Bandar Lengeh- Qeshm szigete I.

Bandar Lengeh után a főútra kiérve verőfényes napsütésben szikráztak a szemközti kopár hegyek, a színek a narancssárgától a vörösesbarnáig váltakoztak. A főútról jobbra Kang után észrevettünk egy hatalmas tevecsordát, legalább 100 tevéből állt. Megálltunk kamerázni és fényképezni.

IMG_1300

A gyerekeknek leginkább a kis tevék tetszettek volt köztük fehér és fekete színű is. Ezek a tevék inkább egy púpú dromedárok voltak. Régen rengeteg volt belőlük, a kereskedelem, szállítmányozás végett. Azonban a 20. század motorizáltságának elterjedése által teljesen háttérbe szorultak még a járatlan úttalan utakon is már a Hilux-ok és Land Cruiserek vették át a helyüket. Jelenleg a tevéket a tejéért, sajtjáért tartják. Időnként duhot (iráni aludtej) is készítenek belőle. Az öreg beteg tevéket levágják. A teveállomány is folyamatosan fogy Iránban. Hasonló lehet a helyzet, mint a 60-as évek Magyarországán ahol hírtelen 1 milliós lóállomány lecsökkent 20 év alatt 60 ezerre, és az igavonásból az állat a hobbitartás igényeit tölti be. A tevék pásztorai is 150-200 cm3-es motorokon ülve, hajtják a csordát, közben okos telefonon zenét hallgatnak, vagy telegram, imo, viber alkalmazáson fotókat osztanak meg.  A tevés megálló után, folytattuk utunkat. Közben megnéztünk pár portugál romvárat a partvidéken.

IMG_1291

Ajsa kergeti a tevéket.

Ez a partszakasz Hormoz szigete és Hormozgan tartomány néhány partszakaszon egykor portugál helyőrség működött. Mivel szükség volt a portugál hajósoknak a hosszú tengeri hajóúton dél perzsiai kikötési támaszpontokra. Ide még  (az indiai portugál kolóniák) Damman és Diu vagy Goa, min. 5 napos út.  Megérkeztünk Bandar-e Pool kikötőbe, amely a legközebb fekszik Qeshm szigetéhez. A parton látszanak az épülő híd műtárgyai, a több, mint 2 km hosszú híd német és koreai segítséggel épül. A kompot keressük, de először a vámhoz kell mennünk regisztrációra. Kish szigethez hasonlóan, Qeshm is szabad kereskedelmi zóna, és más vámterület, mint a szárazföldi Irán. A vámon mind az öt útlevelet, forgalmit, zöldkártyát, Carnet de Passage-t lefénymásolják. Tovább kell menni egy másik hivatalba regisztrációért, a vámon nem kellett fizetni. A komp fele számos őrbódé, az bódék előtt indiai, bangladesi, és pakisztáni koldusok kunyerálnak. Tiszta indiai képe volt a helynek. A koldusok ellen a legjobb módszer a fényképezés, azt nem szeretik. Mindenféle koldus volt féllábú, félkezű gyermek, fogyatékos, a többsége szerintem cholistani/csolisztáni volt. Az egyik őrbódénál kellett fizetni, 67.000 tumánt, a wikitravel olcsóbb árakat írt, de kaptunk hivatalos blokkot róla. Kiderült a vámköltség a nagyobb. A közvetlen kikötőben számos komp közül lehetett választani. A kompokra a felhajtási lehetőség elég nehézkes, mert az út több helyen meg van süllyedve a nehéz teherautók végett. A 2 km-es kompúton több, mint fél óra volt a menetidő. Ide is elsőnként álltunk fel, de 20 perc alatt megtelt az egész komp. Kiszállni nem lehetett, mert olyan közel állították a kocsikat, hogy 10 cm volt minden oldalon a hely. Pár perzsa gyalogos fényképezett, minket a kompon.

IMG_1308

Megérkezés Qeshm szigetére

A leállás a kompról eseménytelen volt, ezt követően tankoltunk. Az üzemanyagárak egységesek, mint a szárazföldi Iránban. Mivel éhesek voltunk Laft kikötőjében kerestünk éttermet.IMG_1325

Tradiciónális qeshmi halászhajók a lafti kikötőben.

Az étterem inkább egy családi ház szobája volt. Ott halat, falafelt, üdítőt és duhot rendeltünk. A vacsora adagja gyerekadagnak felelt meg. A Bandar Lengehben evett haltál töredéke volt. Árban meg ugyanannyit fizettünk.

IMG_1323

Lafti étterem

A vacsora után szállást kerestünk, Tabl községben nem találtunk, ezért haladtunk a sziget nyugati irányába. Egy kis faluban Darkuhban szállást mutatott a térkép, de boltos nem tudott semmit. Hívtak egy férfit, Aszad urat, aki vendégházat vezet, de ma estére nincsen helye. Több turista alszik nála cseh, lengyel, algériai. A vendégház ára 120.000 tumán lett volna egy szoba vacsorával és reggelivel együtt. Így egy közeli faluban Chahr-e Gharbi-ban nagyon jó sátorhelyet találtunk, a mecset és az iráni forradalmi gárda tő szomszédságában, egy játszótér kellős közepén. Négy óriás csúszda, mérleghinták, hinta, tréninggépek. A sátorhely is fedett volt. Jó csendes éjszaka volt, három éjszakát itt töltöttünk.

Qeshm szigeti napok (első rész)

IMG_1289

Qeshm szigete a Perzsa-öböl legnagyobb területű szigete (1491 km2), nagyobb, mint a független Bahrein. Lakossága is dinamikusan növekszik (kb. 150.000 fő), a fő etnikai csoport a bandari, qeshmi, de minabi, perzsa, azeri, arab is megtalálható kis létszámban. Uralkodó vallás a szunitta itt kisebbségben vannak a siíták.

IMG_1330

Játszótér, közvetlenül a sátorhely mellett a parkban

Első napon a Charkhoh völgykanyon képződményeit tekintettük meg a Geoparkban, amely különleges természetes képződmény. Ez az első Unesco Geopart Iránban.

IMG_1359

A völgy látogatása ingyenes, a parkolótól csupán 1 másfél km-rt kell gyalogolni. A látvány lélegzetelállító a szél és víz által faragott homokkő képződmények formái különbözők, és Marsbéli tájra jellemző (Legalábbis állítják, de mi nem tudjuk, mert a Marson sajnos még nem jártunk!)

IMG_1396

A völgyben olyan szűk nyílások vannak, mint egy barlangi terepen. A völgyben éppen egy videó klipp forgatása zajlott, valamelyik helyi énekes lehetett ott. A völgyben rengeteg turista volt, főként helyiek. Rajtunk kívül csak négy kínai turista volt idegen. Itt is nagyon kedvesek és érdeklődőek voltak és ismét készült néhány kép a gyerekekkel.IMG_1363

A sátorhoz visszasiettünk és ebéd után a sziget nyugati részét fedeztük fel. A sziget leg dél nyugatibb falujához (Basaiduhoz) közel volt egy régi brit katonai temető. Ebben az angol katonai temetőben fekszik állítólag a híres hajós utazó felfedező William Baffin (róla nevezték el az arktikus észak kanadai szigetet), mellette több XVII. századi angol tengerész katona fekszik. Baffin és a brit Kelet Indiai társág jelenléte vetett véget a portugál uralomnak Hormozon, Qeshm-en és Hormozgánon. Ennek hatására alapított új várost Abbas király, a mai Bandar Abbaszt, és megindult a perzsa hajózás és kereskedelem. Természetesen az első ország amellyel a koraújkori Perzsia tengeri kereskedelmet folytatott az  Anglia és az Ománi Szultánátus volt.IMG_1418

Baffin Vilmos felfedező elhanyagolt sírja Basaidu mellett (Qeshm délnyugati részén)

A basaidui brit katonai temető után (itt véget ér az aszfaltút) a mangrove mocsarakat néztük meg, és a nagy apály dagály közti szintkülönbséget. A makadámútról lehajtottunk a partra és próbáltuk csapatni az apály által visszahúzódott tengerparti iszapban, de egyre mélyebb volt és süppedős, inkább megfordultunk és nem akartunk beragadni a homokos sárba. Itt a Perzsa-öböl végén, közel a Hormozi-szoroshoz az apály dagály közötti különbség akár 50 méter is lehet. A Perzsa-öböl, mint az Arab/Ormáni-tenger melléköble, a világ egyik legsekélyebb tengere, mivel az átlagos mélysége csupán 50 méter, a legmélyebb pontja 90 méter. Ennek ellenére az élénk olajgazdaság miatt a hajóforgalom nagyon sűrű. Már késő este értünk vissza a szálláshoz (sátorhoz), lefekvés előtt még egy kicsit játszótereztek a gyerekek. Másnap reggelre sajnos elfolyt a hűtőfolyadékunk egy része, mivel a hűtő egy buckán kapott egy kisebb ütést a sziget nyugati részén Basaidu után. A shushtari  ragasztás eddig tartott a hűtő műanyag felületén. Tehát holnapra már van is egy megoldásra váró feladat.

IMG_1425

Peti tehát elvitte a kocsit szerelőhöz, vele tartott Alissza is, mi pedig maradtunk a játszóterünkön, Alina játszogatott, Ajsa pedig tanult velem.

IMG_1433

A szigeten két hetet töltöttünk, még két poszt lesz csak Qeshm szigetről.

Reklámok

Kish sziget- Bandar Charak kompút (bíróság…)

Kish sziget- Bandar Charak kompút és a rendőrségi feljelentés

Folytatódnak a megíratlan részek, amelyeket, eddig nem akartunk megosztani, de úgy láttuk inkább beszámolunk minden történetről.

Kompolás Kish-ről vissza a szárazföldre

Kish szigetén összesen hat napot töltöttünk, Ajsa sokat tanult Mohammed Reza házában, az anyukájával és a testvérével Maszuddal nagyon összebarátkoztunk. Azonban itt volt az ideje, hogy továbbhaladjunk Qeshm szigete fele, és utána a végcél Chabahar térségébe.

IMG_1258

A kikötőben vártuk a beszállást.

A kompra a jegyet, Mohammed Reza segítségével tudtuk megvenni, mivel az iroda nagyon el volt rejtve. Megköszöntük a segítséget a nála töltött szép napokat. A visszaút ára drágább volt 700 ezer riállal, vagyis 210.000 tumánt kellett összesen fizetnünk, kocsival együtt. A komp megint délután 3-kor indult, pedig már délben kint voltunk a kikötőben. A kiléptetés is hasonló procedúra volt, mint a beléptetés. Vám és útlevél ellenőrzés. Mivel Kish sziget szabad kereskedelmi zóna, ezért fokozott a vámellenőrzés a szárazföldi Irán irányába. A vámos a tetőboxunkat is kinyitatta. A kompra megint elsőként álltunk fel.

Azt hittük, hogy megint olyan nehezen telítődik meg a komp, mint Bandar Charakből, azonban a nyerges kamionokkal gyorsan tele lett a komp. A kompra a behajtást követően meg kell fordulni és betolatni az adott helyre. Ezen a kompon egy borostás napszemüveges férfi irányította az adott parkolóhelyre. A parkolást követően a Marianna elment WC-re, ami csak a 2. emeleten volt, a borostás ember mutatta meg neki az irányt. Szerencsére árnyékban parkoltunk, azonban hamarosan átállítottak máshova. Az Ajsa közben elment egyedül szétnézni a hajón. Vitt magával egy chipszet is rágcsálni. Előzőleg is ment már egyedül több helyre, nem gondoltuk, hogy bármi probléma lehet. Ajsa 15 perc múlva vissza is ért a kocsihoz. Elmesélte, hogy elment WC-re és egy bácsi, ahogy kiment a klozetról bevezette az emeleten egy szobába, ahol belenyújt hátulról a bugyijába és fogdosta a fenekét. Közben a bácsi a saját alhasát (vagy mást) vakarta. Adott egy puszit a vállára és az arcára, ezt követően a konyhába hívta, ahol étellel kínálta. A fentiek az Ajsa szavai szerint íródtak. A gyerek nem félt, nem sírt, nem volt megrémülve, inkább, nem tudta hova tenni a dolgot, hogy a bácsi miért nyúlt hozzá. Mi természetesen teljen ki voltunk akadva, hogy egy pedofil molesztálta az Ajsát. A Marianna felment az Ajsával a hajó tetejére, hogy beazonosítja a férfit. Közben én a 110-es számon felhívtam a rendőrséget, azonban ott csak farsziul beszéltek. A Mohammed Rezától kértem segítséget. Ő egyből mondta, hogy szólt nekünk előre az elővigyázatosságra a hajókon. Hálát adtunk az Istennek, hogy nem történt nagyobb baj. Mondtam neki, hogy felmegyek a férfifez elszámolni. Azonban említette, hogy az iszlám ítélőtáblán jobban ráfizet. Az iszlám tiltja még a bőr érintését is, nem hogy fenéken egy 8 és fél éves kislányt fogdosni. Alig vártam, hogy elérjük a partot és elkezdődjön az intézkedés. A kikötést, követően, Bandar Charakban a park mellett könnyen megtaláltuk a rendőrség és az iszlám forradalmi gárda laktanyáját. A portás, megértette a történeket, és mondta hogy negyed órán belül jön egy nyomozó tiszt, és azzal elmegyünk a hajóra szembesíteni. A nyomozó miután megérkezett egy rendőrautót követve kellett visszamennünk a kikötőben. A hajón a kapitány nem tudta miért jöttünk a rendőrök gyorsan felvilágosították, hogy a legénység egyik tagja pedofilügybe keveredett. Az őszes hajó borostás férfi, a második emeleten be volt zárkózva, a kabinjába. A rendőrök dörömbölésére kinyitotta az ajtót. Az Ajsával távolabb vártunk, hogy nehogy ránk rontson. Természetesen tagadott és a rendőrök nyomására velünk jött. Az iszlám forradalmi gárda épülete elé mentünk vissza a kikötőből. Egy rendőr erősködött, hogy nem kellene feszegetni az ügyet, mivel az embert régen az iraki-iráni háború alatt kitüntették, meg hogy nagyon hosszadalmas procedúra elé nézünk. Én mondtam, hogy ha törik, végigviszem az ügyet, mert ilyen esetben mindenkinek felelnie kell a tetteiért. Az elkövető is odajött hozzám, bocsánatot kérni, hogy nem komolyan gondoltam, és az iszlám törvények alapján nagyon súlyos büntetésben fog részesülni. Úgy tettem, mint ha elfogadtam volna  a bocsánatkérést. Közben a nyomozó tájékoztatott, hogy az ügyet átadták a járási központnak Bandar Lengehnek. Oda kell elmennünk 80 km-ra, azonban nem volt szabad rendőrautót, kérdezték, hogy hozzák befér-e az elkövető meg két forradalmi gárdista géppisztollyal. Mondtunk nem, mivel nem utazunk a tettessel. Ezt követően taxit hívtak a rendőrök, és két fegyveressel, a vádlottal előttünk haladtak. Háromnegyed óra múlva késő esete 9 óra után megérkeztünk a bandar lengehi rendőrkapitányságra. Az oda úton felhívtam a teheráni magyar külképviselet ügyeleti számát. Ott Klucsnik Tamás titkár tájékoztatott, hogy miben tudnak segíteni. Megadták a konzulátus hivatalos tolmácsnőjének a számát. Menet közben viberen és Telegramon felvettük vele a kapcsolatot. A rendőrségen illedelmesen fogadtak minket, mondták, hogy le kell adni a telefonokat a portán. Én nem voltam hajlandó, mivel, gondoltam, hogy tolmács nincsen és a perzsa tudásunk, azért egy rendőrségi feljelentésre nagyon szegényes. Végül bevittem a telefont, de nem sokra mentem vele, mert a kihallgató teremben, ahol szükséges lett volna felhívni a tolmácshölgyet, nem volt térerő, úgy le volt árnyékolva a vastag vasbeton falak által. Az Ajsát is részletesen, kikérdezték, hogy biztosan ő volt-e az elkövető. Természetesen nem volt kétséges. A nyomozót, ezt követően, előzetes letartóztatásba vették az elkövetőt. Közben a rendőrök szereztek egy fiatal tolmácsot, Amirnak hívták. Az angol tudása szegényes volt, de a semminél több, ő vitt el minket egy szállodához, ahol megalhatunk közel a rendőrséghez. A szálló elég puritán volt, az OSM által volt még másik szállás, de nem variáltunk, mivel a rendőrök mondták, hogy ide jönnek értünk másnak reggel. A szállás késői (10 után) elfoglalása után még egy közeli étteremben, a kikötő mellett nagyon finom halas tálat rendeltünk, az ára 18.000 tumán volt, többféle tengeri halat tartalmazott. Még sikerült tejet, meg reggelire valót vennünk zárás előtt egy kisboltban (11 óra előtt). Ennek a kemény napnak is vége volt, de imádkoztunk, hogy minden meg fog oldódni. A bűnös is megfizeti a vétségét, és az út megpróbáltatásai is további kitartásra ösztönöz bennünket.

 IMG_1267

 

Bandar Lengeh iszlám bíróság, ítélet, Qeshm-re érkezés

Gyorsan megreggeliztünk, mivel vártuk a fordítót, és megbeszéltük, hogy hol találkozunk, az Alinát vagy a picit nem akartuk a bíróságra elcincálni. Reggel fél 9-kor a megbeszéltek szerint jött értünk a tolmács Amir, aki időnként besegít a rendőrség munkájába. Privát állása autófelszerelési boltja van. Amirnak is az új iráni népautója van, a fehér Saipa (Kia Pride). A bíróság épületéhez hamar odaértünk. Közben felhívtam a kocsiból a magyar konzulátust, hogy tudtak-e a bandar lengehi rendőrséggel beszélni. Tegnap megkértem őket, hogy hívják fel a rendőrséget, és kérjék meg őket, hogy a telefonomat vihessem be a tárgyalóterembe a fordítóprogram végett. A bíróságnak elég nagy épülete van, annak ellenére, hogy Bandar Lengeh lakossága kb. 30.000 fő és csak járási székhely. A portához odaérve egyből elkérték a telefont, hogy le kell adni. Amirnak a tolmácsnak bezzeg nem kellett leadni. Később ő is mérges volt, mert jó pár dolgot nem tudott lefordítani, és kellett volna a Gitta tolmácsnő telefonszáma, ami az én telefonomban volt. Először az ügyészségre mentünk, ott is kikérdezték az Ajsát a kompon történtekről. Többször megkérdezték megint, hogy biztosan ez az ember volt. Természetesen ő volt, és az események történetét is részletesen újból el kellett mondani. A vádlott, kiderült észak Iránból származik, Gilán tartományból, Bandar-e Anzali kikötővárosból. Csak a vezetéknevére emlékszem Teseküre, 49 éves és van két felnőtt lánya, elvált. Az elkövető végig komoran ült a folyosón bilincsben. Nem nagyon néztünk rá. Az út előtt nem gondoltuk volna, hogy még az iráni igazságszolgáltatás intézményeit is fel fogjuk keresni. Ajsa első bírósági tárgyalása kezdődik 8 és fél évesen. A tárgyalóterem az épület nyugati szárnyán a második emeleten volt. A bíró fekete leplet viselt, eltérően az európai bíróságoktól, a feje fedetlen volt. A teremben rajtunk a tolmács a vádlott és két géppuskás rendőr volt, meg a bíró természetesen. A tárgyalás és az ítélet gyorsan lezajlott. Kiderült, hogy Teseküre katonaként részt vett az iraki-iráni háború befejező szakaszában, azt ott szerzett érdemeitől megfosztják. A tettét elismerte, állandóan bocsánatot kért. A bíró oktató beszédet tartott a vádlottnak, hogy miért csinált ilyet, egy fiatal kislánnyal. Kiderült, hogy az iszlám Iránban, még az idegen nő kezének vagy bőrének érintése is tilos. Én is mondtam, neki, hogy Európában is feljelentik azt a személyt, aki pl. a bazárban megfogja egy nő fenekét, de nem kívülről, ráadásul még a fehérneműjébe is benyúl. Akár Magyarországon, akár máshol a világon ennek bírósági következményei vannak. A Marianna is mondta, lehet jobb lett volna, hagyni az egész feljelentést, mert ezzel több napunk elmegy, meg a kellemetlenség és a procedúra nem hiányzik. Én meg végig akartam vinni, mivel egy kisgyermek tapogatása, rejtett pedofilára utal. Büntetlenül nem szabad, hagyni, mert lehet, hogy a következő esetben, mást is elkövet. A bíró meghozta az ítéletét, elzárás, de ha nem fogadom el a bocsánatkérését a vádlottnak akkor az súlyosbító tényező és szigorítottat kapott volna. Kiderült, hogy büntetett előéletű, de nem derült ki, hogy régen mit követett el. A bocsánatkérés közepette, bilincsben letérdelt és a cipőmet és a kezemet csókolgatta a bocsánatom eléréséért. Végül elfogadtam a bocsánatát, és utána az Ajsa cipőjét is megpuszilta a bocsánatért. Ezt követően az ítélet 5 év, egy iszlám rehabilitációs táborba fogják szállítani, ahol a Szent Korán tanítása szerint az elítélteket fogják oktatni. Ezek a táborok a tolmács elmondása szerint észak- Khoraszanban és Golesztánban vannak, közel a türkmén határhoz. Nem tudjuk, hogy ezek munkatáborok-e, de Iránban szerte az országban rengeteg kőfejtő van. Végezetül a bírónak és a vádlottnak elmondtam, hogy tudom egy hajós monoton munka nehéz egy elvált férfiembernek, de ez nem indok a molesztálásra. Amennyiben annyira ki van éhezve, fizetett volna be Sharjan vagy Dubáj kikötőjében egy filippínó, kínai, vagy poszt-szovjet könnyűvérű nőcskére. A bíró is helyeselt, de annyiban kiegészítve, hogy akármilyen munkát végez valaki, a legfontosabb az önmegtartóztatás.

A tanulság a történtekből, hogy a gyereket nem, hagyjuk 10-15 percre se egyedül. Később meg beíratjuk önvédelmi tanfolyamra. Egy fiatal lánynak is meg kell védenie magát, legtöbbször az éles hírtelen hangok is hatásosak. Ajsa azt tanulta ebből, hogy a bácsi nem úszta meg büntetlenül, a tapogatást, de az egész történetnek a súlyát még nem fogta fel. Túl fiatal még éretlen, de jobb is, hogy játékosan kezelte, hogy ő járt már bírósági tárgyaláson. A tárgyalást követően, az ítéletet és a jegyzőkönyveket le szerettem volna fénymásoltatni, de mondták, hogy nem lehet most. Másolatot a Hormozgán tartományi központból lehet hivatalosan igényelni, vagyis Bandar Abbaszból. A konzulátust is értesítettem az ítéletről, ők majd kapnak egy példányt, mivel magyar állampolgár volt az áldozat. A telefonomat a portán visszakaptam, beültünk a Saipába és visszahajtottunk a szállodához.

Rövid városnézés és piacozás után indulásra készen voltunk. A városban kiderítettem, hogy Bandar-Lengehből jár komp Dubájba, de jelenleg autót nem szállít. Egy irányba 290.000 (22.000 Ft) tumán, oda-vissza 450.000 (kb. 35.000Ft) a felnőttek részére. A gyerekek kedvezményt kapnak. Mivel nem szállít autót és nem is volt olcsó inkább kihagytuk a lehetőséget. Folytattuk az utunkat a Perzsa-öböl legnagyobb szigete felé Qeshmre. A kompok Banda-e Pool-ból indulna, sajnos az épülő híd még nem készült el.

IMG_1275

Kompolás Kish szigetre, Kish szigeti napok

 

Délután 3-kor indult a komp Bandar Charek-ből Kish-re. Mi az elsők között álltunk föl a kompra és még jó ideig eltartott, mire megtelt a jármű és menetkész volt. Szinte mindenki, mi is fölmentünk az emeletre ahonnan nagyon szép naplementében volt részünk és elég hamar láthatóvá váltak Kish partjai. Előttünk két afgán rendszámú autó állt, köztük egy böszme Toyota dzsip. Utasaikkal később Kishre érkezve megismerkedtünk. Heratból utaztak ide. (ÉNy Afganisztán). Vadi új Toyota 4runner-el és Camry-val jött a két család, összesen 10 fő, 6 gyerek 4 felnőtt, ruházatukból ítélve nem a szegény afgán vendégmunkás volt. Kevés afgán engedhet meg magának 5 csillagos szállodai nyaralást az iráni hawaiion, vagyis Kish szigetén.IMG_0995

Kish szigetét még Reza Pahlavi sah idején kezdték fejleszteni, a 60-as években már Irán Hawaii-nak számított, előbb volt közvilágítás és aszfaltos út Kishen, mint a Perzsa-öböl túloldalán Dubaiban. A 79-es iszlám forradalom előtt számos bar és diszkó működött itt, sok amerikai is járt annak idején ide szórakozni. A sziget ovális alakú, a legtávolabbi pontja is 18 km. Területe kb. akkora mint Kvarner öbölben Rab szigetének, de a lakossága 30.000 fő. Mindenfele 2-szer három sávos gyorsforgalmi utak, és datolyapálmafa sorok. Itt nyaral a teheráni, iszfánáni, sirázi jómódú elit. Egyes luxus szállodákban egy szobáért akár 1000 dollárt is kérnek.IMG_0974

Volt némi bürokrácia, majd neki vághattunk Kishnek. Mivel Kish szigete szabadkereskedelmi zóna és adómentes, ezért vámügyileg kiléptünk Iránból. Kish szigete 30 napig vízummentes.  A lakosság is elég vegyes, dolgozik itt sok afgán és tádzsik vendégmunkás, pár éve még filippinó taxisok is voltak, de ők elmentek Ománba.

IMG_1000

A szigeten a rendszám is más, mint a szárazföldi Iránban, Ajsa és Alina egy Mustánggal.

Késő este nem sok fogalmunk volt, merre induljunk, de nem kellett nagy érzék megtalálni a centert. Kellett volna pénzt váltanunk, amivel egyébként folyamatos küzdelmeink voltak eddig is, most gondolván, hogy turista hely Kish, reméltük, hogy sima ügy lesz a váltás. A központban bementünk Kish Trade Centerbe ahol a váltó és mindenhol máshol is, zárva volt már. Egy egészen más világba csöppentünk. Modern és szép minden, még a mosdó is közelít a higiéniás elvárásainknak, ami nagy megkönnyebbüléssel tölt el. Na de rossz hír az rossz hír, pénzünk nincs viszont nagyon éhesek vagyunk. Tovább próbálkozunk. Mivel sokkal fejlettebb hely ez itt, mint a szárazföld, reméljük, hogy talán tudunk fizetni az otthoni bankkártyánkkal. Ellentétes információink vannak ez ügyben. Egy gyorsétteremben gyorsan eloszlanak a kételyeink, nem tudunk fizetni a kártyánkkal sem és valutával sem, viszont nagyon kedvesek és megengedik, hogy együnk és másnap fizessünk. Mondván mi a vendégeik vagyunk, a gyorsétterem nagyon drága volt, kb. 7500 Ft-ot fizettünk (igaz volt benne hal és rák is). Akkor már nagyjából megvan a napi target már csak sátorhelyet kell találnunk. A nagy görög hajó roncsánál is van egy szép kis park, talán jó lesz, de azért rákérdezünk egy ott parkoló fekete dzsip  (Jeep Wrangler) telefonon beszélgető sofőrjénél, hogy gond-e, ha itt sátrazunk. Nos, igen, gond de nagyon segítőkész és felajánlja, hogy elvisz egy másik majd egy harmadik helyre is, ahol talán sátrazhatunk. Körbejárjuk nagyjából a szigetet és mi közben drazsézunk, mert benzinünk sincs túl sok maximum 50 km-re elegendő. Tankoltunk volna, de mivel nem tudtunk váltani, ezért megkellett várni a másnap reggelt. Végül elvisz a City parkba és a központba egy nyugalmasnak nem mondható parkba és ezt mondja, itt sátrazhatunk, nem gond de inkább menjünk el hozzá aludni. Na jó, menjünk. Magyarázza, hogy a testvére és az anyukája lakik náluk de az anyukája nincs otthon. Ő igazából a testvérénél (mármint másik) alszik csak mi maradtunk a lakásba. A bátyja egyébként nem tűnt boldognak, hogy lát bennünket ami azért érthető. Minden esetre mivel késő van már, maradunk. Mohammad Reza elmegy. Reggel jön vissza 9 körül zuhanyozni és megy dolgozni.

IMG_1004

Reggel a szokásos időben, ami nem túl korai, mert képtelenek vagyunk időben fölkelni és a reggelizés is mindig elhúzódik, elindulunk. Kicsit hülyén, éreztük magunkat és zavarba ejtő az is, hogy egy idegen házban magunk voltunk.

IMG_1031

Pénzváltás után kifizetjük a tegnapi vacsoránkat, és nyakunkba vesszük a szigetet. Elmegyünk egy nagyon szép partra ahol homokos a tenger. Gyönyörű bungalókat látunk, meg is kérdezem mennyi itt egy éjjel, de sajnos nem a mi kategóriánk. Az udvarban szép madarakat tartanak és mi lázas tollgyűjtésbe kezdünk. Ez nagyon jellemző ránk. Mindent összeszedünk és természetesen nagy terveink vannak a zsákmánnyal. Szeretnénk fürdeni is, de attól tartva, hogy a hotel nem fog nekünk örülni inkább tovább megyünk. Visszamegyünk a nagy görög hajóroncshoz. Nagyon kellemes park van itt és erős szél tehát a fürdés továbbra is kizárt. Elég korán olyan 5 és 6 között már megy le a nap. Ahogy a naplemente közeleg, úgy telik meg a part turistákkal (persze mind helyi). Hozzák már a tevéket is és természetesen mi sem maradhatunk ki a tevegelésből. Anya, Ajsa és Alina kombinációban szállunk, föl apa pedig rögzíti az élményt. Én már ültem tevén Tunéziában és arra emlékszem, hogy elég parás volt, amikor föláll. Ezekre egy rampáról kellett fölszállni tehát ez a része elmaradt, de én továbbra is tartottam tőle, hogy ez az egész pereputty lefordul a púpról és mi csúnyát koppanunk. Apa meg persze hajszolta a hajcsárt hogy még a „dariáig” azaz a tengerig vigyen ki minket én meg küzdve a félelmemmel, mert azt nem szerettem volna, hogy a gyerekek észrevegyék a fogaim között sziszegtem felé, hogy dehogy a tenger hanem vissza de csak szép lassan és óvatosan aztán elég lesz már ebből. Huh, na, ez is megvolt. Gyerekek persze élvezték, Ajsa máris kész egy következő körre, leszállni sem akar. Mindeközben nagyon sokan lettek valóságos tömeg és mi jobbnak látjuk odébbállni. Mohammed Reza mondta, hogy senkit nem zavarunk és nyugodtan aludhatunk náluk, de mi nem így gondoltuk. Vacsora után kezdjük a sátorhely keresést. Egyébként eddigre már töviről hegyire bejártuk a szigetet. Találunk is egy klafa helyet a parton. Megkérdezzük a parkőrt, ő pedig a rendőrséget és hurrá, mehet a dolog. Megmutatja, merre vannak a mosdók. El is megyünk fogat mosni és már éppen végzünk, amikor kintről szól a apa, hogy gyertek, mert itt van a Mohammed Reza, akit egyébként mi Mr. Pitternek nevezünk mert rendszerint így szólítja apát. Felejtsük el a sátrat, menjünk hozzá. Megkönnyebbülve követjük a fekete autóját hozzájuk. Ismét a nappalija padlóját díszítjük mi öten. Most már azért könnyebb szívvel.

IMG_1060

Aztán szépen olvad a jég a bátyja és annak felesége is kezd nyitni felénk, ami egyértelműen Alisszácska érdeme. Kérdezik a terveinket és mi mondjuk, hogy konkrétan a delfináriumban szeretnénk menni, ami információink szerint a második legnagyobb Tokió után. Persze, hogy meg kell nézni. Ehhez mérten a belépő is igen húzós, de hát egyszer élünk. Egyébként a bátyja, akinek a neve Maszud elkísér bennünket egy ismerősének az utazási irodájába, akinél kedvezőbb áron vehetjük meg a jegyeket. Innentől kezdve nagyon barátságosak már velünk. Nagy izgalommal várjuk a délutánt. 3-ra kell oda mennünk és 9-ig tart majd a műsor, ami egy kombinált eseménysorozat.

Megérkezünk és beállunk a kígyózó sorba, ami azért elég jól halad, lévén, hogy mindenki jeggyel van már itt. Bent bájos sárga kendős, fehér egyenruhás hölgyek terelik a tömeget a megfelelő helyszínekre.

IMG_1052

Első állomás a madárpark rész, ami egy meglehetősen nagy terület fölülről lehálózva, amit benn járva nem érzékelünk. Olyan, mintha szabadon járnánk a szintén szabadon élő madarak között. Főként a páva a nagy szám, ami most éppen udvarlós időszakában szépen széttárja azokat a csodálatos farktollait és legyezget vele. Volt még valami nagy testű madár is, aminek csúnya nagy strúmája volt, de azért nem viszik túlzásba az információs táblákat, sőt nem is láttunk, de angol nyelvben nem is reménykedtünk. Egyébként valami nagyon érdekes perzsasággal fogalmaznak angolul úgy, hogy abból bevallom nem sokat értek időnként. Flamingók, tukán meg ilyesmi. Menet közben pedig azért ők is arcátlanul megfognak minden lehetőséget és vagy 8 helyen lehetett különféle madarakkal fényképezkedni. Mi is csináltunk egy családit a kicsikkel egy emu hátán.

A következő állomás a hüllők ahol szintén vannak fotósok, ezen felül még egy hennára is van lehetőség beülni és persze a büfékből is legalább annyi van, mint az állatokból.

IMG_1104

Ezt követte egy rövidke cirkusz, ami a produkciók minőségét illetően olyan otthoni családi sátras cirkuszra emlékeztetett. Tudni kell, hogy mi nagyon nagy cirkuszba járók vagyunk. Anyukám erről gondoskodik sok egyéb program mellett. Alisszának ez volt az első cirkuszi előadása és mondható, belevaló volt, úgy tapsolt és sikított, ahogy kell.

Ezután láttunk egy kisebb állatkertet majmokkal még és már igen türelmetlenül vártuk a delfineket. Persze még betereltek előbb bennünket egy kis pihenőre további fényképezkedés és büfézés, zsibvásár gyanánt. Itt volt egy kis pihenő és ezt követően vezettek bennünket be végre a stadionba, ami legalább ezer férőhelyes volt és ezt mind dugig megtöltötték az emberek. Valóban szép nagy medencék voltak a delfinek számára föntről pedig karikák lógtak. Mindenki izgatottan várta az előadást. Ami még nagyon lényeges, hogy volt egy óriási kivetítő is. Ezen ment 20 perctől a visszaszámlálás a kezdetig majd felváltva a show alatt a résztvevők (de nem az állatok, hanem az idomárok) képmása és legalább ennyiszer jelent meg a közönség maga is, amit egy kamera pásztázott egész idő alatt. Ez roppant lelkesedéssel töltött el még bennünket is, a helyieket pedig még nálunk is jobban pörögtek ezen. Az előadást követően egyébként DVD-n meg is lehetett vásárolni vélhetően a kivetítőn lejátszott felvételt.

A show előadása az iráni himnusszal kezdődött, mindenki felállva énekelte. Az óriás kivetítőn az iráni zászló volt látható.

Végre elindult a műsor, előkerült egy Csányi Sándorra és egy Shobert Norbihoz hasonló szefárd karakterű idomár akik szerintem inkább voltak színészek, a mi legnagyobb bánatunkra, ugyanis ezek az emberek szerepeltek a műsor túlnyomó részében. Rengeteg volt a duma, ami biztos nagyon mulatságos volt, de mi nagyon keveset értettünk belőle. Aztán előjött még Dudilu, az oroszlánfóka is és mi már kicsit kezdtük azt hinni, hogy sosem lesz itt delfin. Jött még fóka is, azt a „Norbi” megtáncoltatta.

IMG_1122

Még a közönségről annyit, hogy ezek aztán mindent beleadtak. Tapsoltak, kiabáltak, sikítottak. A lelkesedés szinte kézzel fogható volt, könnyű volt élvezni velük ezt a nekünk nem nagyon tetsző műsort is. Nekem nagyon tetszett ez a hozzáállás.

El kell mondjam, mire végre előkerült két delfin, lelkesedés ide vagy oda, mi már kissé ellankadtunk. Kár, hogy ennyire a végére hagyták. És még ekkor is rengeteg volt a beszéd és az állatok nem sokat produkáltak, a műsorvezető páros annál inkább. Eztán következett, hogy nicsak, a delfin tud festeni is és újabb hosszú percek azzal teltek, hogy a szájába tett ecsettel oldalra ingatta a fejét, a hapsi meg húzkodta előtte a papírt. Így készült egy naplemente. Akkor aztán már apánk nagyon kiakadt, amikor az így készült képet ismét hosszú percek alatt árverezték. A nyertes kb. 60.000 Ft-ért vásárolta meg az alkotást.

Szerintem úgy kb. az utolsó 20 percben jött be egy kevésbé vonzó és szereplő egyéniségű idomár, aki már tényleg az volt. Ő valamit bohóckodott az állatokkal, ami látványosabb volt, de számunkra csalódás volt ez a műsor. Batumiban a fél órás előadás alatt többet hoztak ki az állatokból, mint itt.

Azért boldogok voltunk, a gyerekek is és ez volt a lényeg. Még egyet tépelődtünk, hogy menjünk-e a megörökíteni magunkat ennek a nagyszerű estének memorandumaként a delfinnel. Ajsa nagyon szerette volna. Apa viszont már épp elég pipa volt csalódottságában, úgyhogy be kellett vetni mindent, hogy belemenjen a dologba, de azért végül beadta a derekát.

Ezután hazamentünk és tovább mélyítettük a barátságunkat Maszuddal és Razival ami nagyon könnyű volt mert roppant kedves és barátságos emberek voltak. A gyerekek is nagyon megkedvelték őket, úgyhogy innentől ha hazaértünk már rögtön hozzájuk vették volna legszívesebben az irányt.

Voltunk náluk vacsorára is, amikor a család többi tagja és a barátok is eljöttek, hogy a „csodánkra járjanak”.

A következő fordulat még az volt, amikor Mr Pitter bejelentette, hogy jön haza a mama Iszfahánból. Gondoltuk, akkor most már tényleg itt a vége, nem zavarunk tovább. Annyit még az etnikai elosztásról, hogy Mr Pitter anyukája törzsgyökeres Kish szigeti arab, apuka perzsa. Mr Pitter inkább perzsa vonásokkal bírt, Masud viszont arab. További családtagok Dubaiban, az ország egyéb városaiban, Ausztráliában, Finnországban, Német országban és az USA-ban, Kanadában is. Csak az ő családjukban 10 orvos volt.

Megérkezett mama. Ajsa baráti közeledése gyanánt megmutatta neki a delfines képünket. Nem volt az a mosolygós fajta, de ha belekezdett, márpedig belekezdett és az a fajta módon, aki tudja, hogy nem értjük, de ettől ő még csak mondja és mondja….Szóval mondta és cukikat kuncogott szinte minden mondat után. Sőt, később láttam, hogy ideje nagy részében ül a kanapén és telegramon hang üzeneteket fogad és küld, amire szintén rákacag azzal az ő kis kacajával. Nagyon aranyos volt és nagyon sok perzsa szót sikerült megtanulnom a jóvoltából. Gyorsan megkedveltük egymást.

A szigeten még megnéztük Harireh, 2500 éves kikötőjét és városát. A kikötő romja között sétálva a közvetlen tengerparton, olykor veszélyes volt, mivel a tenger felé nyitottak voltak a történelmi áruszállító járatok, vagyis a sziklák egyes helyeken nyitott volt. Ez által aki nem figyel simán belepottyanhatott a tengerbe. A ciszternát ami a déli részek nagy jellegzetessége. Itt tartották az édesvíz készleteket. Fehér, kúp alakú építmény a földfelszínen, belépve vagy betekintve pedig egy igen széles átmérőjű kb. 20 m és kifejezetten mély (min. 15 méter mély) ’kút’ amit sok helyen nem zártak még le. Óvatlanul simán bele lehet sétálni, én többször is elképzeltem a szitut és nem volt jó.

IMG_1120

Jártunk még Kharizban, a földalatti városban, ami azért volt fontos régen, mert az édesvízzel kereskedtek az egész öböl mentén. A földalatti város is több, mint 1000 éves volt. Nem vitás, itt az éghajlat 1000 éve is kegyetlen meleg lehetett nyáron, amikor a napi átlaghőmérséklet a 40 fokot meghaladja. Az emberek régen klíma nélkül földalatti vermekben, alagutakban vészelték át az irdatlan meleg időszakot. Nehéz lehetett a föld alatt hónapokat eltölteni, általában a nagyon meleg időszak májustól októberig tart, 5-6 hónap. Ez egy föld alatt 14m mélyen kialakított folyosó és egyben víztározó rendszer. A lehullott esővíz a korallrétegen keresztül, mint természetes szűrőn keresztül szivárog le ide és azt gyűjtötték itt össze. Kb. 15 éve újíttatta föl egy Németországból haza települt iráni és alakított itt ki egy nagyon hangulatos éttermet is. Nagyon kellemes hely. Az étterme is nagyon különleges hely, csodálatos atmoszféra veszi körül a földalatti városban. Khariz földalatti városrész belépőjegyes volt, de nem volt olyan vészes 15.000 tumán/fő. A régészeti múzeuma is nagyon érdekes volt, a kiállítás végén számos történelmi térkép is volt főként Hormozgánról, de a történelmi Perzsia egyéb tartományai is szerepeltek néhány régi metszeten.

IMG_1068

Kish szigeti élmények gyerekszemmel:

Voltunk a delfináriumban először jöttek a madarak volt papagáj, páva, tukán, flamingó, emu, sas, és japán gyöngytyúk utána jöttek a hüllők volt kígyó, kaméleon, leguán azután jött a cirkusz és nagyon jó volt. Azután jöttek a majmok meg a pingvinek és jött a finálé először jött a rozmár úgy hívták, hogy Dunior jött foka és a delfinek nagyon jók voltak. Utána rábeszéltem anyut és aput egy közös fotóra és delfin simogatásra. Elég hosszú program volt, de megérte délután fél négytől este 9-ig tartott.

Burgasz- Batumi (kimaradt rész)

Előljáróban, annyit, hogy a december 31-e és az újév első napja január elseje életünk egyik nagy próbanapjai voltak. Utólag, már bántuk, hogy nem vártuk meg a hajót, de minden nap későbbit mondtak, először 29-e aztán 30-a, végül 31-e. Megelégeltük, de a kitartásunk és az utazószellemünk tovább vitt minket az úton. Most már több hónap elteltével, tudjuk, hogy a január 1-ei Port Bulgaria West hajótársaság kompja  a nagy vihar következtében számos hibája keletkezett, és ezt követően 1,5 hónapos felújításra szorult. Amennyiben megvártuk volna a kompot, és azzal megyünk, lehet hogy a mi kocsink rögzítőhevedere pattant volna el a hajón (mert néhány  kocsié a viharban a terhelés végett elszakadt). Az szinte 100%, hogy a gyerekek végighányták volna a viharos utat. A bulgáriai Burgasztól, Törökországon át a georgiai Batumiig, két verzióban írtuk meg. Az első a Peti írása a második a Mariannaé. IMG_20161231_195226

A bolgár-török határon, a rendszám a jégtől nem látszott.

Peti verzió: Az útról, hát mit mondjak. Régen volt ilyen kalandos utunk. Burgaszig még, úgy ahogy minden ok volt, Karnobat és Ajtosz között kegyetlen hófúvás 1500 ember éjszakázott az úton, közel a bolgár tengerparton. Mi szerencsésen letértünk alsóbb rendű utakra és megérkeztünk Burgaszba 30-án este, ahol közölték, hogy nem megy a hajó talán holnap. 31-én délben közölték, hogy megint csúszik még a Batumi hajó indulása. Mi nem vártunk tovább a hévtől vezérelve elindultunk Törökországon keresztül. Először a szozopoli útról visszafordítottak, majd a Mala Tarnovoi úton a Kijev – Isztambul távolsági busz mögött megálltam, ez nagy hiba volt, mert emelkedőnek 25 cm-es hóban nem tudtam elindulni. Hiába volt nálam  karéliai (finn) kerékalátét, mégis elkapart. Ezt a kerékrásegítő műanyag lapot, még Kárpátalján vettük. A hóláncot, persze Hévízen hagytam, mivel nem számítottam Bulgáriában ekkora havazásra. Egy londoni rendszámú  Mitsubishi Pajero húzott fel az emelkedőn utána már gördülékenyen ment. A törökök a határnál mondták, hogy náluk is nagy hó van, vigyázzunk. A határnál csak pár kocsi volt, mögöttünk két moldáv nő volt egy Volkswagen Passátban, a török férfi szórakoztatóiparban dolgozhattak.  Ahogy átértünk és haladtunk a trákiai Kirikkale felé. Az út egyre jobb lett jól le volt takarítva a hó. Jég is kevés volt, ez után, ahogy kiértünk a gyorsforgalmira, gyorsítottam, már nem a bolgár 30-40-es tempóban haladtunk, hanem 70-80-al. Jött egy emelkedő a gyorsforgalmin, ott teljes jégpáncél volt. Egyből megpördült a kocsi, pörgött a gyorsforgalmi 2 sávjában (legalább háromszor körbefordultunk), osztott pályás volt az út, fékeztem de már késő volt. Nem akartam a szalagkorlátnak csapódni, inkább az árkot és a szántót választottam. Az árokban a hó fal és a bokrok lásították le a kocsit. Szerencsére senki sem sérült meg, okoltam magamat, miért nem inkább 40-el mentem, mint Bulgáriában. És miért nem vettem új téli gumit, vagyis nem is kellett volna venni csak átcserélni a másik MPV-ről az új Nokian Nordman (finn) gumikkal (amit apám vett tavaly nyáron Batumiban). Egyszerűen hülye voltam, hogy három kisgyermekkel ilyen felelőtlenül vezettem. A gyerekek szerencsére nem ijedtek meg. Ezt követően újév előtt egy órával kivontatott egy autómentő a főútra. A kocsi erős lemeze felfogta az ütést. A bal oldali tolóajtó sérült a tolóajtó ablaka kiment, az oldalajtó a nagy horpadás miatt, valószínű cserés lesz. A hátsó csomagtér ajtón van egy kisebb horpadás, és a lökhárítón, pár helyen lement a festék. Egy ideig felvetődött bennünk, hogy visszafordulunk, de a gyerekek bíztattak, hogy menjünk tovább. Kitartás, tovább kell haladni a cél felé, az utat és a célt követni. Az ablak helyét befóliáztuk, beragasztottuk. Haladtunk keletnek, a Boszporuszt az új I. Szelim-hídon szeltük át, amit pár hónapja adtak át.  Izmit előtt láttuk a pár hónapja átadott új Márvány tengert átszelő autópályahidat is. Az anatóliai hegyekben Bolu után a kocsi legyengült. A gáz üzemmel már Belgrádtól kehélye volt a kocsinak. Plovdivban és Sztara Zagorában (még Bulgáriában),  meg akartam nézettetni  gázossal, de két ünnep között nem dolgoztak. A benzin kevés volt s kocsiban, egyre lassabban mentünk, végül a leállósávban megálltunk. Elmentem gyalog az autópályáról előre 4-kmre benzinért, azt hittem kifogyott a tank. A gáztank majdnem tele volt, de azzal meg nem ment egyáltalán, ezelőtt 100 km-rel még gázzal is mentünk. A kutak nem az autópálya mellett voltak, hanem a vele párhuzamosan futó D100-as gyorsforgalmi út mellett. A török autópálya is kerítéssel körbe van kerítve. Este 9-kor kerítést másztam, majd patakon, erdőn, és 80 cm-es hóból kiérve végre elértem a D100-as utat (közben grátiszként a vadkutyák is megkergettek). Az első benzinkúton csak dízel és LPG volt, 1 km-es körzetben volt másik két kút is, oda is elsétáltam. Sehol nem volt benzin, csak az egyik kúton még CNG és Adblue volt csak. Törökország LPG nagyhatalom, nagyon sokan gázzal járnak. A kutas azt monda, hogy 12 km-re biztosan van benzin. Megpróbáltam pár percet stoppolni, de átfutott bennem, hogy ki venne fel pont ma Törökországban egy fekete ruhás férfit, amikor, pont ma, január 1-én volt az isztambuli éttermi terrorcselekmény. A kút felé gyalogolva láttam egy rendőrőrsöt, visszasiettem oda, hátha adnak a zsaruk egy kis üzemanyagot. Először értetlenül álltak, persze nulla idegen nyelvtudás. Teára és vacsorára invitáltak, de én törökül mondtam, hogy 3 kisgyerek ül a fűtetlen kocsiban, egy órája, aminek még az oldalüvege is hiányzik, és már -17 fok van, 1160m-en. Könyörögtem, hogy vigyenek vissza csak 3 km-rt, ahol alacsonyabb a kerítés és vissza tudok jutni az autópályára. Nem hatotta meg a rendőröket a könyörgésem. A raktárból hoztak 2 l benzint, és utamra bocsátottak, mondták stoppoljak, de én inkább másik úton rohamlépésben visszasiettem a kocsihoz, az autópálya alatt volt egy vadátjáró, azon kúsztam át. Utána hogy kijussak a leállósávba a vadvédő kerítést át kellett másznom. Összesen 9 km-rt mentem oda-vissza. Mikor visszaértem már mindenki nagyon aggódott. Nem fáztak, mert szerencsére elhoztuk a nagyon vastag hálózsákokat is. A Marianna mondta, hogy volt kint az autópálya fenntartó, megörültem, hogy hátha visszajönnek. A rendőröktől kapott benzinnel beindult, de csak 300 m-rt mentünk vele előre. Közben, az autópálya felügyelet is megérkezett, kértem vontasson el az első településig, nemet mondott. Mondta hívjam a 155-t az autóklubot, de az csak török sim-ről működik. Hívtam a 112-s segélyhívót, de ott senki sem tudott angolul. A török csontalap tudásunkat kellett elővenni. Mondták no stess jönnek. 2 óra múlva küldtek ki rendőröket, hogy nem fagytunk-e meg, mivel már -20 folt kint. A kocsiban már 0 fok volt, jól leheltük, közben megjelent az autómentő is, ami a 15 km-re levő Yenicagarból jött, régen jártunk már ott. Aránylag ismertük a települést. A 15 km-rt 2,5 óra alatt tette meg, tettem fel a kérdést magamban. Irányít az autómentős, mert nem vontat, hanem felhúz a teherautóra, különben is automataváltós kocsi nem vontatható. Az irányítás közben lehúzom a jobb első ablakot, hogy halljak. Húznám, vissza nem megy fel, a motorja jó, hallani, hogy erőlködik. Jégoldót fújtam az ablak nyílásába, sajnos nem segített. Végül elindulunk a teherautóval, -20-ban, nyitott ablakkal, három gyerekkel. Volt nálunk pattogós csomagoló fólia, azzal takartuk be az ablakot. Másnap az Iszuzu tréleres szervizbe vitt Yenicaga külvárosának szervizzónájába. Törökországban a szakmák szerint tömörül minden, nincsen szétszórva a városban. A varrodások, egy utcában vannak, az aranyékszerészek is egymás mellett, az autószervizesek általában a települések peremterületein, egy hullámpalás, vagy bádog lemezes szerviz negyed az egész. Egymás mellett vannak az autóvillamosságtól kezdve, a autógázosig mindenki. Ott hamar megoldották a hibát. A kevés benzin ledermedt a nagy hidegben. A benzinem is régi lehetett az alján, mivel otthon többnyire gázzal jártunk. A gázrendszer a szomszéd településen nézték át Geredében. A Bárdinál vásárolt Japanparts (olasz vonalkódos, de inkább kínai) gázszűrő el volt tömődve, pedig egy hónapja cseréltettem. Gerede után a Fekete-tenger parti Szamszunban aludtunk. Ismert szálláson és helyen a belvárosban. Innét az adzsáriai Batuminak mentünk, mivel tudtam, hogy Grúziában kapok mindent a Mazda MPV-hez. Törökország és Irán felejtős Mazda téren azt tudtam. Böngészni a myparts.ge –n lehet alkatrészeket.

IMG_0098

 

Az MPV-hez, balos tolóajtót ugyanolyan ezüst szürkét kaptam, de csak a 390kmre levő Tbilisziben, sötétített üveggel, légterelővel 200 georgiai lariért vettem (1GEL=110Ft). Piros, fekete és fehér színű volt Szamtredia és Kutaiszi környékén is. Az új ajtót 150 lariért rakták be, de ebben volt karosszéria munka is, mert sérült a küszöb és a tolóajtó alsó része is. Végül az egész mutatványt, festéssel együtt úgy 50.000 Ft-ból megúsztuk, de az idegesség, és a kalamajka nem fog hiányozni. Mindenből tanul az ember, és így is nő a probléma megoldó képességünk.

Marianna verziója:

3.nap december 31-e (Burgasz- Babaeski /TR/)

Boldogságunk határtalan, siker. A komp viszont még ki sem kötött és mivel egyébként is csúszott már épp eleget az indulás és mi a nagy sikerre is és hát különben is hogy már végre újra úton vagyunk  felindulva másnap el is határoztuk, hogy mi nem várunk, inkább akkor haladunk szárazföldön.

IMG_0086

A török autópályán

Hja azt még nem is mondtam, hogy szállás tekintetben én igen paráztam Bulgáriától és Törökországtól (főként a kosz végett) de ez a burgaszi szállásunk szuper volt egyszerűen.

A hó még mindig esett rendesen, ha nem egyre inkább. Ez egyik szakasz nem messze a török határtól le is volt zárva, de hát mi az nekünk. Nem fognak ki pont rajtunk….Én már ekkor egyébként inkább visszamentem volna Burgaszba, de Petinek már elgurult a gyógyszer és csak úgy úszkált az openstreet máris volt új útvonalunk. Mentünk a hóba, beszorultunk a hóba, kétszer is…. de mi akkor is. A frászt is rám hozták, hogy Törökországban még ennél is több hó esett a hírek szerint, ami azért annyira engem azért nem ijesztett meg, mert a lényeg az, hogy azok akkor is hatékonyabban takarítják el véleményem szerint. Határátlépésnél, teljesen idiótának néznek, amiben belátom, van is némi igazuk, hogy szilveszter estéjén hóesésben mi a „jóbüdöset” csinálunk mi ott. Megtörténik az átlépés és mi ismét nagyon elégedetten látjuk, hogy tényleg itt aztán profin eltolták a havat. És így hajtunk, mi mint ökör a csodásan lepucolt úton és már a hó sem esik egyébként, amikor is az autónk elkezd pörögni az úton, én markolom a velem hátul ülő két kisebbemet a lelkemből, félelemből Krisztus neve szakad föl és már csak az ő közbenjárásában bízom. Ütődünk és csúszunk és törik az üveg a hátam mögött és érzem is a kinti hideget, hallom a bokrok susogását, ahogyan taroljuk, őket aztán megállunk az szántásba. Mindenkit megtapogatok és nagy hálával a szívemben és megkönnyebbüléssel konstatálom, hogy egy hajunk szála sem görbült. Még föl sem igazán eszméltünk a nagy megkönnyebbülésre, már senki sem sír és már közeledik is egy tréler. Szerintem nem volt 20 perc és kint is voltunk újra az úton, a kocsi üzemképes és haladunk a legközelebbi benzinkútra ahol kapunk fóliát hogy beragasszuk a kitört üveget. Nem mondom, mindenki le van taglózva, de senki még csak nem is pityereg. Egy pillanatra fölmerül, hogy akkor most haza megyünk, de ez a pillanat hamar elmúlik. Bemegyünk a városba, éppen odaérünk éjfélre. Nagy buli volt mondhatom. Megszálltunk és a reggelt vártuk, mert nekem apám azt tanította és igaza van, hogy az álom jó tanácsadó. Petit rettenetesen sajnálom és még magam is meg vagyok lepve saját magamon, hogy mennyire higgadtan tudom kezelni ezt a helyzetet. Más ezen ordítana és vagdalózna és bevallom, normál esetben ennél sokkal kisebb dolgokban ez nálam is igaz, de ez azért súlyos volt és látom is ezt a súlyt szegényemen. Honnan, honnan nem, előjön belőlem a bajtársiasság és inkább bíztatom őt és próbálom vigasztalni, mert igen odavan.

IMG_0095

Isztambul közeli autópályapihenőnél, -15 fokban

Tehát újabb oldalablak foltozgatást követően haladunk Isztambul felé. Ezúttal a vadi új hídon (I. Szelim) kelünk át a Boszporuszon mi, a törött szárnyú táltosunk (Mazda) és az open street. A hangulat ismét a régi, lelkesedünk. Már a főváros felé vezető úton haladunk, hogy hová. Hát persze hogy Grúziába, ami egyébként nem esik útba, de valahogy mi nem mehetünk keletnek anélkül, hogy először ne kanyarodnánk a Kaukázusoknak. Elmegyünk és megcsináltatjuk a kocsit ott. Tehát ez az irány. Haladunk egész jól, de lassul a kocsi. Petiről tudni kell, hogy csak akkor tankol, ha már kong a tank annak érdekében, hogy a pontos fogyasztást ki tudja számolni. Francba is Peti, miért nem tankoltunk kezdető párbeszéd úgy folytatódik, hogy „de hát még kell, hogy legyen, benne tudom”. Már karistol is az osm (szerintem szokjuk meg a rövidítését) és mondja, hogy még 10 km és jön egy kút. De a kocsi már csak 40-el aztán meg még annyival sem megy már. És azért ezen a ponton már igen morcos vagyok és Peti is, mert hússzal végül odacsorogtunk a pihenőhöz, de itt csak kaja és imahely, üzletek voltak, kút meg nem. Le sem állunk, rajta tovább hússzal. Elmegyünk két kút mellett is amik a velünk párhuzamosan futó főút két oldalán vannak de palánkot másszunk, árkot ugorjunk?! Á, osm már mutatja is, hogy jön a következő, 5 km múlva. És képzeljétek, tényleg jön, de megint csak az éttermekkel stb-vel. Én ekkor már követelném, hogy inkább itt álljunk most meg, de Petit már az elszántság viszi. Csordogálunk tovább. (Ez a szánalmas csordogálásunk volt 5 évvel ezelőtt a lakóautóval Mitsubishi Canterrel, ami a régi Mazdánkkal ellentétben nem vette jó néven az étolajat). Aztán persze lefulladunk végleg. Már indul is a Peti a palackkal az előttünk 3,8 km-re lévő következő pihenőhely felé azt remélve, hogy ott már lesz kút nem csak kaja. Ez olyan kora esti időben volt. Alinácskám kérdezgeti, hogy de hová megy apa stb. Várunk, kezd igen hűvös lenni. De jó, hogy tettem takarókat!

IMG_0092

Jönnek az útfenntartók, hogy mi a baj. Mondom, hogy mi van, hogy az uram elment már gyalog stb., kérdezik (Te meg kérdezed milyen nyelven, ilyen jól beszélnek angolul?! Nem oroszul hahaha. Activity mix azzal a néhány szóval amit ilyen körülmények között menthetetlen meglepően rövid idő alatt elsajátít az ember.) merre és én nagy örömmel látom rajtuk a szándékot, hogy megkeresik és elfuvarozzák. Bár közben azt is tudom, hogy a Peti meg levág a bozótba egy vagy két kanyart tehát csekély az esélye, hogy meg is találják, de hátha. Eltelik egy óra, olvastunk egy kis mesét, jönnek az útfenntartók vissza, hogy pedig ők nem találták meg, újra elindulnak keresni.  Szóval azért nem volt ez egy olyan meghitt, nyugis kis helyzet de szerintem a normálisnál sokkal higgadtabb. Na de végül 1,5 óra elteltével jön a Peti. Valóságos haláltusája volt, szöges kerítést mászott, megkergették a kutyák, nem volt benzin három benzinkúton sem (csak lpg és gázolaj), végül a rendőröktől kért és kérve kérte őket, hogy vigyék már vissza a kocsihoz, de az érdektelenség teljes volt. Azt mondták, ha oda tudott menni, akkor vissza is tud, de tényleg, hogyan is? Hiszen az örs nem a pálya mentén van?! Így a Petinek vissza is csak talpalni kellett és mászni és menekülni kutya ügyben. Átfagyva és kidögölve érkezik és hozza a kis kezeivel azt az kb 5 liternyi benzint, amit sikerült nagy keservesen kisírnia a rendőrségen. Közben a pálya fenntartók is visszaérkeznek. Be a benyó, kulcs elfordul, de a brümmm nem túl meggyőző. De a pályások megelégedni látszanak már azzal, hogy uracskám végül is megkerült, az már mellékes, hogy az autó ennek ellenére sem indul sajnos. Bíztatnak, hogy próbálkozzunk, mi meg tovább döccenünk párszáz métert és itt a vége. Ők meg már sehol, hogy netán intézhessenek nekünk vontatást. Tehát pár óra már eltelt és mi már jócskán kihűltünk, Petiről nem is beszélve.

Nincs más hátra, hívjuk a 112 segélyt ahol persze „csüngürüm bümbüm Hos Geldiniz” angolul „komszikomszá”. Édesen mondják, hogy a vanfájvfájvot hívjuk amit csak török sim-ről lehet hívni. Újra és újra hívjuk, őket mire nagy nehezen kijön a zsaru. Hogy a pályások hová lettek kérdezitek, igaz?! Mi is kérdeztük. Soha többé nem láttuk őket.

Zsaru meg nem vontathat, de küld valakit. Úgy egy órácska múlva a -20 fokban, már ki is ért a tréler. Na most ameddig fölcsörlőztek bennünket a platóra, le kellett húzni az ablakot hogy navigáljon továbbá, hogy a belengesse a hüvelyk újját kérdezvén minden rendben. Igen oké, akkor indulhatunk. De az ablak meg nem akar fölhúzódni. Én kiabálok a rendőr és a vontatós után, hogy nem okééééé, de persze nem hallják. És indulunk is lehúzott ablakkal a mínuszban a platón. Szerencsére kaptunk olyan durrogós fóliát, egy jó nagyot még az ablak foltozás céljából, így most azt is magunkra húztam így különösebben nem vágott a farkasordító. Mondjuk egy ponton azért tűnődtem, hogy nem vág vagy csak már nem érzem. A gyerekeket tapogattam. Peti viszont egyfajta vezeklés képpen nem bújt a fólia alá. Túléltük, sőt, még csak meg sem fáztunk. Pedig másnap kiderült, hogy az ablak valójában befagyott, mert -20 fok volt az éjjel.

Ami még a dolog szépsége, hogy kb. két éve szárazföldön jöttünk haza a gyerekekkel együtt Törökországon keresztül és megszálltunk vagy két éjjel. Ezek közül az egyik volt az a yenicagai szálloda, ami negatív példaként az útra való készülődés alatt a szemem előtt lebegett vagy kísértett, ha úgy tetszik, hogy olyan helyre nem vagy ha nagyon muszáj, arra az esetre a Jézuska hozott a lányoknak egy ready bed nevezetű alvó alkalmatosságot ami matrac és hálózsák egyben. Nos, ezen a jól sikerült éjjelen pontosan ebbe a szállodába vontattak bennünket és megkaptuk pontosan azt a szobát is, amelyben két éve megszálltunk. Pozitív csalódás volt, hogy most kevésbé volt dohányfüst szagú. Mennyire nem mindegy, hogy az ember milyen perspektívából nézi a dolgokat! Hát nem azt mondom, hogy milyen csodálatos volt, de megszépült a szememben. Akkor annyira ótvarnak láttam, de most átértékeltem a dolgot és máshogyan láttam. A török szállásokra általában igaz, hogy a szoba még mondjuk elmegy. Tehát az ágynemű mondjuk tiszta, a szoba hááát , na de a fürdő az ahol inkább jobb nem is körülnézni és tényleg csak a leg szükségesebb funkcióit kihasználni. Tehát itt is igaz volt ez párosulva a lepattantsággal. Olyan melós szállásféleség. Igazán ez őszintén engem a gyerekek miatt zavar leginkább, magunk részéről nem ráz meg különösebben. De a gyerek megnyugtatott, hogy anya, mindegy, jó ez. Egyébként pedig az ő szempontjukból úgy látom, bár már az Ajsa látja a higiéniás különbségeket is, de nem csinál nagy ügyet belőle. Minden szállást nagyon élveznek és az újdonság olyan erővel hat rájuk ebben a tekintetben is, mintha egy városrészt kellene például fölfedezni. Nekik ez is része a kalandnak.

IMG_0091

Lelkiekben pedig készültem rá, hogy a következő nap jelentős részét ezen a számomra szívborító helyen kell majd a gyerekekkel és apa nélkül kibekkelnünk. Azt hallottam, hogy a másik szobák egyikében is van kisgyerek. És ez már szöget is ütött a fejemben.

 

  1. nap

Olyan jót aludtunk, hogy csak na. Apa reggel tettre kész és ő is készíti magát lelkiekben, hogy legombolnak majd és hogy az egész nap ott fog dekkolni. Lemegy, de a tréleres, aki a trélert a kocsinkkal együtt leparkolta a hotel elé, még sehol. Visszajön. Én újra hallom a gyerek hangját a folyosóról és közben tűnődöm, hogy kik szállhatnak itt meg gyerekkel? Leszaladok még gyorsan a kocsihoz, hogy fölhozzak valamit, lemegyek a lobbiba és bingo, látom a szőke kiskölyköt magas, sovány, szemüveges egyértelműen európai apuval és a szívem megkönnyebbül, hogy magunkhoz hasonló utazásfertőzöttekkel találkozom. Rögvest váltunk néhány szót, azonnal rázúdítom, hogy miken mentünk máris keresztül és egy jól megtekert körmondattal vázolom az élettörténetünk azon szakaszát, ami a fertőzöttségünket érinti tehát az elmúlt 10-15 évet. Pislantásából látom, hogy az információ mennyisége és tömörsége levágta nála a biztosítékot és éppen próbál magához térni. Sajnálom, de muszáj volt megkönnyebbülnöm. Otthon nagyon izgulnak értünk, ami hízelgő és nyomasztó. Nekik nem mondhatom el, hogy mi történt, mert nagyon megviselné őket. Mi pedig tulajdon képpen jól vagyunk így. Ő hasonszőrű és kívülálló, talán megértheti.

Tudtam és tudom is, hogy nem mi vagyunk az egyetlen elvetemültek, csak mi vagyunk, akik reklámozzuk magunkat. Ők a két éves kisfiukkal utaznak. Apa osztrák, anya ukrán, egy kijevi ukrán rendszámú Fiat Doblóval utaznak. A gyerekhez németül és oroszul beszélnek, azért nem ukránul, mert anyai nagyi orosz. Jó kis egyveleg. Ők is Iránba tartanak. Ők is azt hitték, hogy a gyerek születését követően úgy 15 évig nem utaznak sehová és tessék. Egyébként minden telet utazással töltenek.

Kérdezem, hogy náluk a család hogyan viszonyul a hóbortjukhoz mivel nálunk ez kardinális kérdés. A családtagok egy testben vannak lesújtva, fölháborodva, kiborulva stb.. mindkettőnk részéről, ezért nagyon nehéz nekünk előállni az útjaink előtt és nyíltan elmondani, mire készülünk. Ami egyébként abból a szempontból nagyon értékes, hogy normál esetben teljesen más a családjaink életvitele és értékrendje, ami az élet nagyon sok aspektusában meg is mutatkozik az egyetértés pedig fehér holló. Ilyenkor viszont teljes az egyetértés.  Ő értetlenül néz rám és mondja, hogy náluk ezzel semmi gond, a családtagok is utaznak.

A kicsik aranyosan barátkozgatnak, cserélünk elérhetőséget és őszintén reméljük, hogy még összefutunk valahol Iránban. Engem nagyon földobott ez a találkozás. Egyébként is valami nagyon perverz módon nem vagyok lesújtva a történtektől. Tudom, hogy pedig ha normális lennék, akkor már rég haza kellett volna indulnom sőt, el sem kellett volna jönnöm mégis. Az egész, ahogy volt nekem inkább kaland, mint tragédia. Annak külön örülök, hogy a gyerekek sem úgy élik meg, mint valami borzalmat. Nem nyafognak, nem viseli meg őket. Az Ajsa annyit mondott, hogy most a kocsiban már azért kezdett kicsi megijedni, én meg mondtam neki, hogy épp itt volt az ideje. Kérdezte, hogy akkor most mi lesz? Mi meg nem nyugodtan, de nem is kétségbeesve elmondtuk, hogy pontosan nem tudjuk, de vázoltunk egy két lehetőséget, azt viszont határozottan kijelentettük, hogy meg fogjuk oldani, ha most pillanatnyilag nem is tudjuk, hogyan, de rendben lesz. Ezt türelmesen elmondtuk neki és megértette majd látta, hogy úgy is lett.

Hogy mi lett a kocsival? Nos jött a tréleres, Peti elment vele a szervizbe. Néhány óra leforgása alatt visszajött már a kocsival „saját lábon”. Kiderült, hogy annyira hideg volt, hogy a benzin ledermedt. Magasabb oktán számú benzint kellett volna tankolnunk. Viszont végre meghúzták az ékszíjat, végre nem nyikorog, és ha már itt tartunk, kerítettek egy gázost is, aki szintén rövid idő alatt helyrehozta a gázrendszert. Az pedig azért nem működött, mert olyan szűrő volt benne, ami tökéletesen lezár így a rendszert a gáztól is távol tartotta. Köszönjük Bárdi. Most pedig csodálatos havas tájon, de száraz úton haladunk tovább jókedvűen Samsun felé. És estére oda is érünk. Ez már a Fekete tenger partja, jóval kellemesebb idő van. Sikerül is nagyon klassz szállást találnunk ahol a fürdőszoba is igazán klafa.

Most látjuk a hírekben, hogy újabb terror támadás történt Istanbulban. Mi csak annyit veszünk észre, hogy nagyon sok a rendőri ellenőrzőpont és hogy szokatlanul sok a hívás otthonról. Őszintén úgy sajnálom a szüleinket, hogy min mehetnek a mi őrültségeink miatt keresztül.

  1. nap

Reggel indulás tovább és reményeink szerint Grúziába, Batumiba. Útközben megállunk Orduban, egy egy tengerparti városban. Kábel felvonón fölmegyünk a hegytetőre. Nagyon izgalmas és a kilátás is gyönyörű. Eszünk egy jót és indulunk is tovább. Fáradtan és késő este, de megérkezünk Grúziába. Én kettő a Peti és Alina egy éve nem jártunk itt.

IMG_0144

Az ordui felvonón, mögöttünk a város

Én szinte rá sem ismerek, annyira fejlődik. Először 10 éve jártunk itt Petivel megismerkedésünk kezdetén. Akkor egy kimondottan ellenszenves lepukkant porfészek volt. Legalábbis számunkra. Akkor nem gondoltam volna, hogy ennyire a szívünkhöz nő ez a hely és hogy ennyire jelen lesz a későbbi életünk során. Most már szinte haza járunk ide de most a külvárosi részekre szinte rá sem ismertünk. Pénzváltók és benzinkutak rengetege.

Itt is pravoszláv karácsony van, tehát majd Január 8-adika. Gyönyörűen ki van világítva az egész város, a főtéren akkora karácsonyfa áll, hogy New Yorkban a Rockefeller Center előtt álló szerintem egy csemete. Izgatottan várjuk a holnapot, hogy jól körbejárhassuk a várost. Én közben azért azon is izgulok kicsit, hogy egyedül leszek a lányokkal.

Huzisztántól- Hormozgánig

Mehran- Szúza

Iránban minden városban található ingyenes sátorhely, közparkban, általában központi helyen vannak. Kempingezőknek, sátrazóknak maga a Kánaán az egykori Perzsia. Az irániak az országon belül is rendszeresen kelnek útra akár 3-4000 km-es távolságokra is. Közben természetesen sátraznak és pick-nick eznek.  Mehranban reggel kivergődtünk a sátorból, utána a gyerekek kemping gázon tejbedarát ettek. Ameddig összeszedtük a sátrat a gyerekek játszottak még a játszótéren a parkban. Mehran után a táj félsivatagossá, sivatagossá változott, siettünk, hogy végre Shushba az egykori Szúzába érjünk. A város a világörökség része. Szúza az egykori hellenizáció/makedónizáció történelmi helyszíne, ahol Nagy Sándor 1000 más források szerint 10.000 görög/makedón- férfit házasított össze perzsa előkelő hölgyekkel. Szúza nem csak a makedón Nagy Sándor birodalom székhelye volt, hanem az azt követő birodalmakban is fontos szerepe volt. Szúzában találáható Dániel próféta sírja a belváros siíta nagymecsetjében található. Sok perzsa ide zarándokol, hogy megtekintse a próféta sírhelyét. A sírhoz siíta szokás szerint pénzt, emlék virágcsokrot visznek. A zarándokmecsetbe, négy bejáratánál nagyobb leplet osztanak a látogatóknak, aki nincsen teljes fekete csadorban, annak szükséges a lepel viselése is. A Dániel mecset belső udvarán Alissza Ennát és Alinát egy népes perzsa zarándok vette körül, kb. 50-en fényképezkedtek a gyerekekkel 5 perc alatt. Dániel próféta három vallásban is prófétájának tartja az iszlám/ keresztény és a zsidó. Itt is jól látszik, mint ahogy a damaszkuszi Ommajád mecsetben ahol Keresztelő Szent János/ arabul Yahya/ sírja található, hogy az iszlám és a kereszténység is mennyire közeli egymáshoz. Kevesek tudják értelmezni, hogy Jézus unokatestvére Keresztelő Szent János, az „első” keresztény aki a Jordán folyóban keresztelte a népet, egy szíriai szunnita mecsetben zarándokhely, a sírjánál naponta ezrek imádkoznak.  A történelmi elszigeteltség és a tudatlanság okozza, a vallások közti vitákat, háborúkat, és természetesen az uralkodási, hatalmi irányítás a mozgatórugója. Ahogy az minden vallásban megtalálható a korrupciós ügyek, pedofil botrányok, anyagi felhalmozás is mind a két világvallásnál megtalálható. Az iráni mollák között is nagy a hatalmi harc, a jelenkori vezetés Khamenei ajatollah irányítása már egyre liberálisabb, a látszathatalmat tartják fenn, az erős vidéki vallásos lakosság végett. A nagyvárosok lakossága már teljesen kozmopolita, és úgymond a modern perzsa életmódot követi.

IMG_0644

Ajsa egy harckocsi mellett az iraki határnál, ez még a 80-as évekből maradt itt, az irak-iráni háborúból.

Szúzában megtekintettük az egykori francia régész várát, amelyet, azért épített 20. században, hogy a nép ne hordja szét, a régészeti leleteket és ne vesszen el a régészeti anyag. A vár környéke még mindig régészeti lelőhely. 10 éve voltunk Szúzában, azóta is tártak fel új részeket, és nyitottak meg a lakosság számára.   A várból szép panorámás kilátás nyílik a városra, jól látszik Dániel próféta hegyes, kúpos sírhelye. Első nap Szúzában sétáltunk a bazárban, először pénzt váltottunk utána folytattuk a bazározást. A gyerekek Ajsa és Alina kaptak két papucsot a piacon, utána falafelt ettük. A huzisztáni csicseriborsó nagyon finom, jobb, mint a szír, vagy egyiptomi. A falafelessel szemben a mobil szervizes beállította végre az Irancell 4G hálózatát. A Marivanban vásárolt, Irancell MTS SIM kártya eddig csak 3G-t hozott be, már azt hittük hogy nem is lesz Teheránon kívül 4G. Kiderült csak beállítási hiba volt. A falafeleshez visszamentünk még egyet enni, a gyerekek virslis szendvicset ettek. Közben a falafelárus felajánlotta, hogy aludjunk nála. Az árust Alinak hívták, mondta, hogy odahívja az apját, és ő elvezet a házukhoz, mert ő csak 10 után zár, amikor a bazár is. 10 éve Szúzában egy földrajztanárnál aludtunk, vele a benzinkúton ismerkedtünk meg. Közben a boltos is vendégül akart minket látni éjszakára, megy még az épületgépészeti boltos is, de megköszöntük a felajánlást, de az első helyet választottuk. Itt Szúzában láttuk a vár parkjánál, az első nyugati európai arcokat. Nem mentünk oda hozzájuk, általában kerüljük a kapcsolatot az európai utazókkal, mert a többség a liberális hippi/dizájner szubkultúra képviselője és Indiába tart. Kivételt képeznek az ázsiai utazók velük szoktunk beszélgetni, 10 éve egy japán turistának adtunk egy halkonzervet, az úgy örült neki, mert hónapok óta nem látott halat.

IMG_0670

Ali a falafel sütödés apukája motorral jött elénk, az anyukája hozzánk ült be a kocsiba. Egy szép társasházban éltek a város északkeleti részén. Több generáció lakott a társasházban. A parkolás nagyon nehézkes volt, mivel a társasházak alatt nagyon szűk és alacsony belmagasságú parkolók vannak. Ali mire hazaért a munkából, mi addig vacsoráztuk a családnál. Ott volt a testvére, a nővére és a teljes rokonság is. Ali felesége babát várt, másnap mentek ultrahangra. Itt is szőnyegen megágyaztak nekünk, a szőnyegre összehajtható szivacsot, vagy vendégágyat terítenek. A gyerekek játszottak este a társasház kanáriaival és galambjaival. Iránban nagyon népszerű madarat tartani, galamb, kanári, papagáj szinte minden gyerekes háztartásban van. Kutya nagyon ritka, mivel az a mondás járja, hogy Mohammed próféta félt a kutyától és ezért a lakosság sem kedveli az ebfélét. A magyarázat egyszerűbb szerintem, mivel a kutya szolga lélek, az iszlám jobban becsüli azt az állatfajt ami nyitott és nem irányítható, ezért a madarak jobban képviselik a szabadságot. A macska régebben volt divatosabb, de most is rengeteg macska járja Irán utcáit, köztük számos perzsa és mazandarani macska is.

Női szemmel amit én láttam az elnyomott iráni nőkkel kapcsolatban Ali családjánál, az eltér az európai közvéleménytől. Mivel én Alissza szoptatásának ürügyén időnként elvonulok, volt néhány meghitt pillanatom az asszonyokkal akik csatlakoztak hozzám és beszélgethettünk.

Ali felesége (20-21 körüli) egyetemista, a sógornő (egyébként ő várt éppen babát) szintén. Tehát amíg Ali és a bátyja sütik a falafelt a büfében, addig a nők tanulnak. Egész jól beszéltek angolul ezért ez egy jó lehetőség volt kicsit többet is megtudni. A téma aktualitása miatt sokat beszéltünk szülésről, nevelési kérdésekről ami szintén nagyon érdekes, de én mégis ezt tartanám lényegesnek, hogy a nők egyetemre járnak, a férfiak dolgoznak.

IMG_0657

Megtudtam, hogy náluk is egyre több gyermek születik császár metszéssel és a szoptatás körül nincs huza-vona mint nálunk. A Korán azt mondja, hogy két éves korig van szoptatás pont. Ilyen szinten van jelen a vallás a hézköznapokban. Praktikus kérdésekben is meghatározó.

Csatlakozott hozzánk Ali nővére is, aki szintén a társasház egyik lakásában él családjával. Ő jó alaposan megnézte a szemöldökömet, nem tudom, mit gondolhatott eközben, de ezt csinálta. Kaptam tőle egy parfümöt is. A sogornők elmondása szerint ő nagyon is szereti a szépítkezést. Ali felesége ellenben akár itthon egy 20-as éveiben járó lány, tornacipőt és farmert hordott, nála idősebb (várandós) sógornője már az a phd-s egyetemista visszafogott stílusban. Tehát a csador alatt is vannak itt is irányzatok amik az utcán is látszanak, ha nem is jól.

Tőlük is megkérdeztem, amit szinte mindenhol, hogy hogyan tudnám megkötni a kendőmet úgy, hogy ne csúszkáljon le folyton. Nálam ugye ez még fokozottabb, mert ez az első, amibe a gyerekek belekapaszkodnak. Néha már úgy néztem ki a föl le húzkodásnak köszönhetően mint egy eszelős. A válasz egyszerű volt és nekem semmit nem segített, ők már gyerekkortól hordják, ami nem jelenti azt, hogy nem teher számukra, de vagy megtanulták viselni velem ellentétben, vagy csak megszokták ezt a kényelmetlenséget szintén velem ellentétben. Azért elmondom, csöppet sem kedveltem meg ezt a viseletet de voltak olyan reggelek, amikor nem bántam, hogy a fantasztikus hajtömegembe nem kellett lelket varázsolni csak feldobtam a kendőt és kész. Akkor sem bántam, amikor fújta a szél a homokot ami azért nem annyira ritka jelenség. Szerintem tudnám még sorolni az előnyeit a kendőnek de ettől még nagyon boldog voltam, hogy már nem kell viselnem, amikor elhagytuk az országot.

Visszatérve mondandóm elejére, szóval olyan nagyon el vannak ezek a nők nyomva, hát nem is tudom. Később majd Chabaharban lesz egy beszélgetésem Farinazzal a témában sokkal részletesebben.

Náluk is sok nő jár autóval és maguk vezetnek. Ezt azért hangsúlyozom, mert nálunk szerintem sokan úgy képzelik, hogy ott a nők nem is igen mehetnek utcára és naphosszat otthon ülnek vagy a folyóparton mosnak.

A rádióban és a televízióban is vannak női műsorvezetők, riporterek akárcsak bárhol máshol. Szerintem még arányaiban is ugyanaz.

Nemrégiben láttam egy listát, hogy az iráni törvények mi mindent tiltanak a nőknek. Nos, én nem ismerem magam ezeket a törvényeket de ebből idézve a nők nem sportolhatnak. Felejtős, csinálják. Nem hallgathatnak zenét és nem táncolhatnak. Igaz, mármint a táncra vonatkozóan, de mindez a férfiakra is igaz. Ettől még náluk is vannak zenés mulatságok nyilvános helyeken, itt ülve táncolnak, az ugyanis belefér. Több rádiócsatornájuk is van ahol szintén van zene, de szerintem több a beszélgetős vagy vallási műsor.

Ezen kívül az esküvő kivételes alkalom, mert ezen az alkalmon ők is viselhetnek ujjatlan ruhát (a násznép is), a kendőt is elhagyják ilyenkor és állva táncolnak. Mulatnak mint atom. Még érdekesség az esküvővel kapcsolatba, hogy itt ujjlenyomat is kerül a dokumentumokra.

Kendő viselete kötelező az ivarérett lányoknak, nőknek, ami viselése alól a sapka sem mentesít. Igaz, láttam baseball sapkás kendős nőket. Ezen kívül a tévében a kislányoknak is kötelező a kendő.

Nyugathoz hasonló talk showk, tehetségkutató műsorok mennek itt is ahol természetesen a nők is részt vesznek. Hol van akkor az elnyomás?! Azért van, ha nem is szemmel látható mert én bevallom, nem láttam hogy az iráni nőknek bármivel is sanyarúbb sorsa lenne más nő társaiknál. Elmondások szerint a munka terén és egyértelműen a jog a házasságok felbontását illetve örökösödést illetően is a férfiakat részesíti jelentős előnyben. (Ezt már Farinaztól tudom, de nem bírom ki, hogy ne írjam itt le.) Tehát egy férfi bármikor mondhatja, hogy válni akar, egy nőnél viszont az sem indok, hogy a férj rendszeresen üti-vágja pl. Ennek dacára a Peti is beszélgetett egy férfi emberrel aki pedig azt mondta, hogy engedélyezett a többnejűség, de nagyon kevesen vállalják anyagi okokból és azért sem, mert váláskor a törvények a nőnek kedveznek. Hogy mi az igazság….?!

És még egy utolsó megjegyzése a férfi – női viszonyról. Férfiak is főznek nyilvánosan is, értem azt a parkban. Náluk szerintem sokkal inkább működik a házimunka megosztása, legalábbis ami az étkezések körüli dolgokat illeti, mint teszem azt nálunk. A terítésben, leszedésben nemohogy segítenek hanem az ugyan úgy a férfi dolga is. Képzeljétek, tudják is, hogy mit kell csinálni, mi hol van és hol kell lennie. Szépen csöndben együtt csinálják. A húst a nyárson a férfi süti. És mindezt anélkül, hogy a nő vezényelne. Mindenkitől elnézést kérek, akiknél ez szintén így működik és nem titkolom, nálunk személy szerint nem és többet látok olyan háztartásokat, ahol inkább az a jellemző, hogy a férfi nem mozog otthonosan a háztartás dolgaiban.

IMG_0648

Az eső ellenére 5 perc alatt, Ajsát, Alinát és Alisszát legalább 50 nő fényképezte le.

Szúza-Csogazanbil- Sustar

Aliék felajánlották, hogy ha akarunk maradjunk még egy éjszakát náluk. Azonban, minél előbb délebbre szerettünk volna érni a Perzsa-öbölhöz, ezért elköszöntünk a reggelit követően. Reggel még megnéztük a francia régészeti várat, és az ásatási terület leleteit. Több fejlesztés és ásatás is zajlott az elmúlt 10 évben. A vár után még benéztünk Alihoz a falafelsütödéjébe, ettünk nála még egyet és megköszöntük a segítséget és folytattuk az utunkat délnek. A város határában az ahvazi főút mellett megtaláltuk a helyi LPG gázkutat (gazmayo), ahol teletankoltuk a gáztankunkat. Itt is egy liter probán-bután gáz 400 tumán volt, kb. 30 Ft. A főútról hamarosan letértünk balra, még a shushtari leágazó előtt, hogy megtekintsük a csogazanbili régészeti múzeumközpontot, ez nem ott van ahol a zikkurát, onnét kb. 35 km-re északnyugatra található. A múzeum feldolgozza, a régészeti feltárás eredményeit, és részletes leírások vannak az ókori Elám/Ilám államról, amely egykor a mai Huzisztán területére is kiterjedt. A régészeti múzeum kertje nagyon szép ligetes datolyapálmás, a külső része a múzeumkertnek ásatási terület, amely az egykori Hafelt. A múzuem vezető említette, hogy mennyi német és francia jön lakóautóval szezonban. A múzeumkertben a gyerekek kutyákkal játszottak. Csogazanbil zikkurátját is megnéztük ezután, az odavezető úton több tucat sivatagi sakált láttunk az útszélén. A múzeumbelépő árak nagyon megdrágultak, 10 éve Ahmedinazsán kormánya alatt egységesek voltak a jegyárak a helyiek és külföldiek tekintetében is. 10 éve 5000 riál volt egy jegy, kb. 100 Ft. Jelenleg az átlag belépő ára 200.000 és 300.000 riál, vagyis 1500, 2250 Ft. Az iráni állampolgároknak általában a 8-ada a külföldi jegyáraknak. Most gyerekekkel csak kintről tekintettük meg a csogazanbili zikkurátot. Belül gyerekekkel úgysem olyan érdekes, távolról jól látható az egész lelőhely. Csogazanbil környékén már számos étkezde, bolt és vendégház van 10 éve még semmi sem volt. Látszik, hogy itt is fejlődik a turizmus. Csogazanbil és Shushtár között építik a vasutat, látszik, hogy az ipari fejlesztés töretlen. Shushtár, a vizek városát nyugati irányból értük el. Ez a város is sokat fejlődött az utóbbi 10 évben.

IMG_0688

Szúza városa, a várból, a kúpos mecset Dániel próféta sírhelye

IMG_0728

Chogazanbil távolról.

Sustari napok

IMG_0863

 

Sustarba a vizek városában is jártunk már 10 évvel ezelőtt, de most alaposabban megnéztük. Először a városba beérve a csogazanbili útról, a régi Szaszanida időszak várromját néztük meg és letekintettünk a város alatti alagútrendszerbe. Az emberek már 1300 évvel ezelőtt is földalatti járatokat ástak, hogy a nyári pokoli hőséget a föld alatt el tudják viselni. Itt észak Huzisztánban nyáron nem ritka a 52-53 fok árnyékban, ami az azért a helyieknek is embert próbáló. 12 és déltuán 6 között nyáron a városok üresek, nem csak a szieszta végett, hanem az embertelen meleg miatt. A várromjainál egy motoros rögtönzött idegenvezetőnk mellénk szegődött, gondoltuk jöjjön, de a végén baksist akart kérni több, mint 100.000 riált, de mivel egy szót sem beszélt angolul, csak fársziul magyarázott, miért adtunk volna egy tumánt is a jövevénynek. Végül belátta, és odébb állt. Szürkületkor még megnéztük a vízi malmos belvárost, most sokkal jobban le van kerítve, és nem emlékeztünk, hogy tíz évvel ezelőtt fizetős lett volna. Most a belépő 200 ezer riál vagyis kb. 1500 Ft/fő. Este a városban a Marianna és az Alina evett hast, ez egyfajta helyi babfőzelék citromlével, ára 150 Ft, 20.000 riál. A belvárosban este még fagyiztunk, gyümölcsös tejturmixot ittunk, vettünk egy gumipókot, mert a bolgár gumipók elszakadt. Ezt követően kezdődött el a szálláskeresésünk. Először két szállodát néztünk meg a bazártól messze a Shusztar Hotelt és a Tourist Hotelt. A belvárosban még két tradicionális szállót néztünk meg. Azonban azok drágák voltak és a Tourist Hotelt választottuk végül. A szálloda megfelelő volt, reggelit is kaptunk, végül két éjszakát maradtunk ott. Éjszakánként 110.000 tumánt fizettünk. Shustár, a vizek városa, de azon kívül számos egyéb építészeti remekmű és régi mecset, szentély is található a városban. A óváros bazárja is nagyon érdekes, de sok a modern behatás is az utóbbi években.  A város szélére sok helyen bejár a huzisztáni sakál.

IMG_0714IMG_0867

A városban egy kellemetlen szituációban is volt részünk. A központban mentünk fagyizni és az egyik kereszteződésnél ránk dudált egy bajszos férfi. Utána megelőzött és kiszállt a kocsijából (egy fehér Saipa Saba autóból). Elég morcosan jött felénk szerintünk részeg volt, vagy tudatmódosító szertől bódult állapotban. Majdnem nekünk esett, az utcáról fiatalok jöttek segíteni, és elzavarták. Elhúzott a kocsijával, de mondták, hogy várjunk mert őrült és követni fog. Vártunk egy pár percet, a forgalom is nagy volt a shushtari bazárnál. A következő kereszteződésnél balra fordultunk, de a fickó hírtelen meging mögöttünk volt, magyarázott, hogy álljak félre. Az egyik elágazónál végül megálltunk, kiszálltam, hogy megbeszéljük a dolgot. Odajöttek megint az utcáról segíteni a félreértést, kiderült, hogy a kocsijának az elejét, valaki összetörte, a lökhárítót, az első lámpákat, indexburát. Mondta a fickó, hogy mi voltunk, de én mutattam, hogy a kocsinkon nincsen semmi sérülés. Végül nagy nehezen belátta, hogy nem mi lehettünk. Olyan részegen vezetett, hogy azt se tudja mi történt a kocsijával. Nagyon valószínű, hogy ő törhette össze a kocsiját, csak már nem emlékezett rá. Az utcáról egy férfi mondta a részeg Saipásnak, hogy húzzon el, örüljön, hogy nem hívnak rendőrt, mert részegen nem csak bevonják a jogosítványát és pénzbüntetést kap, hanem 100 botütést és 3 nap elzárás is jár a tiltott alkoholfogyasztásért.IMG_0807

Sustar- Ahvar (Huzisztán)

Sustárban eltöltött két szállodai éjszaka után, már szerettünk volna tovább indulni. Azonban reggelre láttam, hogy  még több hűtőfolyadék hiányzik. Gondoltam, hogy vagy a hűtő lyukas, vagy valamelyik hűtőcső. Még pár nappal ezelőtt Sumar/Sumér település előtt egy fekvőrendőr fel volt gyűrődve és ott a kocsi bal első fele elég nagy ütést kapott, ezért gyanakodtunk, hogy a hűtő is ütést kapott. Reggeli után kerestünk szerelőt. Közben találtunk LPG szervizt is, ahol az esztergáltatott dish átalakítóhoz, kaptam plusz gáztömlőt és egyéb csatlakozót. A szerelő könnyen megállapította, hogy a hűtőbe csatlakozó műanyag csonk elrepedt, azért folyik a hűtőfolyadék. Mondták, hogy megragasztják és jó lesz minden, de minimum 2-3 óra a ragasztás. Közben a szerelőnél megismerkedtünk Alival, aki ott szereltette a műhelyben a Saipa Zaymand (Nissan licensz) kisteherautóját. Meghívott a szerelés és a ragasztás idejére a házukhoz, ahonnét gyönyörű kilátás nyílik a vízi malmokra, az óvárosra, és a vízi kanyon pálmafás részére. A szerelő melletti édességboltból még kaptunk egy tál süteményt és egyéb helyi finomságokat ajándékba. Az iráni vendégszeretet mértéke határtalan, itt is látszik. Alinak a háza tényleg csodálatos környezetben fekszik. Bemutatta a lányát, feleségét, és a két fiát. A fiai nagy motorosok, a három lányunkat elvitte egy rövid próbakörre az utcában. A lányoknak nagyon tetszett a motorozás. Délnyugat Iránban értsd Huzisztánban, a motorozásnak nagyon nagy hagyománya van. A 4 és fél millió lakosra több mint másfél millió motor jut. Minden fiatal motorozik. Több motoros banda van. A köbcentik többsége 125 és 250 közötti, a motorok iráni (Kavir, Barez, Kahez), tajvani, kínai (Volga, Kumgo, Kimba…) vagy japán (Honda, Suzuki, Yamaha) gyártmányú. Rendszám már 50 cm3 alatt is kell Iránban. Viszont biztosítás és bukósisak nem kötelező. A motorokon ázsiai szokás szerint akár 3-an 4-en is ülnek egy 125-ös endurón.IMG_0897

Alissza Enna motorozik

Ahvaz- Abadan-Khorramshahr- Sarbandar- Gorgor falu

Ahvazban reggel sétáltunk a bazárban még, ittunk babán turmixot, a gyerekek ettek fagyit. Itt volt finom tápióka bogyós üdítő is. A metropolisz nevezetessége a nagybazár és a Karun folyó, amely Shushtar fő folyama is. Modern hidak szelik át a folyót több ponton, nemrég adták át az ahavazi metrót is, sajnos nem próbáltuk ki. Abadan felé haladtunk a gyorsforgalmin, a táj sivár dél huzisztáni, olajkutak és fúró tornyak emelkednek ki a félsivatagos pusztaságból. Elérjük Abadan városát, amely térségét az utóbbi pár évben Arvandi szabadkereskedelmi zónának nyilvánítottak, az egyszerűbb adózás az autóimportnak kedvez. Népszerű Kia Optima és Hyundai Genesis modelleket hoznak be az Arvandi zónán keresztül. Irán egyik legfőbb kereskedelmi partnere Dél-Korea, a koreaiak már a 80-as évektől jelen vannak az iráni autóiparban (pl. Kia Price, Hyundai H100…). 10 éve az Arvand folyó torkolatánál az iraki határ mellett találkoztunk egy koreai delegációval is. A koreaiak gáz és olaj készletük többségét Iránból szerzik be. Dél-Korea nagy LNG és LPG fogyasztó.IMG_0904

Abadan kikötőjénél, az Arvand folyónál mini oriáskeréken Ajsa és Alina. Természetesen kézi hajtású volt.

     Gorgor falu- Mahshahr- Hendijan- Busher- Dandar Deyyer- Kangan

Egy arab családnál aludtunk egy kis faluban, reggeliztünk Mohamedéknék tojást és lavast. Éjjel hallottuk, hogy nagy szél van, hát reggelre még nagyobb szél lett. Indulás után már az úton lehetett látni, hogy nagyon erősödik a szél. Mohamed kikísért minket, a busheri elágazóhoz Bandar-e Mahshahrig. Onnantól, a szélvihar átment homokviharba, sok autó leállt az útszélére, mi 20-30 km/órás sebességgel haladtunk Hendijan irányába, az úton kb. 100 km volt a kritikus, akkora homokvihar volt, hogy a látótávolság nem volt 5 méter. Amikor közelebb értünk a tengerparthoz, vagyis a Perzsa- Öbölhöz, amely az Indiai-óceán egy melléktengere (öble), a homokvihar alábbhagyott, majd végül teljesen megszűnt. Bandar-e Gonavehbe nem mentünk be, 10 éve, már úgy is jártunk ott. Busherh előtt megnéztünk három szigetet (Sara, Shir, Nafan) a tengeren, híddal vannak összekötve a szárazfölddel. A szigetek, teljesen kopárak, az egyiken csak ipari létesítmények, a másikon horgásztanyák. Ki akartunk szállni pisilni, de még itt is akkora szél volt, hogy ahogy kinyitottuk a kocsi ajtaját kikapott egy térképet a szél. A Peti is futott a sapkája után. Itt a nagy szélben kitisztítottuk a légszűrűt, hát, volt benne, rendesen homok. Reméljük a motor nem kapott belőle.IMG_0926

Busher város tengerpartja is változott az utóbbi időkben

Az akkumulátor és a hűtő is állt a homokban, pedig, már 200 km-el elhagytuk a homokvihar. A szigetek után megnéztük, Busher parti részét, az elmúlt 10 évben sokat változott. Jobban kiépítették. Itt értük el a perzsa részeket, eddig az ország nyugati részén kurd, lor és azeri részeken voltunk. Úgy néz ki, mint általában lenni szokott, Iránban is a perzsa részeket fejlesztik.

IMG_0932

A parti sétányon álltunk meg. Eddig sem volt szívderítő az idő, de most még az eső is eleredt. Ezeket a népeket viszont ez csöppet sem zavarja. Szerintem otthon ki sem jönnének, ha ilyen esőre áll, de ha igen, ezen a ponton már akkor is motyóznának és mennének haza.IMG_0944

Ettünk egy mobil büféből csicseriborsót, a gyerekek sült krumplit. Aztán igazi ínyencek voltunk, babán shake, nutella shake, fagyi, gumicukorral kávé és csokis fánk egy amerikai mintára készült és elég kellemes kis helyen szintén a parton. Egy ilyen cukrászda, helyi viszonylatban drága, kb. 2.200 Ft-ot fizettük. Busherből után már szürkületkor indultunk el, a helyi LPG kutat nem találtunk meg, így benzint tankoltunk. A parthoz közelebbi úton mentünk délkeleti irányba Bandar-e Dayyer irányába. Ott 10 éve egy hajógyárosnál aludtunk, meg van még a száma, de nem túrtuk most elő. A táj nagyon szép Dayyer felé, szél faragta sziklaképződmények, szinte marsbeli tájakon haladtunk keresztül. Szállást Bandar-e Kanganban találtunk. Előtte még késő este a gyerekek trambulinoztak, körhintáztak és vattacukroztak a tengerparti sétányon. Kangan sétányai, parkjai nagyon szépek.

IMG_0933

Víztároló ciszternák a kősivatag szélén.

Kangan- Bandar Charak

Későn tudtunk indulni a szállásról, mert a gyerekek nagyon fáradtak voltak. Ajsa reggel matekozott. A szállodában dolgozók itt is mindenféle finomságokkal kedveskedtek a gyerekeknek. A reggeli után megpróbáltunk pénzt váltani a városközpontban, de a váltó csak 5-6 fele nyit délután. Így elindultunk keletnek a 96-os főúton, többnyire gyorsforgalmi osztott pályás út, ez visz Bandar Abbaszba. Út közben érintettük Asaluyeh és Parsiyeh ipari központokat. Itt vannak Irán legnagyobb kőolaj finomítói és villamos energia erőműi. A Perzsa-öböl középső része ez, a kőolaj kitermelés, főként Laván és Hendorabi szigetek környékéről származik. Útközben kerestünk gázkutat, de csak erre fele is csak CNG volt, LPG csak palackos volt egy kis településen, de mi nem merjük átfejteni palackból a gázt a kocsiba. Egy helyen még Bandar Emam mellett próbáltuk két nappal ezelőtt, de megtudtuk, hogy ha palackról van töltve az autó, a felesleges levegőt ki kell vezetni az autó gáztartályából, sajnos nekünk nincsen olyan.

A mai napi végcél a kikötő volt, vagyis Bandar Charak, ahonnét Kis szigete fele indulnak a kompok. A komp éjszaka is járt, de mi nem akartunk éjjel menni. Charak kisvárost felfedeztük, a gyerekek pizzát ettek, mi falafelt. A helyi cukrászdában finom rózsás fagyit ettünk sárgarépa lé turmixszal. (Értsd sárgarépa lébe amit frissen centrifugálnak tesznek egy jókora adag fagyit. Borzasztóan hangzik és nekünk otthon eszünkbe nem jutna ilyesmit elkövetni, de megmondom, nagyon finom és üdítő.)  Megnéztük a helyi szállodát is 80.000 tumán lett volna, de inkább sátraztunk, a városi parkban. Sokan helyi is sátrazott, mi pavilon alá tettük a sátrak, helyes döntés volt, mert éjfél körül eleredt az eső, igaz nem esett sokáig. Irán szinte mindegyik városában vannak kialakított sátorhelyek, mivel az irániak ünnepnapokon pihennek, piknikeznek a parkokban. (Értsd minden hétvégén!!!)A többség nem alszik a sátorban éjszaka, csak nappal ledőlnek itt és esznek isznak. Viszont a parkok biztonságosak, a legtöbb park a rendőrséggel, katonasággal vagy vám és pénzügyőrséggel szemben van, egyes parkokban biztonsági őrség is működik. Minden park vizesblokkal ellátott, de a higiéniás körülmények nem ütik meg az európai szintet.IMG_0969

A kish-szigeti átkelésre várva, megnéztük a Bandar Charek melletti régi zikkurátot, és imahelyet.

Javanrud- Mehran

Javanrud-Lazeh Abad-  Qashr-e Shirin

Reggel a gyerek, az otthonról hozott Chocapic-ot ették tejjel. Picit még járkáltunk a város bazárjában, utána útnak indultunk. Reggelre még laposabb lett a jobb első kerekünk. Ami már Marivanban is gyanús volt, és amikor a Karmanékkal mentünk kirándulni, akkor fújattunk is bele. Gyorsan találtunk az út mellett egy gumis műhelyt. Pár perc alatt megvolt az apró lyuk, gyorsragasztóval eltömítették, és már mehettünk is tovább. A gumis a javításért 4000 tumánt, vagyis kb. 310 Ft-ot kért. Vettünk a városból kivezető út mellett még banánt, az itteni banán finomabb, mint az otthoni. Délkelet Iránban Chabahar környékén terem banán, de az nem látja el az ország teljes szükségletét. A többsége fülöp-szigeteki importból származik, míg az otthon kapható banánok 99%-a latin-amerikai (Ecuador, Costa Rica, Kolumbia).

Út Dzsavanrudtól

Dzsavanrud után a táj megint megváltozott, a bazaltos hegyeket, mészkőhegység követte, a táj csipkés volt. Ezt követően egy szurdokon haladtunk keresztül, az iraki határral párhuzamosan haladtunk, de a szerpentinek végett 40-50-nél többel nem tudtunk haladni. A táj szépsége teljesen elvarázsolt bennünket, nem győztünk megállni fotózni az út szélén, szinte minden negyed órában megálltunk. Felértünk ismét 2500 méter magasra, mondtam, hogy ez az utolsó nagyobb hágó, innentől jönnek a pálmafák, és elérjük a datolyapálma termővidékét. Így is lett hírtelen megváltozott az éghajlat a déli lejtőkön. Nyugat Irán forró éghajlati övezetét Qashr-e Shirinnél lehet legelőször elérni. Sokkal melegebb télen,  mint a Kavir vagy a Lud – sivatag.IMG_0522

Qashr-e Shirin előtt, hívott Karman Szanandázsból, hogy az ultrahangon jól látszik, hogy kisleányuk lesz. A névét is tudják már, Alisszának fogják nevezni. A mi kislányunk neve nagyon megtetszett nekik, és a barátságunk jeléül ezt a nevet választották.

Qashr-e Shirinben este még megnéztük a történelmi bazárt. Faludéztunk (rízstészta, jéggel és fagylaltal) és sétáltunk a városban. Kiderült alig van szállás, és az egyik nagyon drága a másikban meg teltház van. Végül a város határában találtunk egy panziót 50.000 tumánért, kb. 3800 Ft volt a szoba. Tea járt hozzá, de reggeli nem. Kulturált tiszta szoba volt, a recepciós ember is nagyon kedves volt. Itt láttuk először a TV-ben a teheráni januári tömbház tüzet, ahol sok ember meghalt, köztük számos tűzoltó.

 

Qashr-e Shirin- Sumar- Zarneh (Ilám)

Ez a nap a szállodából elég nehézkesen indult. Először a bazárba mentünk pénzt váltani, és szétnézni.  A gyerekeknek vettünk egy gumi játékot a kocsiba, egy ugráló és sípoló gumi szarvast. Ott vettünk az Alissza Ennának egy ugráló játékszarvast, gumiból. A piac előtt találkoztunk egy Mohammed nevű fiatalemberrel. Ő a pénteki bazár végett utazott ide Kermanshahr-ból, meg ő a kermanshahri ifjúsági röplabdacsapat másodedzője. Mondta eljön velünk és megmutatja Qashr-e Shirin szaszanida időszakbeli romjait.

IMG_0556

A romokat a főúttól nehezen találtuk meg, mivel még a turizmus gyerekcipőben jár itt az iraki határvidéken. A romvárosban nagyon érdekes volt a régi földalatti csatornák kialakítása. A történelmi helyszín látogatása közben Mohammed elmesélte, hogy több családja is a tengerentúlon él, de az irániak nem kaphatnak amerikai vízumot (Trump is bekeményített). A romváros megtekintése után Mohammedet elvittük a qasht-e shirini sportcsarnokhoz ahol a kermánshahi ifjúsági röplabdamérkőzés kezdődött. Mi nekünk nem volt időnk megtekinteni, így inkább folytattuk tovább az utunkat Sumér városa felé, amely egykor a mezopotámiai Suméria keleti része volt, amely Elámmal volt határos.  Sumér város 1 km-re fekszik az iraki határtól, de itt már nem az iraki biztonságos Kurdisztán található, hanem a hatalmat az amerikai bagdadi bábállam képviseli többé kevésbé. A településhez közeledve több katonai ellenőrzőpont volt. Az utolsó ellenőrzőpontnál nem engedtek tovább a katonák, azért mert az iraki oldalról sokszor átlőnek iráni oldalra ezen  a részen. Mi sem akartunk kockáztatni, így inkább visszafordultunk, a suméri kitérő kb. 110 km-es volt. A települést el sem értük, a romoktól kb. 5 km-re fordítottak vissza. A katonai ellenőrzőponton kaptuk egy kis narancsot ajándékba az iráni forradalmi gárdistáktól. Az Ajsa még sajnos mindig nem szereti a gyümölcsöt, de az Alina és az Alissza Enna nem válogatós. Folytattuk az utunkat így Ivan és Ilám városa felé, a hegyekben elég nagy esőt kaptunk. Elég lakatlan ez a vidék, mivel ez a terület teljesen elnéptelenedett az iraki megszálláskor a 80-as évek elején. Végre elértünk egy települést Zarnehet. Itt éttermet kerestünk, de az iráni szokások sok településen az étterem csak elvitelre szolgál, leülésre és helyben fogyasztásra nincsen lehetőség. 10 éve még az országban kevesebb ilyen jellegű étterem volt, ebből is látszik, hogy a modernizáció ott is visszafordíthatatlan. A nagyvárosi nők többsége házhoz rendeli a kosztot. Zadehben egy ilyen éttermet találtunk ahol nem volt mód helyben fogyasztásra. A tulajdonos hamar kapcsolt, hogy nem tudjuk az esőben megenni a megrendelt grillcsirkét, és így felajánlotta a közeli házának egy szobáját, hogy ott fogyasszuk el a vacsorát. A ház átlagos iráni háztartás volt, déli kurdok által lakott vidék. A szőnyegeken kínai fóliával megterítettek, kaptunk hagyományosan rizst (brecset), amely az iráni ételek legfőbb körete, és egyben főétele is. A rizst sokszor leégetik, az egyfajta desszert és előszeretettel fogyasztják a sült rizst. Iránban a rizst nem csak párolják, hanem hosszan főzik is, azt követően sokszor sütőbe teszik és rizstorta formában sütik. Sokkal lágyabb és jobb íze van a gilani és mazandarani rizsnek.

IMG_0632

A pakisztáni, indai, bangladesi rizs olcsóbb, de a minősége is rosszabb, mint az iráni rizsnek. A rizs mellé salátát, grillcsirkét, tejfölt és duhot kaptunk (iráni ajrán, vagyis örmény aludttej/tan). Iránban a saláták sokkal többféle és színesebb, mint Európában, pl. a retek zöldjét, levelét is fogyasztják (finom). A tárkony, zeller, rizsfű is népszerű. A vacsora után a tulajdonos felajánlotta, hogy aludjunk nála, és picit beszélgettünk, utána a szőnyegeket megágyaztak. A háztartásokban általában gépi szövésű tabrizi, kermani vagy kasani szőnyegeket használnak. A fürdő és a WC, az udvaron keresztül másik épületbe volt. A gyerekek a vacsora után hamar elaludtak, kivételes módon.IMG_0604

Zarneh- Mehran (hátsó defekt)

A grillcsirke árus kurd vendéglátóinktól elbúcsúztunk és Eyvan-on keresztül elértük a tartomány fővárosát Ilámot. Itt is sátraztunk 10 éve, de nem sok látnivaló van a városban. A gyerekek hamburgert ettek, mi meg falafelt rendeltünk. Ilám városát is gyönyörű hegyek veszik körbe, az egyik hegynek sas madár formája van, amely majdnem 3000 méter magas hegy. A hegyeket elhagyva ismét melegebb vidéken haladtunk, kora délután közeledünk a félsivatagos környezetben fekvő Mehran városához. A város az egyik fő átkelőpont az iraki Kerbalába és Nedzsefbe tartó siíta zarándokoknak. A turista autók, buszok 90 %-a itt kel át Irakba a határon. A város előtt 20 km-re, egy nagy durranást éreztünk jobb hátulról, kiderül hátsó durr defektünk lett. A Marianna vezetett, sajnos nem állt meg egyből a defekt után, és még a lapos gumival kb. 500 métert tettünk meg, ezért a Yokohama gumink oldalfala is sérült a kopás által.  Az MPV-n is csak mankókerék van, a kerék az utastérből tekerhető le kurbli segítségével. A nehéz feladat, a kerékanyák meglazítása volt, mert a szervizben nem emberi erővel húzták meg.  Végül a kerékkulcson való ugrálás segített, és így sikerült levenni a defektes kereket. Egy ember látta, hogy defektet kaptunk és segített a kerékanyákat meglazítani.  A kocsi alján mankókerék van, amelyet a jobb oldalsó tolóajtó felől lehet kitekerni az utastérből kurbli segítségével. A mankókereket, egy sodrony bowden tartja, de a bowden nem akart vissza húzódni, pedig a kurblit jó irányba tekertük. A defekt helyétől 10 km-re Mehran város szélén találtunk egy gumist. A Marianna és a gyerekek kiszálltak a mellette levő játszótéren. A gumis (lur /lor nemzetiségű volt) levette a hátsó kereket, és közölte, hogy túl nagy a lyuk a futófelülete. Új gumit kell vennem, de a gumiszervizesnél nem volt. A szerelő elvitt vagy három nagy gumikereskedésbe, de sehol sem volt a mi méretünkben (205/65 R15) gumi. A gumist javasolta, hogy vegyek tömlőt, vagyis belsőt, és azt tegyük a rossz gumiabroncsba. A gumibelső 500.000 riál volt + szerelésre kértek még 100.000 riált. A gumis után a játszótéren felvettem a gyerekeket. A város főbb utcáit jártuk be ezt követően, parkot kerestünk, mert itt aránylag meleg volt és végre sátrazni akartunk.   A város keleti részén láttunk egy pakisztáni (pándzsábi) turistabusz, biztos Kerbalába tartottak. Végül találtunk a városközpontban megfelelő parkot, ahol közel volt a vizesblokk és a katonaság, iszlám forradalmi gárda. Mi ameddig állítottuk a sátrak, addig a gyerekek a parkban trambulinoztak. Miután már minden hálózsákot, matracot, polifoamot betettünk a sátorba, a trambulint üzemeltetőt tulajdonos invitált minket, hogy aludjunk nála. Már nem akartuk lebontani a sátrat, ezért inkább sátraztunk. Közben egyre hidegebb lett, a google is 3-4 fokot mondott Mehran térségére a hajnali órákban. Szerencsére volt nálunk bőven meleg ruha, pokróc és jó hálózsákok. A parkban most egyedül voltunk, mert nem hétvége volt. Sátrazó park szinte minden iráni városban fellelhető. Az irániak az egykori nomád hagyományokat követve előszeretettel főznek pick-nick –eznek, akár a városszéli parkban is. Jó időben minden csütörtökön megtelnek a parkok, egészen szombatig, mert akkor kezdődik a munkahét (Szombattól- csütörtökig).IMG_0639

A végére egy kis iráni propagandakép. A TV és a műhold is függőséget okoz, a liberális nyugat agymosott szennyvilágát.

Batumi- Dzsavanrud

Batumi- Karsz

Elindulunk Batumiból. Nagy lépés ez, mert eddig igazán hazai pályások voltunk, most jön az a rész, ami új. Bár már jártunk Iránban, de kíváncsian várjuk, mert minden bizonnyal nagyon sokat változott ez elmúlt 10 év alatt.

Gyönyörű napsütéses időnk van. Mindenkivel beszélünk még néhány szót telefonon. Simán megy a határátkelés, nem kell sokat várni. Kisvártatva a török oldalon el is kanyarodunk a hegyek irányába. Még néhány kilométeren keresztül látjuk a Tengert aztán búcsút intünk neki és a helyét a havasabbnál havasabb hegyesebbnél hegyesebb csúcsok veszik át. Azért a történtek miatt nem mondhatom, hogy nem tartunk egy kicsit az előttünk magasodó hegységtől de annál azért mégis kevésbé, mint elvárható lenne. Lenyűgöző a látvány és próbálnánk is jó felvételeket vagy képeket készíteni, de ahogy az lenni szokott, mire a gép előkerül és üzemkész a pillanatnak máris oda.IMG_0318

Elérjük Artvint persze füstöl az osm végig és már mondja is Peti az általunk már jól ismert „Tudok egy rövidebb utat” mondatát amitől nálam már ki is gyúltak a piros lámpák. Én is mondom az én szokásos „De Peti ….kezdetű mondókámat, miszerint nem lenne mégis jobb a hó miatt a főúton maradni?! Persze tudom, hogy mindegy mert ha már ő eltervezte…..Haladunk bájos kis hegyi településeken és egy gyönyörű kanyonon keresztül (olyan vadnyugati a táj), elvétve van egy két hófolt az úton de alapvetően száraz. Aztán azért mégiscsak lezárt útszakaszt találunk és fordulhatunk vissza. Jól jött ez az extra közel 70 km de próbálunk pozitívan hozzáállni. Haladunk tehát tovább a főúton Ardahan felé. Azt már a fűtött kocsiban is érezzük, hogy igen hűl az idő. Átkelünk egy majd 3000 m-es csúcson. Érdekesség képpen mondom, hogy a Törökök fáradságot nem kímélve építik a falakat, korlátokat stb. mindenfelé. De tényleg, meg is jegyeztük, hogy egy itteni átlag melós egyedül is megépítette volna a 4-es metrót annyi idő alatt, ameddig nálunk elkészült. Mindezek dacára itt még egy cölöp sem volt leverve. Bevallom félelmetes volt mert még a szél is süvített. A táj persze pazar, de én nem bántam túl lenni rajta. Ardahanban vacsoráztunk egyet. Azért a gyerekeknek nagy kihívás szegényeknek az új íz világ, gondos keresés és mérlegelés után sem biztos, hogy olyat tudunk találni, amit megesznek. Nos, itt sem sikerült pedig azt hittem, a rizzsel nem lehet melléfogni. Magam pedig választottam egy levest csirkének látszó hússal hátha alapon, az pedig nem meglepő módón bárány hús volt. Nem volt egy kellemes csalódás. Bár már sötét volt, azért tovább mentünk a 70 km-re lévő Kars városába és ott töltöttük az éjszakát. Itt is jártunk 10 éve, ahhoz képest rengeteget változott. A populáció is 30000-el nőtt a tíz év alatt az akkori 55000-hez képest. Kedvelt turista hellyé nőtte ki magát, ami azért kedvező, mert sok a szállás és érdemes is körbejárni a lehetőségeket, mert nagy a szórás színvonal és árértékarányban. A gyerekek nagy örömére volt gyorsétterem hálózat, amit utóbbi időben valósággal vadászunk. A turizmus annak köszönhetően is fejlődik, mert 2016-ban Ani, az egykori örmény főváros fölkerült az UNESCO világörökség listájára. A Kars Ardahan-i régió azért is nevezetes, mert ezt nevezik Török ország Szibériájának mivel az egykori Örmény felföld átlagos magassága 1700 és 1900 m között váltakozik. Most is -20 volt itt. További érdekesség, hogy ez a két megye az 1921-es Batumi békeszerződés előtt 45 évig a cári Orosz ország része volt. Az egykori orosz laktanyák és pravoszláv templomok fellelhetőek a régióban, igaz utóbbi Török szokásoknak megfelelően mecsetté alakították lásd Erzurum vagy Famaguszta (É-Ciprus).

Kars- Maku út

A karsi vár megtekintése után Igdir irányába vettük az irányt 2200-2300 m-es hegyek között párhuzamosan az örmény határral haladtunk. Végig nagy hóban mentünk, és nagyon csúszós jeges volt az út. Reméltük látni fogjuk az Aragac hegyet, régi emlékeink színhelyét, de a köd miatt ez nem volt lehetséges. Viszont láttunk két farkast a szántásban. Jerevántól mindössze 20 km-re voltunk.

IMG_0345

Ez a régió is nagyon fejlődik a város és a populációt tekintetében egyaránt.

Sarptól az iráni határig ezt a régiót nem csak kurdok lakják, hanem az ardahanit és az igdirit azeriek, az Artvinit grúzok, migrelek és lazok. (utóbbi egyfajta kaukázusi nép mint a grúz). A karsi és ardahani megyék az első világháború előtt (1918 előtt) 45 évig a cári Oroszország része volt.

A nahicseváni tranzitvízum próbánk nem sikerült, ezért mentünk vissza Igdirbe. A azeri konzulátuson Batumiban nem mondtak igazat, hogy a magyaroknak is létezik határon felvető tranzitvízum a azeri exklávéra, Nahicsevánra. Igdir mellett és Dogobayazit mellett is az Ararátot sűrű köd borította nem látszott belőle semmi sem. Biztonsági okból, mivel sokat keveregtünk még Bayazitban tankoltunk LPG-t, pedig tudtunk, hogy Iránban töredéke az üzemanyagár. A bazargani határátkelés késő este kezdtük meg, a Carnet de Passage-al a határátkelés gördülékeny volt most. Az egyedüli nehézség, hogy a -10 fokban a gyereknek ki kellett szállni még a török oldalon és csak a belső szalonon keresztül sétálhattak át Iránba. A határon nem volt senki előttünk, de így is min 2 óra volt a teljes határátkelés, az iráni bürokrácia még mindig körülményes, keresni kellett pár ember, hogy ki írja alá a Carnet belépő pecsétjének bélyegzőjét, vagy a kilépési őrbódénál, az ügyintéző keresése. Kiderül csak elment WC-re, de elég sokáig maradt távol. Az első városban éjjel Makuban a szálláskeresés kész rémálom volt, mivel üresek voltak az utcák, és a térkép is ahol mutatott hotelt nem volt kivilágítva vagy nem működött. Végül az ITTI (állami iráni turista szálló hálózat) hoteljében aludtunk meg szép szobát, kaptunk reggelivel, de az árak eléggé felmentek a 10 évvel ezelőttihez képest. A szállodaportás, csak az autókürtre kelt fel, mert a recepciót éjszakára bezárják. A szálloda szoba szép és tiszta volt, reggelit is tartalmazott. Az iráni szállodaárakat nem tudtunk, csak netes és baráti forrásból. 4 ágyas szoba 1.745.000 IRR volt (kb. 13.000 Ft). 10 éve mi csak sátraztunk és iráni családoknál aludtunk, szállodában nem jártunk.

Pár szóban az iráni pénzről. Iránban a nemzetközi embargók hatására a 1979 előtt még erős riál elinflálódott. Az infláció az utóbbi 10 évben is jelentős. 2007-ben amikor Iránban jártunk még 9.500, 10.000 riált ért 1 USD, most a bankban 32.500, a feketepiacon 38.000 és 39.700 között van. A bankjegyre riál van írva, de a valóságban tumánnak nevezi a köznép. 10.000 riál= 1000 tumán. 1 riál= 10 tumán=135 Ft (jelenleg). (A szomszédos azeri manattal picit hasonló a helyzet, ott a pénznem manat, de a köznyelv sírván-ként hívja, 1 sírván=2 manat.) Azonban Batumiban az Omár váltósnál sikerült jó árfolyamon venni riált 40.500-at adott egy dollárért, ő úgy is nyomott áron vette nyáron az iráni turistáktól. (Grúziában vízum nélkül utazhatnak az irániak és a georgiaiak is Iránba. Grúziát, ugyan úgy ismerik mint a törökök, farsziul Gürcsisztán, ez a rendszám miatt is többször felmerülő kérdés.) Az iráni bankrendszer a több évtizedes embargó hatására nagyon zárt. Utazási csekkek és nemzetközi bankkártyák elfogadása nagyon korlátozott. Az amerikai Visa, Mastercard, Maestro, American Express-t egyáltalán nem lehet használni, csak pár külföldi szállodalánc és nagyobb szőnyeg kereskedő fogadja el Iszfáhánban, Sirázban…, mivel ők emirátusi vagy ománi kártyaterminált használnak, ha a netkapcsolat is megfelelő. Az elmúlt pár évben a kínai UnionPay, a japán JCB és az örmény ARMCA kártyákkal lehet fizetni Iránon belül. Ezek a kártyák Európában nem rendelhetők, max. az UnionPay a Bank of China-nál Pesten. Lehet felesleges volt megszüntetnünk pár éve a Procredit Bankban a számlánkat, arra kérhettünk volna Armca kártyát Jerevánban. Az amerikai kártyák nemzetközi elfogadását szorgalmazza a mostani iráni vezetés, de nem rajtuk múlik, mert a nemzetközi pénzügyi piacon sehol sem áll Irán. Az utazási csekkek elfogadása esetén pár japán, koreai és dél-afrikai csekket fogad el a Mellat Bank Iránban. Ebből is látszik, hogy nem a szokványos kerékvágáson jár mint a legtöbb ország.

Általánosságban Iránról. Irán a történelmi Perzsa Birodalom maradványából jött létre. Az Irán nevet (értsd: Ájran), az indoeurópai népek őshazájának tekintett Perzsia névváltoztatása 1935.március 21-én (perzsa újévkor, Perzsa időszámítás: 1314-ben) vette fel hivatalosan. A névváltoztatást a perzsa-német bilaterális (kétoldalú) kapcsolatok elmélyülése eredményezte, amely által a Hitleri Németország árja fajelméletéül szolgált a névváltoztatás, Irán/ Ájrán vagyis az árják földje, az árja népek őshazája. A 30-as években a német birodalom több vasútépítési projektet indított el, és támogatta a perzsa/iráni hadsereg modernizálását. A fejlesztések a világháború és a nemzetközi helyzet végett abbamaradtak. Iránt 1941 után fokozatosan brit és 1943-tól észak Irán szovjet befolyási övezetté vált, mert várható lett volna, hogy a tengelyhatalmak oldalán beszáll a háborúba és kőolajjal ellátja Japánt és Németországot. Azonban a nagy távolságok végett ez kivitelezhetetlen lett volna és Törökország részleges semlegessége is inkább a szövetségeseknek kedvezett. Irán az 50-es 60-as években a nemzetközi segélycsomagok által az imperialista államok félgyarmati státuszába süllyedt vissza. Az iráni kőolajtermelő lelőhelyek kivétel nélkül a nagy multinacionális cégek birtokában voltak BP, Shell, Texaco. Woodstock után egészen 1979-ig az iráni forradalomig Irán, az amerikai és európai hippi szubkultúra gerincútvonala volt az Isztambul- Delhi-Goa útvonalon. Az 1970-es években számos disco, éjszakai klub működött Iránban. A sah idejére a köznép mint, a kizsákmányoló uralkodóra és a korrupciós időszakra tekint vissza. Pahlavi sah nagyon jó kapcsolatokat ápolt az európai uralkodó dinasztiákkal, Amerikával és az új közel-keleti állammal, Izraellel. A nép ezt nem nézte jó szemmel, és a tüntetések már a 70-es évek elejétől elkezdődtek a sah uralma ellen, és a nyugati kizsákmányolás és elnyomás megállítására. Az siíta iszlám forradalom végül 1979-ben győzött és elűzték a sahot, minden multinacionális vállalatot azonnal államosítottak. Ezt nem nézték jó szemmel a nagyhatalmak és természetesen az olajipari vállalatok sem. Több úton próbálkoztak a hatalom visszaszerzésére, belső ellenzék és ellenforradalom létrehozása, tüntetések. Azonban ezeket a Kojemni ajatollah által vezetett iszlám forradalmi gárdisták rendre leverték. A szomszédos államban Irakban az örök siíta-szunitta megosztott országban egy új katonai vezetőt kezdtek támogatni a nagyhatalmak (USA, Britek). Ő volt Szaddam Husszein, aki már az új iráni iszlám államot egy éven belül megtámadta 1980-ban. Irakban a siíta vallású lakosságot háttérbe szorította és elnyomta. A nyolc évig tartó irak-iráni háborúban először az irakiak kerekedtek felül elfoglalták Ilám, Huzisztán és Kermanshahr tartományok jelentős részét, de ezt követően az irániak visszafoglalták és állóháború zajlott több, mint négy évig. Mivel Szaddám Husszeint és országát Irakot, hiába fegyverezték fel a nagyhatalmak, már 1988-ban befejezett Irán elleni eredménytelen háború következtében elveztette fokozatosan az amerikai és angol támogatást. Azonban a nyugati és amerikai fegyverek Irakban maradtak, a megnövekedett iraki hadsereggel is kezdeni akart valamit Szaddam. A szomszédos államok közül csak a legkisebbet merte megtámadni, ez volt az első öböl háború Kuvaitban, pedig még elismerésben is részesülhetett volna, ha 1991-ben Szíriát támadja meg, ahol Asszad akkor sem élvezte a nagyhatalmak kegyeit.

Az Irán elleni kőolaj embargó több, mint 35 évig tartott, amelyet csak tavaly liberalizált Obama elnök. Az embargó nem tudta megfojtani az iszlamista Iránt. A teheráni vezetés mindig próbált alternatív útvonalakat keresni a gazdasági kapcsolatokban. A sah idején is jó francia-iráni kapcsolatok még megmaradtak, de jelenleg az ország legfőbb külkereskedelmi partnerei ázsiai országok: Dél-Korea, Japán, Kína, Tajvan, Indonézia, Malajzia, Thaiföld, Omán, Örményország, Georgia, Türkmenisztán. Jelenleg az új amerikai vezetés Trump, megint szigorítja az olaj embargót, és további gazdasági és pénzügyi megszorításokat sürget. Jelenleg nem kaphatnak irániak vízumot az USA-ba, Obama idején kaphattak. Kaliforniában és Kanadában nagy számú iráni kisebbség él, főkként akik nem akartak részt venni az 1979 utáni új iráni állam megteremtésében és inkább a nyugati liberális kozmopolita világot választották.

Iránban az idő is másképpen jár. Vissza az időben, mondtuk az Ajsának, mivel az iráni kalendárium szerint jelenleg 1395-öt írnak. A mostani perzsa időszámítás Kr. u. 621-től számolja a siíta időszámítást, vagyis Mohamed Mekkából Medinába futásától, de ők a nap állása szerint számolják. A szunitta többségű államok Szíriától Mauritániáig a holdnaptár szerint számolják a hónapokat, éveket, így ők már előrébb járnak a siítákhoz képest, ők 1430 körül járnak. A perzsa naptár is másképpen van, náluk az újév, mint a természetvallásokban a tavasz első napja március 21-e (Norduz). Vagyis minden más, egy teljesen más világ, a gyerekek számára, mikor átlépték a török-iráni határt. A hónapok nevei is eltérőek, ami természetes, a mi eurólatinizált naptárunkhoz képest. A jelenlegi perzsa ABC az arabból származik. A perzsa számok a négyes és a hatos kivételével megegyeznek. Azonban, amit otthon matematikából arab számoknak oktatnak, azok már az európanizált arab számok. Az egyes, kilences és a nulla nagyon hasonlít, de a többi teljesen eltérő, a hetes, nyolcas perzsa szám hasonlít az etruszk és a rovás számokra. A számokat már 10 éve megtanultuk, meg tudtunk kb. 100 alap perzsa szót a minimális kommunikációhoz, mivel idegen nyelven kevesen beszélnek. A fiatalok nagyvárosokban már meg tudnak szólalni angolul. A vidéki lakosság körében kevesebb az idegen nyelvet beszélők száma, ezért is fontos a napi társalgás végett a perzsa nyelv minimális használta számunkra. A perzsa nyelvet, saját maguk farszinak nevezik, mivel az ó-Perzsa Birodalom is, a mai napig létező Farsz tartományból fejlődött ki Taht-e Dzamsir/Perszepolisz, Paszargrad, Siráz városok. A farsz/parsz –ból eredetezhető etimológiailag a parszian, perzsa szó is, amely makedón-görög nyelv közvetítése által került be az európai nyelvekbe. A farsz/parsz különben eredetileg azt jelenti, hogy lótartó, ló szerető emberek. Talán ezért lett a perzsák egyik jelképe a lófej, amely I. Kurusztól használatban van. A gyerekeknek viccesen azt mondtuk, hogy Perzsia a Paciföld, vagy a Pacikországa. A modern Irán megosztott még nyelvileg, kulturálisan és természet földrajzilag is. Iránban jelenleg 31 tartomány van és hét szabad kereskedelmi terület (Arvand: Abadan és Khorramshahr; Csabahár, Kish és Qeshm sziget, Dzsolfa körzete, Maku térsége, és Bandar Anzali kikötőváros a Kászpi mellett Gilánban). Az ország nyugati részén a török és az iraki határ mellett Qash-e Shirine magasságáig a kurd nyelvet beszélik, Urmia, Tabriz, Ardabil térségében az azerit, Raszt-ban vagyis Gilánban a gilánit, Asztara térségében az azeri határnál a talüst, Mazandaranban a mazandaranit, délen Huzisztánban és Kish, Abu Musza szigeteken az arabot, Lorisztánban a lurt, Szisztán és Beludzsisztánban a beludzsot, észak Khoraszanban a türkmént. Ezen kívül több kisebb nyelvet beszélnek a bandarit a tenger felé, a minabit kelet Horomozgánban, a kaskajt az ország közepén, Farsz déli részein. A nagyvárosokban (Teherán, Iszfahán, Siráz, Hamadán) jelentős zsidó közösség él több mint 2000 éve, az ókortól. Az ő nyelvük kis közösségekben a farszi és az óhéber keveréke. Iszfahánban, Urumiában nagyszámú örmény közösség is él. Az örmény-perzsa/ iráni kapcsolatok jelenleg is nagyon jók. A georgiaiak/grúzok a régi történelmi főváros (Iszfahán) közelében (Faridanban) élnek, mivel kézművesként telepedtek le még a Perzsa Birodalom idejében. Régen Grúzia is a Perzsa Birodalomhoz tartozott. Teheránban, Sirázban, Iszfahánban vannak keresztény perzsák, akik az angolszász hittérítők által lettek keresztények (többségük anglikán vagy presbiteriánus). A jelenlegi missziósi tevékenységet Pakisztánból vagy Indiából látják el. Az afgán határ térségében élnek pastuk/patánok. A pakisztáni határ menti sávban dravida nyelvet beszélő darahul népet is találunk kelet Beludzsisztánban. Másik érdekesség a Hormozi-tengerszoros mellett élő fekete közösség, akik jelenleg a perzsa nyelv bandari dialektusát beszélik, állítólag több mint 500 éve kerültek ide rabszolgaként, akiket az ománi szultánátus és a portugálok hurcoltak be. A kis szomáli közösség nomádként él a pusztánban Mináb és Jask között kelet Hormozgán tartományban.

A perzsa/farszi nyelv hasonlóságai:

10 éve is már feltűnt számos nyelvi hasonlóság a magyar és a perzsa között. Nem vagyunk nyelvészek, de pár érdekességet leírunk: – száz(100)- szad; ezer (1000)- hezar, nem tudom- nemi tunem, kard- kard; ki?-Ki?;  kicsike- kücsulu, ide-oda, itt-ott-  indzsa-ondzsa; majom-mejmún; húst-gust; puszi/busz; húsz-bisz (nyelvújítás előtti magyar nyelvben hisz volt egyes vidékeken). Gondolom több ilyen szó is van, de mivel nem beszéljük a perzsát ezért több példát nem tudunk felsorolni. A perzsák is Magyarországot, mint a türk népek Mádzsárisztánként hívják, Lengyelországot Lehisztánnak, Görögországot Yunanisztánnak, Georgiát Gürcsisztánnak. Ezek az ország nevek teljesen megegyeznek az Oszmán Birodalom idején használt ország nevekkel, a középkori és koraújkori diplomáciai megnevezés által maradhatott meg a fárszi köznyelvben. A török/türk/azeri szavak jövevényszavak használata is jelentős a fársziban  teserküre/tesekürt/köszönöm; javas/yavas/lassan (lassíts); hava/hava/levegő; qaleh/kale/vár (erőd); kilisze/kilisze/ templom. Az orosz nyelvbe a tea/чай; szamovár/самовар ; pohár/стакан, vagy a létige a bud szavak a perzsából származhatnak. Az oroszban meghonosodott perzsa szavak szerintem a 18. és 19. századi perzsa-orosz háborúk idején vehették át az alább szavak használatát, amikor az orosz érdekszféra része lett Örményország és Georgia, amely területek hosszú idei a Perzsa Birodalom részei voltak.  Azonban a legtöbb jövevényszó nyelvvészek szerint az arab és arámi nyelvekből származik. A modern kori fársziban meghonosodott a francia nyelvből a merszi (merci), mint a román vagy a bolgár nyelvekben. Egyéb érdekesség a csimpánz/ sampanze elnevezése.

A khoraszani perzsa dialektus, nyelvjárásban a nem  tudom, nem úgy mondja mint a perzsa, hogy nemi tunem, hanem ne tudom.  A tapasztalatok alapján könnyen tanulható a perzsa nyelv, és számunkra jobban felfedezhető a nyelvrokonság, mint az elő uráli ugor népek esetében említett rokonság kapcsán. Amely rokonság gramatikai rokonságot tükröz. Az általános és középiskolában nyelvtani példákban említett hanti és manysi, vogul szótő és rag példák sokkal nagyobb különbséget mutatnak, mint a fárszi nyelv esetében.

A farszi /perzsa nyelv:

A hét napjainak nevei is érdekes. A szombattal kezdődik a munkahét, a szombat sanbe. Innét indul a számolás öt napon keresztül: jek sanbe/ vasárnap, du sanbe/ hétfő (mint a tádzsik főváros), sze sanbe/ kedd, csar sanbe/ szerda, pándzs sanbe/ csütörtök. Az ötödik nap, vagyis a csütörtök már szinte szabadnap félmunkanap, mint nálunk a szombat. A teljesen ünnepnap a péntek/dzsóme, mint a legtöbb muzulmán országban. Azonban a bazárok egyes részei ekkor is nyitva tartanak.

Irán demográfiája: A forradalom után is töretlen a perzsásítás, 1964-ben még első nyelvként a lakosság 51 %-a beszéte a perzsát/farszit, 2004-ben 63%, 2016-ban 67%. Legjobban az azeri, kurd, giláni és mazandarani nyelveket beszélők aránya fogyott %-osan. A többségi társadalomhoz képest csak a beludzsok aránya növekedett, a 10 gyermekes „családtervezés” végett. A népesség boom még töretlen Iránban, az 1979-es hatalomátvételkor az ország lakossága 39 millió volt, jelenleg 82 millió, tíz éve 2007-ben 73 millióan voltak. Azonban a milliós nagyvárosi lakosság gyermekvállalása 1-2 gyermek. Az észak teheráni milliomosok jelentős része egyedülálló/szingli. A teheráni családok gyermekvállalási hajlandósága is egy gyermek. Úgy tűnik a világ számos része nagyon hasonló, a jóléti társadalmak a megteremtett vagyon  és a saját szabadságának elvesztése végett nem vállalnak gyermeket.  A vidéki népességszaporulat húzza fel a statisztikát, egyes vidékeken az átlag még az öt gyermek. A több nejűség nagyon ritka, mint a fehér holló, mivel anyagilag nem sokan engedhetnek meg maguknak több feleséget és háztartást.

A néphagyományok tekintetében is tapasztalható, hogy a központi perzsa részeken a többség a 60-as, 70-es (európai kalendárium szerint) években már elhagyta a népviseletet, és a modern öltözet hordja. A peremvidékeken a kurdoknál, beludzsoknál, bandariáknal, minábiaknál mai napig a népviselet szerves része a hétköznapoknak, még fellelni a nagyvárosi életben is.

Migráció, modern kori népvándorlás.

A jelenkor gazdasági népvándorlási hulláma Iránt sem kerüli el. A szíriai polgárháborúban Irán a siíta szabadcsapatok és Hezbollah miliciák támogatása révén, ténylegesen részt vesz Asszád oldalán a szunitta és vahábita terroristák elleni harcban. A szíriai örmények egy része Iránba menekül, az arab menekültek száma sem jelentéktelen. Irakból az amerikai megszállás óta becslések szerint 1 millió iraki menekült él csak Huzisztánban. Irán geopolitikai okokból 3-4 irányból is állandó menekült áradatnak van kitéve. Nyugatról a törökországi kurdok a jobb megélhetés és elnyomás végett sokan Iránt választják. Az iraki Kurdisztán valóságos gazdasági csencselési paradicsom a kurdoknak (iráni és török kurdoknak is). A több mint 15 éve tartó afganisztáni háború végett több millió afgán él országszerte a becslések is nagyon eltérőek 2 és 5 millió közötti. Főként nyugat afgánok Herát térségéből, a háború és a talibán vahabita terroristák elől menekülnek a jobb élet reményében. Sok afgán az építőiparban egyesek a kereskedelemben dolgoznak. Az afgánoknak nyelvi nehézségeik sincsenek, mert a perzsához nagyon közeli dari vagyis keleti perzsa nyelvet beszélnek. Északról Örményországból, Nahicsevánból és Azerbajdzsánból jelentéktelen a migrációs hullám Irán irányába.  Türkmenisztánból sem lehet beszélni bevándorlásról. Tádzsikisztánból nagyon jelentős a gazdasági migráció az iráni nagyvárosok irányába. A tádzsikoknak nyelvi akadályuk sincsen, mivel a nyelvük közös, és a perzsák is, a távoli perzsa rokonként tekintenek rájuk. A poszt-szovjet térség más területeiről jelentős a népvándorlás sok üzbég és kirgiz dolgozik és próbál új életet kezdeni Iránban.  Pakisztánból beludzsok, szindek és dél pándzsábiak szivárogtak be a déli hormozgani területekre. Akik főleg bakisból/ kunyerálásból tengődnek, ruházatuk inkább indiai mint pakisztáni. Kish szigetén, az iráni turista paradicsomban jelentős muszlim filippínó dolgozott, a többségük a jobb fizetés végett a közeli emirátusokban próbált szerencsét. A jelenlegi új bevándorlási hullám Bangladesből, Sri Lankáról, Szomáliából, Jemenből, és a távoli Komore-szigetekről érkezik. A bangladesiek aránylag jól beszélik a fárszit, mivel a többségük beszéli még az egykori Kelet-Pakisztán maradványaként megmaradt keleti urdut, amely által könnyen megtanulható a perzsa. A jemeni és szomáliai menekültek az anarchia és a több tíz éve tartó polgárháború elől menekülnek. Az iráni állam csak a jemeni siítákat fogadja szívesen. A tengerparti Busher térségében az iráni atomprogram keretében jó néhány orosz, ukrán, fehérorosz, és örmény mérnök él ott. A közvetítő nyelv az orosz, számos perzsa is megtanult oroszul.

Maku- Urmia út

A szállodában későn keltünk 10 óra után, mivel éjjel érkeztünk. A reggelit még sikerült elcsípni. A reggelit követően, indultunk is útnak Khoy és Urmia irányába. Az első dolgunk volt tankolni, kiderült amire számítottam is hogy az LPG nagyon ritka, mivel főként CNG (metán gázos) kocsik vannak. Az iráni Smartcard még kell tankoláshoz, de minden kúton van. Üzemanyagárakról pár szó: a benzin (97-es oktánszámú) 1000 tumán (kb. 75 Ft), gázolaj 600 tumán (tíz éve 16 tumán volt), CNG 500 tumán, és egységáras az egész országban.  Az út végig 1200 és 2000 méter tengerszint feletti magasságon vezetett, Nyugat-Azerbajdzsán hófedte útjain. Ekkor tűnt fel, hogy jobb utakra emlékeztünk Iránt illetően, nem volt régen ennyi kátyú. Urmia előtt megpillantottuk az Urmia tavat, ami sóstó, de a ködtől alig láttuk. Ez a vidék is még a történelmi örmény fennsík része. Urmia városában még, mindig vannak örmény templomok épületek, és kevés örmény kisebbség is. A város kétharmada azeri, a maradék kurd és vegyes lakosságú nagyváros, lakossága közel az egy millióhoz. A városban egy benzinkúton megkérdeztük, hogy merre van LPG kút, szóltak hogy kövessünk egy fehér színű Saipa szedánt (helyi gyártású Kia). Egy kedves kurd család kísért el minket a városszéli Imam Zadeh úthoz, ahol a propán-bután gáztelep van, de zárva volt. Ezt követően étterembe hívtak, ahol dolgozott Nima a Saipa sofőr. A sofőr kislányával Simával játszott az Alina és az Ajsa. A választék az átlag iráni étterem jellemző volt rizs, kebab, saslik, és savanyúság, lavas (lepény kenyér). A gyerekek nem nagyon ettek. Iránban a török Ayran-t (aludt tejet) duhnak nevezik, az íze hasonló, viszont több helyen ízesítik is a duhot, és egyes keleti iráni régiókban gázosítják is.

Mivel a gyerekek keveset ettek és még éhesek voltak, kerestünk valami fogukra valót. Könnyen meg is találtuk egy mellékutcában a Moon Light nevezetű gyorséttermet, hol pizzák, csirkefalatok és egyéb gyorséttermi vackok kaphatók. Mi nem vagyunk oda az ilyen ételért, de a gyerekek miatt szükséges. Az étteremben egy fiatal egyetemista lány Nasza megszólított bennünket, angol szakra járt a helyi egyetemre, és meghívott vendégségbe hozzájuk és hogy aludjunk náluk. Természetesen elfogadtunk most az első iráni meghívást. A család azeri származású volt, de értelmiségi család, többen egyetemet végeztek a családban. Az apa (Ali) agráripari- mérnökember volt, este jót beszélgettünk a családdal, és informálódtunk a változásokról. Azonban azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt tíz évben nem nagy fejlődésen ment keresztül Nyugat-Azerbajdzsán provincia. A családok általában többgenerációsak, és több testvér, nagyapa, szülő, unoka, egy nagy ingatlanban él 120-200 m2 között. Az iráni szobákban még mindig a szőnyeg uralja a fő szerepet. Két fajta jó iráni szőnyeg van a kasani és a tabrizi. Az étkezés 90 %-ban még a szőnyegen történik, arra terítőt és viaszkos vásznat terítenek. A nappalik arculatát, a faragott kanapék és az okos tévék uralják. Mi a lány szobáját, kaptunk, szép tiszta szoba volt, ágy még mindig nagyon ritka Iránban, az ágy a vastag gyapjúszőnyegre terített, szivacsbetét, amelyet lepedővel terítenek le. A párnák, általában vastag kemény párnák, amelyek sokszor éjszaka nagyon kemények. A lakások átlaghőmérséklete 24-26 celsius fok, ami a mi 20-21 fokos érzetünkhöz képest nagyon meleg.  A mellékhelyiségek egyben vannak a zuhanyzóval, forró víz szinte mindenhol van. Angol vécé még nagyon ritka, nem is baj, mert szerintünk higiénikusabb a taposós kerámia vécék, ott, kevesebb a fertőzésveszély, mivel ott nem érintkezik az ember a kerámiával. A bide szerepét, a fal oldalára elhelyezett, slag vagy rövid zuhanycső tölti be, itt is van hideg meleg víz.

IMG_0350

Urmia- Marivan út

Urmiaból reggeli után elindultunk, és elbúcsúztuk a fiatal egyetemista lány otthon levő családtagjaitól. Még reggel megnéztük a tegnap felkeresett LPG kutat, de sajnos végleg bezárt, nem csak tegnap volt zárva, így benzinnel folytattuk az utunkat délkeleti irányba, az iraki kurdisztáni határral párhuzamosan. Az utunk első szakasza Mahaabad- Bukán- Saqqez volt, Saqqez és Mariván között a hegyek csodálatosak, az út többször felment 2300 m-re, itt volt egy 40 km-es murvás szakasz, az útépítés végett, közben leszállt a köd és elkezdett enyhén esni  a hó. Nem volt annyira csúszós az út de a tű szerpentinek végett a sebességünk 30-40 km/óra volt maximum. Az iráni kordisztáni Marivanba a kora esti órákban érkeztünk meg. Tankoltunk benzint, gázt este már nem kerestünk. A városközpontban egy helyi KFC-be mentünk, ahol pizzát és valami csirkés szendvicset ettek a gyerekek. Az iráni gyorséttermek ízei teljesen másak, az európaitól. A vacsora után szálláskeresés, a Zarivar szálloda nagyon drága, az OSM által jelzett motel az iraki út mellett, zárva van szezonon kívül. A város nevezetessége a Zarivar tó, amely 1300 m-es magasságban fekszik, amelyet 2500-2900 m-es hegyek vesznek körbe. A tóparton megtaláltuk az állami ITTI turista szállodáját. A recepciós engedett az árból, 120.000 tumánért, kb. 9000 Ft-ért aludhattunk 4 ágyas szép tiszta szobában, amely a reggelit is tartalmazta. Este a gyerekek ugrabugráltak az ágyakon és fogócskáztak a fürdőszobában.

Zarivar tó- Marivan- Barqalai napok

Reggel nehezen ébredtek a gyerekek, mivel este elég sokáig fent voltak. A reggelit még éppen hogy elcsíptük, meg szerencsére szóltak a recepcióról telefonon is ránk. Ez a turistaszálló a Zarivar tó mellett csodálatos környezetben fekszik a tó és a körülölelő hegyek végett. A szálloda kialakítása inkább autós motel szerű, mivel minden egyes szoba mellé oda lehet állni autóval, ez megkönnyíti a ki és bepakolást. Minden szoba, apartman külön épületben van, a recepció és az étterem távol van a szobáktól. Szezonban biztos sok vendég lehet ebben a csodálatos természeti környezetben. A reggelit követően, Marivár városában pénzt váltottunk. A pénzváltás fekete árfolyamon a központban volt, a sportpálya mellett az egyik körforgalomban. A rövid városnézés után a város keleti határában elkerülő Barqala falu feletti hegytetőre mentünk fel 1650 m-re, ahol megnéztünk egy romvárat, és gyönyörködtük a környező hegyek panorámájában. A hegyekben az utolsó szakasz a kisbabával (Alissza Ennával) elég nehéz volt, mivel sziklának fölfele könnyebb, de lefele minden egyes lépést meg kellett fontolni. A hegyről leérve a kocsink mellett várt egy férfi. Bemutatkozott, ő a falu polgármestere, Karman-nak hívtál és teára invitált. Elfogadtuk és egy kis uzsonnát is. A felesége (Szeljma) is nagyon barátságos volt, kérték maradjunk éjszakára. Mivel fáradtak voltunk beleegyeztünk. Este Karman megmutatta Marivan északi részén az propán-bután töltőállomást. Ott kiderült, hogy az olasz típusú Dish LPG csatlakozó nem jó Iránra, hanem a német típust használják ők az ACME-t, mint Pakisztán és India. Előzetesen akartunk venni átalakítót de, mivel Pakisztánt elvetettük a mostani út során, ezért nem tartottuk fontosnak. Karman megnyugtatott, hogy másnap reggel szerez nekem a gáz szervizben átalakító adaptert, mivel az iraki kurdok is ide járnak át LPG-t tankolni, és náluk is a török-olasz fajta Dish csatlakozó van. Ezt követően Karmannal és a feleségével elmentünk a Marivan város feletti Imam Zadeh parkba, ahonnét nagyszerű panoráma nyílt a városra. Este visszaértve Karman házába, bemutatta a szüleit, testvéreit. Mindenki nagyon kedves volt.

IMG_0423

Másnap reggeli előtt a gyerekek megtekinthették, hogyan feji a friss tejet Karman anyukája. Ajsának és Alinának nagyon tetszettek a tehenek. Reggeli után, elmentünk Marivanban az LPG szervizeshez, átalakítót nézni, de mivel nem volt nekik, ezért az esztergályoshoz mentünk, aki azt ígérte, hogy estére elkészíti az átalakítót. Az addig hátralévő pár órában elmentünk együtt kirándulni, Karman és felesége is velünk tartott a környező hegyekbe. Megmutatták a kurdisztáni határhegységet Irak felé. Útközben Biakarában észrevettük, hogy a jobb első kerék laposabb, így az egyik gumisnál 3 barra felfújattuk. Azonban ekkor sejtettük már, hogy valószínűleg defektet kaphattunk. A gumisnak a 4 kerék ellenőrzésére 1000 tumánt, vagyis 75 Ft-ot fizettünk. Dizili falut követően a táj teljesen megváltozott egyre több hó volt az út mellett, egyre magasabbra mentünk a szerpentinen. A falvak házai teljesen belevesznek a kövek, sziklák szürkés barna színébe. A kurd emberek mindenfele kedvesen fogadtak. Ezt a vidéket hormani kurdok lakják. Az idősebb lakosság még használja a helyi népviseleti mellényt, amely nemez szerű gyapjúból van, és a vállai felfele meg vannak görbítve, hogy teherhordásnál a nehéz súly ne csússzon le a vállukról. Ez a mellény nagyon furán néz ki (mint két szarv a vállon), de nagyon praktikus lehet teherhordásnál. Dizili és Dereke között az úton számos régi Toyota Landcruiser benzines terepjárót láttunk, hogy offroad utakról próbálják elérni az aszfalt utat. Kiderült, hogy ezen a vidéken is burjánzik a csempész turizmus, nem csak Törökország fele. Itt a kurdok, Irakba gázolajat, benzint és iráni termékeket csempésznek át a hegyeken keresztül teherhordók által. Irakból visszafele Iránba a tiltott áru jön (CD-DVD, illegális nyugati zene, pornográf kiadványok, alkoholok amerikai whisky).  A teherhordókat, a Toyota terepjárók várják, a találkozási pontoknál, a könnyebb árut emberek cipelik. A nehéz árut értsd naftát szamár, öszvér és lóháton viszik át a 2500-2600 méter magas hágókon keresztül. Az árucsere szürkület után indul be, akkor az őrtornyokból kevésbé látnak az iráni vámosok és katonák. A főutakon levő rendőrségi és katonai ellenőrzőpontokat, a Landcruiserek rendszerint kikerülik, amennyiben mégis belefutnak ellenőrzésbe, lefizetik a rendőröket, egy kis illegális tiltott áruval.  Itt a vízválasztó hegyeken keresztül is próbált betörni Iránba 30-36 éve az iraki hadsereg, az irak-iráni háború idején, de itt nem tudták áttörni az iráni állásokat. A háborúban több tízezer kurd harcolt egymás ellen iraki és iráni kurdok. Önszántukon kívül, részt kellett venniük, az adott ország hadseregében. A háborúban hozzávetőleg 60.000 kurd vesztette életét.

IMG_0454

Dereke után az útszélén gyönyörködtünk a hegyek látványában, a gyerekek egyet hógolyóztak. A hó egyre nagyobb volt, de nem friss hó lehetett. Dereke és aznapi kirándulásunk végcélja végül Horaman Takht volt. Ezt a vidéket a horamani kurdok lakják. A falu márciustól októberig kedvelt iráni turistacélpont, sok nagyvárosi perzsa, kurd ide jön kikapcsolódni. Egy szép tradicionális, de mégis modern szálloda előtt parkoltunk. A főutcán benéztünk a nagy szuvenír és népművészeti boltba. Ahol vettünk pár ajándékot (kurd nőkalapot) a gyerekeknek. A falu központja a felső részen van, a nagymecset mellett. A belvárosban a kurdok szinte egytől egyig viselték a horamani népviseletet. A központban napközben csak nyugdíjasokat lehetett látni. Az itteni fiatalok többsége a csempészetből él. Sok teheráni nem csak kikapcsolódni jön ide, hanem az Irakból érkező tiltott gyümölcsért (zene, pornográfia, alkohol…).  Horamanból visszafele az úton megnéztük a hegyeken átvezető déli utat, amelyet csak áprilisban nyitnak meg. Az előzetes útiterv Pavel fele vitt volna, mivel úgy nyertünk volna majdnem 200 km-rt. Horamanból vissza Marivanba siettünk a visszaúton, csak a vámosok és a forradalmi gárdisták állítottak meg a noszudi posztnál. Sietnünk kellett, hogy visszaérjünk az esztergályoshoz, aki az adaptert készíti az LPG dish csatlakozójához. Sikerült még odaérnünk a műhelybe, de pont esti imaidő volt. Megvártuk, de kiderült még semmit sem csinált, vártunk tíz percet és készen volt az adapter. Este már nem mentem gázt tölteni, mert Karmanékhoz a tiszteletünkre átjött a rokonság, négy testvére, két húga és két öccse. Az utazót vándort, az irániak nagyon szeretik, mivel az úton lévők megsegítése a síitáknál sokkal jobban domináns, mint a többi muzulmán felekezetűeknél. Istennél vagyis Allahnál is „jó pont” az utazó segítése, megvendégelése. Az iráni ebéd, vacsora nem maradhat el rizs nélkül. A rizs mellé, grill húsokat, és zöldség- gyümölcsöt fogyasztanak. Nekik desszert számban meg a fazék aljára lekozmált, leégett rizs. Külön érdekesség, hogy a retek levelét is fogyasztják, a kákicsról nem is beszélve.  Karman két öccse aránylag beszélek valamit angolul. A fő hús erre fele a csirke, kecske, de a közeli Zarvand tóból sok hal van.

Barqala- Palangan- Javanrud

Másnap reggel, első utam a gázkútra vezetett. Aznap már kellett Karmannak is mennie dolgozni 9-től délig. Karman foglalkozása egy közműépítő cégnél, a gázrendszerek kivitelezése, ez a másodállása, mivel az első a barqalai falu ügyvivője/polgármestere.   A gáznál az átalakítóra ráhúztak a gázgumitömlőt, utána hibátlanul működött minden és sikerült végre Törökország (Dogubayazit) óta LPG kutat találni. A gázállomás nagyon érdekes volt. Minden felé gázcső ment a járda mellett álló kocsikhoz.  Sok kocsit házilag alakítottak át gázosra, mint régen nálunk a 80-as években. Az LPG rendszerek alkatrészeit Törökországból vagy Irakból szerzik be. A gáztöltés után a gáztartályon levő szelepnél kiengedik a felesleges levegőt a tartályból. A töltés nem csak a központi fejegységről történik, sokan kapszuláról, vagyis 20 kg-os gázpalack tartalmát fejti át a kocsi gáztartályába. Nem tudom mennyire veszélyes, de azért otthon is volt jó néhány baleset PB gáztól. A gáztankolás rendben lezajlott, kb. 60 liter fért a gáztartályba, de nem működött az új gáztól a rendszer. Azt hittem, hogy megint elkoszolódott a gáz filter, de megnézettem a marivani gázossal, de az rendben volt. Így kénytelenek voltunk tovább benzinnel járni, a benzin sajnos több mint a duplája az LPG árának (1000 tumán/75Ft, vagy 400 tumán/29 Ft).

Marivanban még aznap vettünk iráni SIM kártyát. Iránban két fő szolgáltató van az egyik az állami  MCI Iran mobile, a másik a magán MTN Irancell (dél-afrikai/ mauritiusi). A neten a fórumok az Irancellt ajánlották, meg Karmannak MCI-os Wifije volt otthon a falujában és az elmúlt két nap tesztelése nem győzött meg a sebességet illetően. Ezért az Irancellt választottam, először le akartak húzni, csak a SIM-ért akartak 60.000 tumánt, de végül másik boltban 20.000-ért vettem egyet, vagyis a SIM kártya kb. 1.500 Ft-volt. Kértem hozzá egy hónapra 5 GB-os 4G-s internetet, újabb 22.000 tumánért/ 1650 Ft. Kiderült Marivan és térségében csak 3G van, így kénytelen voltam belenyugodni a lassú mobilinternetbe. A lefedettséget is néztem a szolgáltatóknál, de a vidéki utak melletti szignál kiépítettsége gyalázatos, sok helyen még térerő sincsen, nem hogy internet. A belvárosban összefutottam Karmannal, aki éppen a bankban volt ügy intézni. Mondta, hogy ma délután mennek a felesége szüleihez Szanandazsba. Hívott, hogy menjünk velük, mivel nagy házban laknak és örülnének, a rokonok az érkezésünknek. Mondtuk, hogy a hegyeket, minél előbb inkább el szeretnénk hagyni. Aznap délután 1-kor indultunk el Barqalaból, Karman és a felesége a Saipa kocsijukkal előttünk ment, mivel a szanandazsi úton egy darabig együtt mentünk. Karman felesége Szeljma másnap a megyei korházba, ment ultrahangra, és terhes gondozásra, 3 hónapos terhes volt. Gratuláltunk nekik az első születendő gyermekükhöz a nemét még nem tudták, talán majd holnap az ultrahangon kiderül.

A palangani elágazónál, elbúcsúztunk Karamtól és a feleségétől Szeljmától. Az új iráni számomat megadtam, viberen, és telegramon is ismerősök lettünk. Az út a festői Palangan felé vezettet, amely az iráni kordesztán egyik legfestőibb települése. A falu két sziklahegy közé a szurdokba épült. Az út 25 km-en csak murvás volt, eltűnt az aszfalt. A főtutat végül Kamyaran városánál értük el, de nem mentünk Kermanshahr irányába, ott már 10 évvel ezelőtt jártunk. Kamyarannál Ravansar felé vettük az irányt, ami az eredeti útiterv szerint Paveh-nek vitt volna, de előtte lefordultunk Dzsavanrud irányába nyugatra. Dzsavanrud egy kurd kisváros a hegyekben. Egy útszéli pihenő után felfedeztük, hogy a jobb első kerék megint laposabb. Amint beértünk Dzsavanrudba, kerestem gumist, de sokan voltak nála. A gumisnál egy emberől megkérdeztem, hogy merre van szálloda, egy bevárosi sikátorba vezetett, egy mecset melletti diákszállóra. 70.000 tumánt kértek egy szobára, 4 ágyat kaptunk, reggeli nem volt az árban. A szoba elfoglalása után elindultunk felfedezni a kurd kisvárost. A sikátorokon kiérve, egy lépcsősoron lementünk a bazár felé, ahol falafelt (csicseriborsós fasírtot) árultak. Vettünk kettőt és ott, leültünk egy padra, közben megjelent egy tejföl szőke fiatalember. Kiderült, hogy helyi kurd, és angoltanár a városban, Loqman-nak hívták. Meghívott magához, hogy aludjunk nála, de mondtuk, hogy már ki is fizettük a szállodát. Ő is falafelt vett, cseréltünk telefonszámot. Közben megjött a testvére is, ő is tejföl szőke volt és fehér bőrű. Loqman nagyon hasonlított az orosz Dudkin barátunkra. A falafelezés után sétáltunk még a városban, közben ettünk egy fagyit, és turmixot ittunk. Faludét nem ettünk, mert ahhoz hideg volt. A cukrászdába bejött egy fiatalember két fiúval. Mikor végeztünk a turmixszal és a fagyival, ők kint vártak és hívtak hozzájuk éjszakára. Mondtuk nekik is kifizettük már a szállodát, akkor csak egy teára térjünk be. Azt elfogadtuk, és egy sikátorból nyíló kurd lakásba invitáltak. Bent több gyerek volt, mint felnőtt. Teáztunk és datolyát ettünk. Mindenki nagyon kedves volt. Az egyik nő akkor volt állapotos. A vendégeskedés végén kocsival visszavittek a szállásra. Utána meseolvasás, folytattuk a kurd népmesék sorozatot mivel többnyire kurd területeken utazunk a törökországi Karsz városától. A kurd népmesék nagyon tetszenek a gyerekeknek, legjobban a kertész fiának a története és az Aszlán tetszett a gyerekeknek. A kurd népmesék elérhetők az OSZK oldalán online. http://mek.oszk.hu/03600/03673/03673.htm#10

Első nap elindulás

Elindult a mandula, de olyan szinten a közepébe vágtunk a dolgoknak, hogy az döbbenetes. Mintha ez az út az eddig eltelt 4 napjával demója lenne az előző utak balul esett történéseinek. Kísérteties.

Elhatároztuk, hogy blogot fogunk írni és máris itt a dilemma, hogy akkor most legyen vagy ne legyen. Általában otthon mosolyogva szoktuk elmesélni ezeket a sztorikat, hogy ne aggasszuk az amúgy is éppen elég feszült családtagokat.

  1. nap december 29-e (Fehérvár- Ihtiman)

Az első nap elég eseménytelen és monoton telt. Végül Fehérvárról indultunk december 29-én délelőtt, az útvonal Mezőfalva- Dunaföldvár- Solt- Akasztó- Kiskunhalas- Tompa volt magyar szakaszon. Akasztónál az izsáki elágazónál felhívtuk a páhiban található Molnár Autógáz szervizt, hogy kell-e állítani a gázon, de nem mondtak semmi konkrétumot, hogy szelepszár szimering és egyéb motoralkatrészek cseréje után kell-e állítatni a gázt. Az első rövid pihenőnk Kiskunhalas déli részén volt, ahol teletankoltuk a kocsit gázzal, és töltöttünk a Dominos kártyánkra, mert a flottásat visszamondtuk. Az autó gázon fogyasztásával (13 l, tetőboxxal, fullra pakolva) nem vagyunk megelégedve, és elég erőtlennek is tűnt gázon. A határátkelés gördülékeny volt a magyar és a szerb oldalon is. A délvidéki Kelebiánál láttunk pár menekültet sátorban és az út széli kioszkokban. Kelebia és Szabadka között látni a nyomait az épülő nyugati szabadkai elkerülőnek, amit majd összekötnek az autópályával. A városra nagyon ráférne már az elkerülő út, mivel a Zombor, Bajmok és a Tompa felé menő személy és teherforgalom teljesen átmegy a városközponton, mint a szoci jugoszláv időkben. A szerb autópálya jobb felén haladunk délnek, ami elég toldozott foldozott, és a ritkán előforduló parkolókban pár mobil Toi-toi árválkodik. A szerbiai üzemanyagárak jelenleg a magyar árakkal megegyeznek, és ott is jelentős különbségek vannak a kutak között, a pálya melletti kutak drágábbak. Régen egységes árak voltak az egész országban, minden üzemanyag tekintetében, vagyis a legeldugottabb faluban is annyiba került, mint egy autópálya csomópontnál, az ex jugó államokból, jelenleg csak Szlovénia és Makedónia tartja az egységes üzemanyag árrendszert. Sajnos Szerbia árakban felzárkózott a nyugathoz, egy dinár 2 és fél Ft. Pár éve még megérte Szabadkán pelenkát venni és visszaigényelni a 20%-os ÁFÁ-t a határon, most már nem biztos. Az autópályán a régi szőregi fizetőkapu, jelenleg csak jegyet ad, itt már nem kell fizetni, csak Zimony, Batajnica előtt. Újvidék határában konstatáltuk, hogy a Roda áruházlánc vagyis a szlovén Mercator csoport tovább terjeszkedik, és a hipermarketjeiket bővítik (pár éve még meg érte itt szeszt venni). A beskai Duna-hídról, láttuk, hogy a folyó a partok mentén jeges.  Szabadkától a pályán az Ajsa olvasta a Tappancs mesekönyvet (hangosan), egészen a kelet-szerémségi Ópazova határában fekvő Mc Donald’s gyorsétteremig.  Ritkán járunk gyorsétterembe, de megígértük a gyerekeknek. A gyorsétterem a szlovén Petrol kút tövében épült pár éve. A batajnicai fizetőkapunál 230 dinárt, vagyis kb. 590 Ft-ot fizetünk a 180 km-es autópálya szakaszért. Ez európai mércével nagyon baráti ár, ha az olaszországi 8€/100 km-es vagy a franciaországi 9€/100 km-es árat nézzük, a horvátországi átlag is 53 kuna/ 100 km. Batajnica után választanunk kellett, hogy az új fél autópálya körgyűrűnk kerüljük ki a szerb fővárost az Avala hegy felé, vagy a várost átszelő autópályán, ami km-ben is jóval rövidebb. Végül az utóbbi mellett, döntöttünk, de a 4 órási fővárosi csúcsforgalomba beleestünk sajnos. A kocsi az egyik kereszteződésben kezdett elerőtlenedni és nem is húzott gázon, ezért muszáj volt benzines üzemmódra kapcsolnunk. Mivel nem volt sok benzinünk, ezért Jagodina előtti autópálya benzinkúton tankoltunk benzint és gázt is. Hátha a szerb gáz jobb és megjavul a gázrendszer, de sajnos nem javult meg, ezért tovább is benzinnel menünk. Szerbiában a legelterjedtebb benzinkút a szerb NIS és a szlovén Petrol, MOL, OMV és egyéb kút is akad azért. Az LPG nem autoplin mint Horvátországban, hanem TNG néven fut, a biodízel eltűnt Szerbiából, ami még pár éve volt, szintúgy a Lozs olje, HTO, is nagyon ritka. A Belgrád Nis 230 km-es autópályára Nis előtt 790 dinárt fizetünk, itt már többre jön ki a km, arányos autópálya költség. A Nis és a dimotrovgrádi határátkelő közötti 108 km-es autópálya régóta épül, sajnos még több része hiányzik. Nis és Nisfürdő közötti szakasza régóta kész van. A piroti és a dimitrovgrádi elkerülő viszont készen van. Szerintem hamarosan átadják a bolgár határig terjedő szakaszt, az autópálya fizetőkapuk is épülnek. Jelenleg ingyenes a három rövid átadott szakasza az autópályának. Ezen a szerbiai szakaszon láttunk két lakókocsis utazót, egy londoni és egy holland rendszámosat. A szerb-bogár határátkelés is gördülékeny volt. A bolgár oldalon egyből tankoltunk, mivel kevés benzinünk volt és Bulgária olcsóbb, ezért feltankoltunk, meg kellett vennünk bolgár úthasználati matricát is 15 leváért kb. 2300 Ft egy hétre. Az orosz Gazprom nevű kútnál, mikor már tankolt a kutas, akkor kérdeztem meg, hogy lehet-e fizetni kártyával. Pedig sok eldugott bolgár falusi kisboltban is van kártyaterminál, itt a főút mellett meg nem volt. Mondták lehet fizetni euróval is, az árfolyamtól meg hasra estem 1,8-ért nem váltok, mikor 1,95-ön van rögzítve a BGN az euróhoz. A hóban a Peti visszagyalogolt, az egy km-re levő váltóhoz, ott 1,91-ért váltott pénzt. A bolgár fővárost a késő esti órákban szeltük át a 2016 nyarán átadott új északi autópálya körgyűrűn. A gyerekek és mi is fáradtak voltunk ezért Ihtimán határában a hegyekben egy pálya melletti motelben szálltunk meg. Kellemes csalódás volt, kellemes lokáció, tiszta és kényelmes szoba. Igaz az egyik ágyat nem lehetett szétnyitni. Marianna és a kisbaba a földre tett ágybetéten aludt. A szállásért 45 levát fizettünk összesen, ami kb. 7200 Ft.

Gyerekszemmel

Ajsa írása:

Ültünk lóháton a Batumi karácsonyi vásárban.

Apa kihalászott egy pingvint 50 tetriért. Voltunk delfin előádáson, és két delfin felemelt egy embert. A park mellett ültünk a macskafán, a csészében, és a kisvonaton, meg a kalózhajón. Az állatkert melletti szoborbikára is felmásztunk. Az állatkert zárva volt, de mi befértünk a kerítésen az Alinával, és láttunk Kengurut, Zebrát, fehér póni lovat, majmomat, fekete szarvast, őzgidát, és indiai szarvast. A delfináriumban fókát és delfinek voltak, és nagyon jó volt az előadás. Két éve bementünk az Aquariumba, ahol megnéztük a fekete-tengeri halakat. Aranyhalak is voltak a kistóban. Rája is volt. Próbálok tanulni minden nap. Találtunk a tengerparton hat kóbor kutyát. Elneveztük az egyiket Sziszinek, a másikat Kormosnak, a harmadikat Tappancsnak, a negyediket Lolának, az ötödiket Nanának, a hatodikat Ennának. Sokáig követtek minket a városban.  A játszótér nagyon szuper volt.A játszótér mögött vannak szobrok, két kalózos és egy delfines.

Alina mondta:

Alina és Alissza meg  Apa ült óriáskeréken ameddig én meg a hotelben tanultam anyával.Az étteremben Alissza úgy ette  a  tortát, meg a csokoládés pudingot. A Batumi karácsonyi vásárban ültünk kalóz hajón, Alina kicsi pónis körhintán. A boltban  Alina pepa malacot kapott aminek világít az orra és zenél. Az állatkert mellett Alisszának  vettünk egy minyont ami világít és sípol. Alinával kaptunk mind a ketten masnis hajráfot ami világít. A másik étteremben  ettünk adzsár hacsapurit, meg süteményt, meg  bolonyai spagettit, és ittunk mangós és ananászos ájszteát és találkoztunk egy babával akit úgy hívnak hogy Alissza mint a mi babánkat és csináltunk egy olyan képet hogy Alisszán volt a masnis hajráfunk. A hotelban találkoztunk  ikertestvérrel  az egyiket úgy hívják hogy Lili, a másikat úgy hívják hogy Lizi. A hotelban van az asztalon kicsi karácsonyfa de a két kicsi leverte a karácsonyfát és öszetörtek egy karácsofadiszt de azért nem vették észre. Batumi karácsonyi vásárban a lovak közül a kedvencünk a fehér ló, úgy hívják hogy MimAinó. Ő mind a kettőnknek a legkedvesebb ló a lóvak közül. Ettünk fehér vattacukrot, nagyon finom volt. Alinára többen mondták, hogy úgy néz ki mint a Mása és a medvéből a Mása. A plázában egy szép szarvas csak 40 lariba kerül. Nagyon szeretném megkapni. Alina kapott egy klotyót/wc-t ami pukizik. Nagyon vices.Az étterem mellett van kisvonat, amin többször ültünk 50 tetriért.

 

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑