és 2000 méter tengerszint feletti magasságon vezetett, Nyugat-Azerbajdzsán hófedte útjain. Ekkor tűnt fel, hogy jobb utakra emlékeztünk Iránt illetően, nem volt régen ennyi kátyú. Urmia előtt megpillantottuk az Urmia tavat, ami sóstó, de a ködtől alig láttuk. Ez a vidék is még a történelmi örmény fennsík része. Urmia városában még, mindig vannak örmény templomok épületek, és kevés örmény kisebbség is. A város kétharmada azeri, a maradék kurd és vegyes lakosságú nagyváros, lakossága közel az egy millióhoz. A városban egy benzinkúton megkérdeztük, hogy merre van LPG kút, szóltak hogy kövessünk egy fehér színű Saipa szedánt (helyi gyártású Kia). Egy kedves kurd család kísért el minket a városszéli Imam Zadeh úthoz, ahol a propán-bután gáztelep van, de zárva volt. Ezt követően étterembe hívtak, ahol dolgozott Nima a Saipa sofőr. A sofőr kislányával Simával játszott az Alina és az Ajsa. A választék az átlag iráni étterem jellemző volt rizs, kebab, saslik, és savanyúság, lavas (lepény kenyér). A gyerekek nem nagyon ettek. Iránban a török Ayran-t (aludt tejet) duhnak nevezik, az íze hasonló, viszont több helyen ízesítik is a duhot, és egyes keleti iráni régiókban gázosítják is.

Mivel a gyerekek keveset ettek és még éhesek voltak, kerestünk valami fogukra valót. Könnyen meg is találtuk egy mellékutcában a Moon Light nevezetű gyorséttermet, hol pizzák, csirkefalatok és egyéb gyorséttermi vackok kaphatók. Mi nem vagyunk oda az ilyen ételért, de a gyerekek miatt szükséges. Az étteremben egy fiatal egyetemista lány Nasza megszólított bennünket, angol szakra járt a helyi egyetemre, és meghívott vendégségbe hozzájuk és hogy aludjunk náluk. Természetesen elfogadtunk most az első iráni meghívást. A család azeri származású volt, de értelmiségi család, többen egyetemet végeztek a családban. Az apa (Ali) agráripari- mérnökember volt, este jót beszélgettünk a családdal, és informálódtunk a változásokról. Azonban azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt tíz évben nem nagy fejlődésen ment keresztül Nyugat-Azerbajdzsán provincia. A családok általában többgenerációsak, és több testvér, nagyapa, szülő, unoka, egy nagy ingatlanban él 120-200 m2 között. Az iráni szobákban még mindig a szőnyeg uralja a fő szerepet. Két fajta jó iráni szőnyeg van a kasani és a tabrizi. Az étkezés 90 %-ban még a szőnyegen történik, arra terítőt és viaszkos vásznat terítenek. A nappalik arculatát, a faragott kanapék és az okos tévék uralják. Mi a lány szobáját, kaptunk, szép tiszta szoba volt, ágy még mindig nagyon ritka Iránban, az ágy a vastag gyapjúszőnyegre terített, szivacsbetét, amelyet lepedővel terítenek le. A párnák, általában vastag kemény párnák, amelyek sokszor éjszaka nagyon kemények. A lakások átlaghőmérséklete 24-26 celsius fok, ami a mi 20-21 fokos érzetünkhöz képest nagyon meleg.  A mellékhelyiségek egyben vannak a zuhanyzóval, forró víz szinte mindenhol van. Angol vécé még nagyon ritka, nem is baj, mert szerintünk higiénikusabb a taposós kerámia vécék, ott, kevesebb a fertőzésveszély, mivel ott nem érintkezik az ember a kerámiával. A bide szerepét, a fal oldalára elhelyezett, slag vagy rövid zuhanycső tölti be, itt is van hideg meleg víz.

IMG_0350

Urmia- Marivan út

Urmiaból reggeli után elindultunk, és elbúcsúztuk a fiatal egyetemista lány otthon levő családtagjaitól. Még reggel megnéztük a tegnap felkeresett LPG kutat, de sajnos végleg bezárt, nem csak tegnap volt zárva, így benzinnel folytattuk az utunkat délkeleti irányba, az iraki kurdisztáni határral párhuzamosan. Az utunk első szakasza Mahaabad- Bukán- Saqqez volt, Saqqez és Mariván között a hegyek csodálatosak, az út többször felment 2300 m-re, itt volt egy 40 km-es murvás szakasz, az útépítés végett, közben leszállt a köd és elkezdett enyhén esni  a hó. Nem volt annyira csúszós az út de a tű szerpentinek végett a sebességünk 30-40 km/óra volt maximum. Az iráni kordisztáni Marivanba a kora esti órákban érkeztünk meg. Tankoltunk benzint, gázt este már nem kerestünk. A városközpontban egy helyi KFC-be mentünk, ahol pizzát és valami csirkés szendvicset ettek a gyerekek. Az iráni gyorséttermek ízei teljesen másak, az európaitól. A vacsora után szálláskeresés, a Zarivar szálloda nagyon drága, az OSM által jelzett motel az iraki út mellett, zárva van szezonon kívül. A város nevezetessége a Zarivar tó, amely 1300 m-es magasságban fekszik, amelyet 2500-2900 m-es hegyek vesznek körbe. A tóparton megtaláltuk az állami ITTI turista szállodáját. A recepciós engedett az árból, 120.000 tumánért, kb. 9000 Ft-ért aludhattunk 4 ágyas szép tiszta szobában, amely a reggelit is tartalmazta. Este a gyerekek ugrabugráltak az ágyakon és fogócskáztak a fürdőszobában.

Zarivar tó- Marivan- Barqalai napok

Reggel nehezen ébredtek a gyerekek, mivel este elég sokáig fent voltak. A reggelit még éppen hogy elcsíptük, meg szerencsére szóltak a recepcióról telefonon is ránk. Ez a turistaszálló a Zarivar tó mellett csodálatos környezetben fekszik a tó és a körülölelő hegyek végett. A szálloda kialakítása inkább autós motel szerű, mivel minden egyes szoba mellé oda lehet állni autóval, ez megkönnyíti a ki és bepakolást. Minden szoba, apartman külön épületben van, a recepció és az étterem távol van a szobáktól. Szezonban biztos sok vendég lehet ebben a csodálatos természeti környezetben. A reggelit követően, Marivár városában pénzt váltottunk. A pénzváltás fekete árfolyamon a központban volt, a sportpálya mellett az egyik körforgalomban. A rövid városnézés után a város keleti határában elkerülő Barqala falu feletti hegytetőre mentünk fel 1650 m-re, ahol megnéztünk egy romvárat, és gyönyörködtük a környező hegyek panorámájában. A hegyekben az utolsó szakasz a kisbabával (Alissza Ennával) elég nehéz volt, mivel sziklának fölfele könnyebb, de lefele minden egyes lépést meg kellett fontolni. A hegyről leérve a kocsink mellett várt egy férfi. Bemutatkozott, ő a falu polgármestere, Karman-nak hívtál és teára invitált. Elfogadtuk és egy kis uzsonnát is. A felesége (Szeljma) is nagyon barátságos volt, kérték maradjunk éjszakára. Mivel fáradtak voltunk beleegyeztünk. Este Karman megmutatta Marivan északi részén az propán-bután töltőállomást. Ott kiderült, hogy az olasz típusú Dish LPG csatlakozó nem jó Iránra, hanem a német típust használják ők az ACME-t, mint Pakisztán és India. Előzetesen akartunk venni átalakítót de, mivel Pakisztánt elvetettük a mostani út során, ezért nem tartottuk fontosnak. Karman megnyugtatott, hogy másnap reggel szerez nekem a gáz szervizben átalakító adaptert, mivel az iraki kurdok is ide járnak át LPG-t tankolni, és náluk is a török-olasz fajta Dish csatlakozó van. Ezt követően Karmannal és a feleségével elmentünk a Marivan város feletti Imam Zadeh parkba, ahonnét nagyszerű panoráma nyílt a városra. Este visszaértve Karman házába, bemutatta a szüleit, testvéreit. Mindenki nagyon kedves volt.

IMG_0423

Másnap reggeli előtt a gyerekek megtekinthették, hogyan feji a friss tejet Karman anyukája. Ajsának és Alinának nagyon tetszettek a tehenek. Reggeli után, elmentünk Marivanban az LPG szervizeshez, átalakítót nézni, de mivel nem volt nekik, ezért az esztergályoshoz mentünk, aki azt ígérte, hogy estére elkészíti az átalakítót. Az addig hátralévő pár órában elmentünk együtt kirándulni, Karman és felesége is velünk tartott a környező hegyekbe. Megmutatták a kurdisztáni határhegységet Irak felé. Útközben Biakarában észrevettük, hogy a jobb első kerék laposabb, így az egyik gumisnál 3 barra felfújattuk. Azonban ekkor sejtettük már, hogy valószínűleg defektet kaphattunk. A gumisnak a 4 kerék ellenőrzésére 1000 tumánt, vagyis 75 Ft-ot fizettünk. Dizili falut követően a táj teljesen megváltozott egyre több hó volt az út mellett, egyre magasabbra mentünk a szerpentinen. A falvak házai teljesen belevesznek a kövek, sziklák szürkés barna színébe. A kurd emberek mindenfele kedvesen fogadtak. Ezt a vidéket hormani kurdok lakják. Az idősebb lakosság még használja a helyi népviseleti mellényt, amely nemez szerű gyapjúból van, és a vállai felfele meg vannak görbítve, hogy teherhordásnál a nehéz súly ne csússzon le a vállukról. Ez a mellény nagyon furán néz ki (mint két szarv a vállon), de nagyon praktikus lehet teherhordásnál. Dizili és Dereke között az úton számos régi Toyota Landcruiser benzines terepjárót láttunk, hogy offroad utakról próbálják elérni az aszfalt utat. Kiderült, hogy ezen a vidéken is burjánzik a csempész turizmus, nem csak Törökország fele. Itt a kurdok, Irakba gázolajat, benzint és iráni termékeket csempésznek át a hegyeken keresztül teherhordók által. Irakból visszafele Iránba a tiltott áru jön (CD-DVD, illegális nyugati zene, pornográf kiadványok, alkoholok amerikai whisky).  A teherhordókat, a Toyota terepjárók várják, a találkozási pontoknál, a könnyebb árut emberek cipelik. A nehéz árut értsd naftát szamár, öszvér és lóháton viszik át a 2500-2600 méter magas hágókon keresztül. Az árucsere szürkület után indul be, akkor az őrtornyokból kevésbé látnak az iráni vámosok és katonák. A főutakon levő rendőrségi és katonai ellenőrzőpontokat, a Landcruiserek rendszerint kikerülik, amennyiben mégis belefutnak ellenőrzésbe, lefizetik a rendőröket, egy kis illegális tiltott áruval.  Itt a vízválasztó hegyeken keresztül is próbált betörni Iránba 30-36 éve az iraki hadsereg, az irak-iráni háború idején, de itt nem tudták áttörni az iráni állásokat. A háborúban több tízezer kurd harcolt egymás ellen iraki és iráni kurdok. Önszántukon kívül, részt kellett venniük, az adott ország hadseregében. A háborúban hozzávetőleg 60.000 kurd vesztette életét.

IMG_0454

Dereke után az útszélén gyönyörködtünk a hegyek látványában, a gyerekek egyet hógolyóztak. A hó egyre nagyobb volt, de nem friss hó lehetett. Dereke és aznapi kirándulásunk végcélja végül Horaman Takht volt. Ezt a vidéket a horamani kurdok lakják. A falu márciustól októberig kedvelt iráni turistacélpont, sok nagyvárosi perzsa, kurd ide jön kikapcsolódni. Egy szép tradicionális, de mégis modern szálloda előtt parkoltunk. A főutcán benéztünk a nagy szuvenír és népművészeti boltba. Ahol vettünk pár ajándékot (kurd nőkalapot) a gyerekeknek. A falu központja a felső részen van, a nagymecset mellett. A belvárosban a kurdok szinte egytől egyig viselték a horamani népviseletet. A központban napközben csak nyugdíjasokat lehetett látni. Az itteni fiatalok többsége a csempészetből él. Sok teheráni nem csak kikapcsolódni jön ide, hanem az Irakból érkező tiltott gyümölcsért (zene, pornográfia, alkohol…).  Horamanból visszafele az úton megnéztük a hegyeken átvezető déli utat, amelyet csak áprilisban nyitnak meg. Az előzetes útiterv Pavel fele vitt volna, mivel úgy nyertünk volna majdnem 200 km-rt. Horamanból vissza Marivanba siettünk a visszaúton, csak a vámosok és a forradalmi gárdisták állítottak meg a noszudi posztnál. Sietnünk kellett, hogy visszaérjünk az esztergályoshoz, aki az adaptert készíti az LPG dish csatlakozójához. Sikerült még odaérnünk a műhelybe, de pont esti imaidő volt. Megvártuk, de kiderült még semmit sem csinált, vártunk tíz percet és készen volt az adapter. Este már nem mentem gázt tölteni, mert Karmanékhoz a tiszteletünkre átjött a rokonság, négy testvére, két húga és két öccse. Az utazót vándort, az irániak nagyon szeretik, mivel az úton lévők megsegítése a síitáknál sokkal jobban domináns, mint a többi muzulmán felekezetűeknél. Istennél vagyis Allahnál is „jó pont” az utazó segítése, megvendégelése. Az iráni ebéd, vacsora nem maradhat el rizs nélkül. A rizs mellé, grill húsokat, és zöldség- gyümölcsöt fogyasztanak. Nekik desszert számban meg a fazék aljára lekozmált, leégett rizs. Külön érdekesség, hogy a retek levelét is fogyasztják, a kákicsról nem is beszélve.  Karman két öccse aránylag beszélek valamit angolul. A fő hús erre fele a csirke, kecske, de a közeli Zarvand tóból sok hal van.

Barqala- Palangan- Javanrud

Másnap reggel, első utam a gázkútra vezetett. Aznap már kellett Karmannak is mennie dolgozni 9-től délig. Karman foglalkozása egy közműépítő cégnél, a gázrendszerek kivitelezése, ez a másodállása, mivel az első a barqalai falu ügyvivője/polgármestere.   A gáznál az átalakítóra ráhúztak a gázgumitömlőt, utána hibátlanul működött minden és sikerült végre Törökország (Dogubayazit) óta LPG kutat találni. A gázállomás nagyon érdekes volt. Minden felé gázcső ment a járda mellett álló kocsikhoz.  Sok kocsit házilag alakítottak át gázosra, mint régen nálunk a 80-as években. Az LPG rendszerek alkatrészeit Törökországból vagy Irakból szerzik be. A gáztöltés után a gáztartályon levő szelepnél kiengedik a felesleges levegőt a tartályból. A töltés nem csak a központi fejegységről történik, sokan kapszuláról, vagyis 20 kg-os gázpalack tartalmát fejti át a kocsi gáztartályába. Nem tudom mennyire veszélyes, de azért otthon is volt jó néhány baleset PB gáztól. A gáztankolás rendben lezajlott, kb. 60 liter fért a gáztartályba, de nem működött az új gáztól a rendszer. Azt hittem, hogy megint elkoszolódott a gáz filter, de megnézettem a marivani gázossal, de az rendben volt. Így kénytelenek voltunk tovább benzinnel járni, a benzin sajnos több mint a duplája az LPG árának (1000 tumán/75Ft, vagy 400 tumán/29 Ft).

Marivanban még aznap vettünk iráni SIM kártyát. Iránban két fő szolgáltató van az egyik az állami  MCI Iran mobile, a másik a magán MTN Irancell (dél-afrikai/ mauritiusi). A neten a fórumok az Irancellt ajánlották, meg Karmannak MCI-os Wifije volt otthon a falujában és az elmúlt két nap tesztelése nem győzött meg a sebességet illetően. Ezért az Irancellt választottam, először le akartak húzni, csak a SIM-ért akartak 60.000 tumánt, de végül másik boltban 20.000-ért vettem egyet, vagyis a SIM kártya kb. 1.500 Ft-volt. Kértem hozzá egy hónapra 5 GB-os 4G-s internetet, újabb 22.000 tumánért/ 1650 Ft. Kiderült Marivan és térségében csak 3G van, így kénytelen voltam belenyugodni a lassú mobilinternetbe. A lefedettséget is néztem a szolgáltatóknál, de a vidéki utak melletti szignál kiépítettsége gyalázatos, sok helyen még térerő sincsen, nem hogy internet. A belvárosban összefutottam Karmannal, aki éppen a bankban volt ügy intézni. Mondta, hogy ma délután mennek a felesége szüleihez Szanandazsba. Hívott, hogy menjünk velük, mivel nagy házban laknak és örülnének, a rokonok az érkezésünknek. Mondtuk, hogy a hegyeket, minél előbb inkább el szeretnénk hagyni. Aznap délután 1-kor indultunk el Barqalaból, Karman és a felesége a Saipa kocsijukkal előttünk ment, mivel a szanandazsi úton egy darabig együtt mentünk. Karman felesége Szeljma másnap a megyei korházba, ment ultrahangra, és terhes gondozásra, 3 hónapos terhes volt. Gratuláltunk nekik az első születendő gyermekükhöz a nemét még nem tudták, talán majd holnap az ultrahangon kiderül.

A palangani elágazónál, elbúcsúztunk Karamtól és a feleségétől Szeljmától. Az új iráni számomat megadtam, viberen, és telegramon is ismerősök lettünk. Az út a festői Palangan felé vezettet, amely az iráni kordesztán egyik legfestőibb települése. A falu két sziklahegy közé a szurdokba épült. Az út 25 km-en csak murvás volt, eltűnt az aszfalt. A főtutat végül Kamyaran városánál értük el, de nem mentünk Kermanshahr irányába, ott már 10 évvel ezelőtt jártunk. Kamyarannál Ravansar felé vettük az irányt, ami az eredeti útiterv szerint Paveh-nek vitt volna, de előtte lefordultunk Dzsavanrud irányába nyugatra. Dzsavanrud egy kurd kisváros a hegyekben. Egy útszéli pihenő után felfedeztük, hogy a jobb első kerék megint laposabb. Amint beértünk Dzsavanrudba, kerestem gumist, de sokan voltak nála. A gumisnál egy emberől megkérdeztem, hogy merre van szálloda, egy bevárosi sikátorba vezetett, egy mecset melletti diákszállóra. 70.000 tumánt kértek egy szobára, 4 ágyat kaptunk, reggeli nem volt az árban. A szoba elfoglalása után elindultunk felfedezni a kurd kisvárost. A sikátorokon kiérve, egy lépcsősoron lementünk a bazár felé, ahol falafelt (csicseriborsós fasírtot) árultak. Vettünk kettőt és ott, leültünk egy padra, közben megjelent egy tejföl szőke fiatalember. Kiderült, hogy helyi kurd, és angoltanár a városban, Loqman-nak hívták. Meghívott magához, hogy aludjunk nála, de mondtuk, hogy már ki is fizettük a szállodát. Ő is falafelt vett, cseréltünk telefonszámot. Közben megjött a testvére is, ő is tejföl szőke volt és fehér bőrű. Loqman nagyon hasonlított az orosz Dudkin barátunkra. A falafelezés után sétáltunk még a városban, közben ettünk egy fagyit, és turmixot ittunk. Faludét nem ettünk, mert ahhoz hideg volt. A cukrászdába bejött egy fiatalember két fiúval. Mikor végeztünk a turmixszal és a fagyival, ők kint vártak és hívtak hozzájuk éjszakára. Mondtuk nekik is kifizettük már a szállodát, akkor csak egy teára térjünk be. Azt elfogadtuk, és egy sikátorból nyíló kurd lakásba invitáltak. Bent több gyerek volt, mint felnőtt. Teáztunk és datolyát ettünk. Mindenki nagyon kedves volt. Az egyik nő akkor volt állapotos. A vendégeskedés végén kocsival visszavittek a szállásra. Utána meseolvasás, folytattuk a kurd népmesék sorozatot mivel többnyire kurd területeken utazunk a törökországi Karsz városától. A kurd népmesék nagyon tetszenek a gyerekeknek, legjobban a kertész fiának a története és az Aszlán tetszett a gyerekeknek. A kurd népmesék elérhetők az OSZK oldalán online. http://mek.oszk.hu/03600/03673/03673.htm#10

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s